Hiába próbált obstruálni az MSZP, megválasztották az új alkotmánybírókat

IMG 6877
2016.11.22. 12:08

Az Országgyűlés ma négy új alkotmánybírót választott, így decembertől a testület ismét teljes létszámmal, 15 taggal működik. A képviselők arról is döntöttek, hogy az Alkotmánybíróság (AB) elnöke mától az elnöki jogköröket Paczolay Péter távozása óta ideiglenesen gyakorló alelnök, Sulyok Tamás legyen.

  • Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikót, Dr. Horváth Attilát és Dr. Schanda Balázst 136 igen és 2 nem,
  • Dr. Szabó Marcelt 135 igen és 2 nem szavazattal választották titkos szavazással alkotmánybíróvá.
  • Dr. Sulyok Tamás szintén 136 igen és 2 nem szavazattal lett az AB új elnöke.

Sikertelen obstrukció

Az új alkotmánybírók érkezése több szempontból is rendhagyó. A 11, kizárólag a mostani kormánykoalíció pártjai által, 2010 óta jelölt és megválasztott tag mellé most először érkeznek olyan bírók, akiknek a jelölését az ellenzék egy része is támogatta. Ez azért volt megkerülhetetlen, mert a koalíciónak 2015 óta nincs meg az alkotmánybírók megválasztásához is szükséges kétharmados parlamenti többsége.

A Fidesz az LMP-vel kötött alkut, amit a többi ellenzéki párt erősen bírált. Sőt, az MSZP az utolsó pillanatban megpróbálta megakadályozni a négy kiválasztott személy jelölését. Az eseti jelölőbizottság szocialista tagja, Tóth Bertalan frakcióvezető múlt csütörtökön, még a jelölésről szóló döntések előtt lemondott bizottsági tagságáról, és ezzel a testület létszáma a törvényben előírt kilencről nyolc főre csökkent.

Kapcsolódó
Az MSZP szerint törvénytelen volt az alkotmánybíró-jelölés

Az MSZP szerint törvénytelen volt az alkotmánybíró-jelölés

A Fidesz szerint az MSZP már a végstádiumban van.

Az MSZP próbálkozása azonban, bár a törvény betűjét tekintve igazuk van, kudarcra volt ítélve. Nincs ugyanis olyan jogi fórum, ahol közjogi érvénytelenség miatt meg lehetne támadni a parlamenti bizottságok eseti döntéseit. A Fidesz ennek tudatában magabiztosan léphetett fel: Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes az Indexnek nyilatkozva megmosolyogta a szocialisták obstrukciós próbálkozását, Kövér László házelnök pedig még a szót is megvonta hétfőn Tóthtól, amikor a plenáris ülésen a mai szavazás elhalasztását próbálta kezdeményezni.

Az LMP kompromisszumkészsége

A többi ellenzéki párt szerette volna, ha az alkotmánybírókról szóló alkuba őket is bevonják, azonban a korábbi tárgyalási fordulókban nem sikerült közös kompromisszumra jutni, ezért a Fidesz most ősszel csak az LMP felé nyitott. Az LMP korábban azt hangsúlyozta, hogy kizárólag szakmailag elfogadható, többpárti jelölteket hajlandó támogatni. Most mégis belementek egy kétpárti megállapodásba, sőt, ahhoz is asszisztáltak, hogy kizárólag konzervatív szemléletű alkotmánybírókkal bővüljön a testület.

Az LMP által kötött alku legfontosabb politikai következménye, hogy erősödött az Alkotmánybíróság legitimációja. Az AB függetlensége azonban a mai bővüléstől nem áll helyre, továbbra is kényelmes többségben lesznek a kizárólag a kormánypártok által választott és azon belül – az eddigi döntéseikből leszűrhetően – a fontos ügyekben a kormányoldalhoz maximálisan lojális alkotmánybírók. Ezért valójában érthetetlen, hogy az LMP-t milyen vélt politikai érdek vezérelte.

Az abortuszszabályozás újragondolására utalt tegnap az egyik alkotmánybíró-jelölt

Amikor hétfőn a parlament igazságügyi bizottsága meghallgatta az alkotmánybíró-jelölteket, egyikük, a négyük közül egyébként messze legfelkészültebbnek tűnő Schanda Balázs érdekes utalást tett, amit akkor nem is értettem. Arról beszélt, hogy szerinte az AB legfontosabb feladata, hogy kimunkálja az alaptörvény ember-fogalmát. 

A Pázmányon tanító Schandát jelölésekor azzal támadták, hogy túl szoros a kapcsolata a katolikus egyházzal, Erdő Péter bíboros bizalmasa, és a katolikusok delegáltjaként részt vett a Fidesznek nem kedves egyházak jogfosztását hozó 2011-es egyházügyi törvény előkészítésében. Ez utóbbi vád egyébként alaptalan, Schanda egy korábbi, az egyházak között nem differenciáló verzióban működött közre.

Ahogy arra a bizottsági meghallgatásról szóló cikk után több olvasó is felhívta a figyelmem, Schanda kijelentését nem olyan nehéz megfejteni azoknak, akik ismerik a munkásságát. A Magyar Kurír katolikus portálnak 2011-ben rövid kommentárt írt a készülő alaptörvényhez, onnan származik az idézet (kiemelés tőlem):

„Kétségkívül a legalapvetőbb kérdés az élethez való jog, az életvédelem megfogalmazása. Úgy tűnik, az új alkotmány az élethez való jog összefüggésében külön említené, hogy a magzati életet is védi. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a magzati élet védelme a jelenlegi alkotmányból is levezethető, ahogy ezt az Alkotmánybíróság 1991-ben meg is tette. Ugyanakkor mind az alkotmánybírósági határozatok, mind a magzati élet védelméről szóló törvény többnyire következetesen magzati életről szólnak, míg valójában emberi életről van szó. A decemberi koncepció a fogantatással kezdődő emberi életet részesítette volna védelemben, ehhez képest a magzatvédelem nevesítése visszalépés.”

Schanda, aki egyébként a bizottsági meghallgatásán bemutatkozásakor azt is meglehetősen nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja a melegházasságot, az emberfogalom kimunkálásának felvetésével feltehetőleg arra utalt, hogy az AB-nek újra kéne gondolnia, hogy megfelel-e az alaptörvénynek a jelenlegi, viszonylag liberális abortuszszabályozás.

Ugyanakkor épp az idézett cikkből az is kiderül, hogy bár a hatályos szabályozást inkoherensnek tartja, nem feltétlenül a szigorítás híve:

Más kérdés, hogy adott társadalmi közfelfogás mellett indokolt-e a magzatelhajtás szélesebb körben történő büntetése, a közjót szolgálná-e a büntetés, vagy a büntetéssel való fenyegetés. Ugyanakkor a jogrendszer belső összhangjának megteremtése indokolttá tenné a jogellenesség és a büntethetőség határainak újragondolását. A »jogellenes, de nem büntethető«-formula, mely Németországban működik, koherensebb szabályozás lenne nálunk is – a jelenlegi alkotmányos rendelkezések mellett is.”

Borítókép: Huszti István / Index

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58