A MOM park tervezője álmodhatja meg a budapesti szuperkórházat
Nem ír ki pályázatot, hanem Noll Tamás építészt bízza meg a kormány az új budapesti kórház tervezésével, jelentette be Lázár János a csütörtöki kormányinfón. A konkrét helyszín továbbra sincs meg. Annyit lehet tudni, hogy a szuperkórháznak nevezett létesítmény több mint 100 ezer négyzetméteres lesz, és Kelenföldön fog felépülni egy 8-10 hektáros telken. Balog Zoltán az Indexnek adott interjúban hétfőn azt mondta: két verzió van, az M1-M7-es autópálya közös szakászának egyik, illetve másik oldalán. A Figyelő úgy tudja, az Andor utca lehet az egyik helyszín.
Lázár János azt is mondta: fontos, hogy az új kórház ne csak egészségügyi szempontból, de építészeti értelemben is jelentős beruházás legyen. Noll Tamás, Ybl-díjas építész nevéhez számos jelentős épület, köztük kórház tervezése fűződik Magyarországon és külföldön. Néhány képen megmutatjuk a stílusát