Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

2500 embert vesznek fel az épülő fegyintézetekbe

NTT
2016.11.15. 10:50

Nyolc fegyház és börtön épül, amelyekben főleg férfiakat tartanak majd fogva. Az intézményekbe, amelyeket 2018 tavaszán adnak át, 2500 ember felvételét tervezik, írja az MTI.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) humán szolgálatának vezetője, Csató Kornélia a köztévében elmondta, nagyon jól állnak a toborzással, több mint 3800 önéletrajzot kaptak hétfőig. Kiemelte, hogy magas az érettségivel és diplomával rendelkezők aránya: 68 százalék érettségizett és 32 százalék diplomás. Jelezte továbbá, hogy míg az előbbi csoportban a férfiak, utóbbiban a nők vannak többen. A BVOP-nál 20 százalék a női munkatársak aránya - tette hozzá.

Mind a nyolc településen toborzóirodát hoztak létre, együttműködnek a polgármesterekkel - mondta Csató Kornélia. A jelentkezőknek egyebek mellett komoly fizikai felmérésen is át kell esniük és természetesen büntetlen előéletűnek kell lenniük.

A BVOP-nál a felügyelők átlagkeresete nettó 170 ezer forint, ami az életpályamodell bevezetésének köszönhetően évről-évre nő - közölte.

Elmondta azt is, cél, hogy csökkentsék a zsúfoltságot, hiszen a büntetés-végrehajtási intézetek jelenlegi telítettsége 130 százalék, ezt szeretnék levinni 100 százalékra az új létesítményekkel.

A Belügyminisztérium korábbi közlése szerint a következő években Kunmadarason ezer, Békésen, Hevesen, Kommádiban, Ózdon, Kemecsén, Csengerben és Komlón pedig ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épülhet.