Beáta, Izolda, Lea
0 °C
17 °C

Farkas Flórián szerint nincs oka a lemondásra

2016.11.19. 08:52

Farkas Flórián hosszú bujkálás után a kormánylapban, a Magyar Időkben bukkant fel egy érdekes interjú erejéig. A miniszterelnöki biztos, egykori roma önkormányzati elnök, akit nemrég a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) hallgatott ki − többszöri próbálkozás után, mivel magától először el sem ment −, az interjúban arról beszél, hogy az elmúlt években semmi más nem történt, csak egy karaktergyilkossági kísérlet. 

A Farkas Flórián vezette ORÖ kezdett bele egy Híd a munka világába nevű foglalkoztatási programba, amiben olyan szinten szabálytalanul és eredménytelenül költöttek el 1,6 milliárd forintot, hogy munkához ugyan egyetlen roma sem jutott, az Emmi azonban úgy ahogy van visszaköveteli a pénzt a roma önkormányzattól, az ügyben pedig nyomoz a Csalás Elleni Európai Hivatal és a NAV is, legutóbb tömegével hallgatták ki az Országos Roma Önkormányzat képviselőit és családtagjait.

Nincs okuk lemondani
Nincs okuk lemondani
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Farkas Flórián erre azt mondja az interjúban: "a Híd a munka világába projekt akkor indult, amikor én voltam az ORÖ elnöke, de az összeférhetetlenség miatt lemondtam. A dolgok utána romlottak el." Farkas szerint az önkormányzat ezután nem úgy csinálta a dolgokat, ahogy kellett volna. De ami ennél is szebb, hogy Farkas szerint a Csalás Elleni Európai Hivatal eljárásának jogalapja abban a pillanatban megszűnt, ahogy az Emmi úgy döntött, hogy visszakéri az ORÖ-től a pénzt. 

Tehát, akkor még egyszer: Farkas arról beszél, hogy hát oké, csúnyán, nem a meghatározott célokra, nem túl tisztán elköltöttünk egy rakás pénzt, de csalásról már senki nem beszélhet, hiszen visszakérték a pénzt. (amit egyébként még nem fizetett vissza az ORÖ, és valószínűleg nem is fog tudni anélkül, hogy csődbe ne menjen, ezért Farkas szerint ki is kell találni, hogy milyen konstrukcióban történik majd meg az a visszafizetés)

A Romnet egyébként augusztusban írta meg, hogy a NAV hivatalosan is nyomozni kezdett az ORÖ ellen, mert gyanítható volt, hogy a szervezet saját képviselőknek menti ki vagyonát, mielőtt ráomlana a roma önkormányzatra az 1,6 milliárd visszafizetésének terhe. A lap azt írta, az ORÖ a Híd a munka világába projekt keretében az Emmi vizsgálata szerint jelentősen túlárazva, a program szempontjából alkalmatlan ingatlanokat átadta a korábban Farkas Flórián által alapított és vezetett foglalkoztatási szövetkezetnek.

Farkas az interjúban azt mondja, nem bujkál, nincs is miért bujkálnia, miközben az elmúlt egy évben gyakorlatilag elérhetetlen volt a sajtó számára, nincs élő emailcíme, miközben miniszterelnöki biztos. És országgyűlési képviselő, az egyik legkevesebbet bejárók egyike, akit az Országgyűlés Európai ügyek bizottságában lecserélt pártja, a Fidesz.

Farkas szerint amit ez a kormány általában a cigányságért tett 2010 óta, az mintaértékű: sok romát vezettek vissza a munka világába, egyre több roma gyerek érettségizik le, tanul tovább, a szociális, oktatási és gyermekjóléti programok jól működnek.

A fideszes politikus szerint amikor őt támadják, valójában az egész cigányságot támadják: „nem akartam és nem is fogok asszisztálni ahhoz a lejárató hadjárathoz, amelyben egyébként az a legszomorúbb, hogy nemcsak személyemet, de az egész cigányügyet is befeketítik, lejáratják, miközben sok területen óriási eredményeink vannak" − mondja, ami körülbelül annyira igaz, mint amikor Lázár János arról beszélt, hogy Farkas Flórián ügyeit csak azért ütik az újságírók, mert Farkas cigány. És akkor Orbán Viktorról még nem is beszéltünk, aki szerint meg igazából nem is Farkast támadják az ellenzéki képviselők, amikor számon kérik rajta, hogy miért lehet még miniszterelnöki biztos Farkas, hanem őt, a miniszterelnököt. 

 Az ellenzék hadjárata nem érte el a célját, a cigányság és a kormány egyaránt számíthat a továbbiakban is a munkámra

− zárul az interjú.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!