Totális kontroll alatt tartják az átmeneti otthonban élő anyákat

A magyar gyermekvédelmi törvény és az ENSZ gyermekvédelmi egyezménye szerint nem lehet szegénység miatt kiemelni egy gyereket a családjából. Ide tartozik a lakhatási szegénység is -ha egy családnak lakhatási gondjai támadnak, elvileg biztosítani kell a lehetőséget számukra, hogy együtt maradhassanak.

Erre találták ki a gyermekvédelmi törvény megalkotói a családok átmeneti otthonát (csáo), amely meghatározott időre átmeneti otthont biztosít a lakhatás nélkül maradt szülőknek és gyerekeknek. Ilyen helyek létesítését törvény írja elő minden 30 ezer feletti lakosú településen – az önkormányzatnak minimum 12, maximum 40 főt befogadó csáo-t kell fenntartania. Ezen kívül léteznek még egyházi és civil fenntartású otthonok is, ezek ugyanúgy (normatív vagy feladat-finanszírozásos) állami támogatásból működnek, mint az önkormányzati fenntartású csáo-k.

Családok átmeneti otthonából és anyaotthonból 161 van Magyarországon a működésüket felügyelő Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal tájékoztatása szerint. (Az anyaotthon abban különbözik a csáo-tól, hogy előbbiben várandós anyák – és csak az anyák – lakhatnak gyermekeikkel.) Ez, a témával foglalkozó civil szervezetek szerint túl kevés helyet jelent, ahhoz képest, hogy országszerte egyre több család él folyamatos lakhatási bizonytalanságban.

Aki bekerül, az szigorú kontrollra számíthat

Azoknak az otthontalanná vált családoknak, akiknek sikerül az általában hosszú várólistákról bekerülni valamelyik csáo-ba, alapjaiban megváltozik az életük. Az otthonokban ugyanis szigorú szabályoknak kell megfelelniük: az ottani élet minden területére kiterjedő házirend betartásától a családgondozó által kidolgozott életvezetési terv teljesítéséig. Mindennapjaik folyamatos felügyelet alatt tartása sok ilyen otthonban élő anyánál kiveri a biztosítékot: ők durva kontrollra, önkényre és lelki terrorra panaszkodnak.

“Ha csak cigarettázni szeretnék kimenni, azt is be kell jelentenem, este hét után pedig engedély nélkül nem is tartózkodhatok az otthonon kívül. A lakrészemet nem zárhatom magamra, és rendszeresen ellenőrzik, hogy rend van-e a szobában, a szekrényben, tiszta-e a fürdőszoba.”

“Semmit, még egy joghurtot sem lehet a szobába bevinni, csak a konyhában lehet étkezni. De az meg be van kamerázva, és adott esetben hat másik család használja. Egyszerűen nem szeretek a gyerekeimmel egy ilyen térben tartózkodni”

– ezek két budapesti nő mondatai, egyiküket nemrég bocsájtották el egy budapesti, családok átmeneti otthonából, másikuk jelenleg is egy ilyen intézményben lakik. Nevüket azonban nem vállalták, mert tartanak tőle: ha kiderülne, hogy a sajtónak nyilatkoztak az otthonokban fennálló problémákról, bajuk lehetne belőle a jövőben.

Egyikük, akit a követhetőség kedvéért cikkünkben Ágnesnek nevezünk, már három különböző otthonban lakott az utóbbi néhány évben, ezért rálátása van arra, nagyjából mi a közös az ilyen intézmények szabályrendszereiben.

Az első ilyen a fegyelmi pontrendszer, ami Ágnes szerint egy katonasághoz teszi hasonlatossá az otthonokat. A legutóbbi helyen minden házirend-sértésért egy figyelmeztetés járt – súlyosabb kihágásért írásbeli, enyhébbért szóbeli. Két szóbeli figyelmeztetés viszont magával vont egy írásbelit, amiből kettő egy fegyelmit ért. Három fegyelmi után elbocsájtás következett.

A másik ilyen pont a szigorú kijárási szabályok. Mindegyik intézményben, ahol megfordult, este 7 óra után mindenkinek otthon kellett lenni, ha valami miatt a szülőnek tovább kellett kint maradnia, az csak engedéllyel volt lehetséges. A legfeleslegesebb szabály Ágnes szerint az, hogy ahhoz is értesíteni kellett a vezetőt vagy az ügyeletest, hogy elszívjon egy szál cigarettát épület előtt.

“Megkérdőjelezik, hogy az ember el tudja látni a saját gyerekét”

Másik megszólalónk, akit cikkünkben Emesének nevezünk, úgy érzi, a családok átmeneti otthonában, ahol lakik, egyszerűen gyerekként kezelik őt, és nem felnőtt nőnek, aki felelősen el tudja látni saját magát és a gyerekeit.

“Mivel fél 8 után nem használhatjuk a konyhát, ezután gyakorlatilag nem adhatok enni a gyerekemnek, a családgondozó utasítására pedig háztartási naplót kell vezetnem arról, hogy mire költöm a pénzemet. A gyerekeket az iskolában is ellenőrzik, betelefonálnak az igazgatónőnek, nézik az elektronikus naplót”

– sorolta Emese, mit ért túlzott kontroll alatt. Ágnes is előhozakodott egy ehhez kapcsolódó problémával: elmondta, családgondozója az előző otthonban például azt kifogásolta, hogy a nő soha nem maga főzi családjának az ételt, amit Ágnes azért nem ért, mert – mint mondta -: két kisgyereke közül a legidősebb is csak 1,5 éves, férje a munkahelyén eszik, így Ágnesnek saját részére elég egy közeli tömegkonyháról ebédet hordania.

“Meg kell érteniük, hogy ez nem egy hotel”

Ami több lakó szerint a magánélet szabadságának megsértése, a szülők infantilizálása, az az otthonok dolgozói, a családgondozók szerint szükséges intézkedés ahhoz, hogy a családok átmeneti otthona ellássa feladatát: ne csak egy szálló legyen, hanem az ott eltöltött idő a családok helyzetének rendeződését is segítse.

“Bár adott esetben a gyerek elvételét előzik meg vele, azért a szülők mégiscsak önként veszik igénybe a csáo-t, ezért nagyon sokan hotelnek kezelik, nem érdekli őket a szabályrendszer”

– mondta az Abcúgnak egy szintén csak név nélkül nyilatkozó volt családgondozó, aki összesen 6 évet dolgozott családok átmeneti otthonában, mielőtt mostani munkahelyére, egy gyermekotthonba került. Hozzátette: pályafutása során találkozott olyan helyzettel, amikor az egyik bentlakó szülő gyerekeivel együtt lelépett egy hétre, anélkül, hogy bármelyik dolgozónak szólt volna, hová megy.

“A szülők többsége nem érti, hogy a csáo egy gyermekvédelmi intézmény, ami azt jeleni, hogy a szülő a gyermeke jogán veheti igénybe az általa nyújtott ellátást. Nyilván nem kikerülhető a szülő a gondozás során, hiszen családokkal dolgozunk, de a hangsúlynak minden esetben a gyermekeken kell lennie.”

– magyarázta a szakember, aki szerint a családgondozónak felül kell emelkednie azon a dilemmán,hogy a családokkal való munka során belefolyik a család magánéletébe, hiszen másképp nem derül ki, hogy a gyerek egészséges testi és lelki fejlődését képesek-e biztosítani a szülei.“A szülővel is érzékeltetni kell, hogy a háztartási naplót, ami a szülő jövedelmével való gazdálkodásának nyomon követésére szolgál, nem azért vezetjük, mert személy szerint érdekel, hogy ő épp mire költi a pénzét, hanem mert részben a pénzkezelési problémái vezettek oda, hogy a család elvesztette a lakhatását”

– mondta. A volt családgondozó szerint a családok átmeneti otthonaiban és az anyaotthonokban a már említett, az anyák által kifogásolt szigorú házirendre is szükség van, hiszen különböző környezetből érkező, egymásnak idegen emberek együttélését csak így lehet a lehető legzökkenőmentesebben megoldani. A gondozónő szerint a hangsúly inkább a következetességen van: a problémák ott kezdődnek, ha valami miatt az egyik bentlakó kibújhat egy szabály alól, ami a másikban joggal kelti az igazságtalanság érzetét.

A hatalmi visszaélések melegágya?

És itt elérkeztünk a másik problémakörhöz, amiről Ágnes és Emese is beszélt, és a megkérdezett családgondozók szerint is létező jelenség: az otthonok vezetőit elméletileg semmi nem akadályozza meg abban, hogy hatalmi helyzetükkel visszaéljenek.

Mindkét nő úgy érzi, kipécézte őt az otthon vezetője, ahol lakott/lakik, és vannak az intézményben más anyák, akik viszont épp a kedvencei az intézményvezetőnek, aki a bentlakó családokkal kapcsolatos döntéseket végül is meghozza. “Amikor az én szavam az otthonvezetőével áll szemben, aki azt mondja, hogy ütöm a gyerekemet, nem nagyon van rá esély, hogy nekem hisznek inkább, hiszen én kerültem csáo-ba” – magyarázta Ágnes, aki szerint vannak otthonvezetők, akik a gyerek kiemelésével fenyegetve büntetik a szembeszegülő szülőket.

A családok átmeneti otthonaiban nem csak dolgozók és lakók, de lakók és lakók között is el tud úgy mérgesedni a viszony, hogy egymásban már csak a rosszakarót látják. Ágnes és Emese is beszélt “besúgó” lakókról, akik szabálysértésekről jelentenek a vezetőnek vagy az ügyeletesnek.

“Az a probléma, hogy az anyukák nincsenek tekintettel egymásra, és arra, hogy egy hajóban evezünk: mindannyian bajban vagyunk.”

– mondta Emese, aki szerint semmiféle közösségépítés nincs az otthonokban. “Hiába hangzik el minden háromhetente tartott lakógyűlésen, hogy figyeljünk egymásra, segítsük egymást,” – mondta – “ha beszélgetni sem lehet egymás szobájába átmenni, vagy a sajátodon kívül másik emeleten tartózkodni.”

Hiányoznak a fékek

Persze nem arról van szó, hogy országszerte vezetői önkény uralkodik a családok átmeneti otthonaiban és az anyaotthonokban – a konkrét esetekben is nagyon nehéz eldönteni, hogy valóban van-e valós alapja az ilyen panaszoknak, vagy inkább csak a konkrét ellátott és az intézményvezető között mérgesedett el a végletekig a viszony – mondták az Abcúgnak a megkérdezett családgondozók, akik jól ismerik az intézmények belső viszonyait, és sok esetben közvetítenek az otthonvezető és az ellátottak között.

“A legfontosabb, hogy a vezető és a vele dolgozó családgondozók egy teamet alkossanak, és a vezető hagyatkozzon egy adott családdal kapcsolatos döntés meghozatalakor a velük foglalkozó családgondozó helyzetértékelésére”

– magyarázta egy budapesti egyházi anyaotthon dolgozója az Abcúgnak, hogyan előzhető meg az említett konfliktusok kialakulása. Abban az otthonban, ahol ő dolgozik, a vezető irodája térben is elkülönül az anyaotthonként funkcionáló lakóépülettől, ezért a lakókról száz százalékban a családgondozójuktól érkezik hozzá az információ.

A hatalmi visszaélések másik gátja lehetne, ha az otthonokban dolgozók munkáját – beleértve az intézményvezetőét is – rendszeres szupervízió támogatná – mondta az anyaotthonos családgondozó. Azaz lehetőségük lenne egy külső, független szemlélőnek beszámolni arról, hogyan kezelik az otthon lakói és köztük kialakuló konfliktusos helyzeteket, vagy éppen a kölcsönös szimpátián alapuló viszonyt. Ez azonban forráshiány miatt nincs.

Az anyaotthonban dolgozó fiatal családgondozó szerint a rendszer alulfinanszírozottsága mellett a szociális munkások – és általánosságban a munkájuk során nehéz helyzetben lévő családokkal foglalkozó szakemberek – képzésében tapasztalható hiányosságok is hozzájárulnak az elmérgesedett helyzetek kialakulásához. Szerinte ezeken a képzéseken nem mindig tanítják meg a jövőbeli szakembereket reflektálni saját segítő szerepükre, arra, hogy “ez egy nagyon problematikus szerepkör”, és ha nem megfelelően kezeli az illető, “akkor érezheti úgy, hogy a segítéssel hatalmat kap a másik élete felett”. “Mivel óriási szakemberhiány van, a rendszer az ilyen torz segítő-szereppel rendelkezőket is vezető pozícióba engedi”- tette hozzá a családgondozó.

Hol a panasz helye?

A hatalmi visszaéléses helyzetek kialakulásának esélyét az is csökkentené, ha jogérvényesítési eszközeiket jobban ismernék az otthonok lakói, valamint, ha lenne rendes érdekképviseletük az otthonon belül. Érdekképviseleti fórumoknak ugyan kötelező működnie az otthonokban, de a megkérdezett anyák szerint ezeken nem igazán szólalnak fel az otthonok lakói, nehogy hangoskodónak kiáltsák ki őket, és ez hátrányos megkülönböztetésükhöz vezessen. Arról sem sokan tudnak, hogy jogsérelem észlelése esetén az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz vagy az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központhoz is fordulhatnának.