Valér
4 °C
8 °C

Negyedével csökkent az abortuszok száma, mióta Orbán kormányoz

2016.10.31. 07:51

Az abortuszok száma 2010 és 2015 között 23 százalékkal - több mint kilencezerrel -, idén az első negyedévben pedig további 4 százalékkal csökkent Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára által adott tájékoztatás szerint - írta a Magyar Hírlap.

A házasságban élő nők által végeztetett művi terhességmegszakítások száma harmincöt év alatt 85 százalékkal csökkent - közölte a kormánypárti politikus egy jobbikos képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.

A kormány mindent megtesz azért, hogy még kevesebb abortusz legyen - mondta az államtitkár. Ösztönözni kell a várandós nőket, hogy ne vetessék el magzatukat, az állam nagyobb segítséget nyújt az örökbeadáshoz, nevelőszülőknél elhelyezéshez - fejtette ki az államtitkár.