Megszívatja, majd megkopasztja a menekülteket az állam

A bicskei menekülttábor lakói szerdán reggel váratlanul azzal szembesültek, hogy a tábort azonnal felszámolják, és lakóit az ország különböző szállóira szórják szét. Az emberek egy része még fel sem ocsúdott a meglepetésből, már újabb sokk érte őket. A Körmend mellett felállított nyári táborban találták magukat, télen. A táborban a sátrak beáznak, a matracok nedvesek, a fatüzeléses kályhák pedig még folyamatos működéssel sem tudják felmelegíteni a hőmérsékletet.

De a történetben nem ez a csavar. A menekülteket ugyanis nem jobb híján rakták a téli viszonyokra alkalmatlan táborba. Szintén Nyugat-Magyarországon működik a Vámosszabadi tábor, ahol elég hely van 50-60 ember számára is, miközben most 23 embert elhelyezéséről van szó. 

A történetben van még egy elem, amellyel az egész helyzet élelmes üzleti konstrukcióvá áll össze. De haladjunk sorjában. A magyar állam biznisze három elemből áll.

1. Rossz körülmények a táborban

„A bicskei táborban laktam már egy éve. Pár hete már mondták, hogy a tábort megszüntetik, de csak szerda reggel jelentették be, hogy most azonnal mennünk kell. Egy órám sem volt összepakolni” – mondta egy fekete férfi, akinél nem tudtam volna Körmendre kevésbé illő alakot elképzelni. Mintha Notorious B.I.G. állt volna előttem furcsa kötött sapkában, szedett-vedett melegítőben, és dupla zoknira húzott papucsban a fagyos nyugat-magyarországi földúton. Fején óriási fülhallgató volt, de ahogy megismertem a körülményeit, világos lett, hogy nem a zene miatt viselte, hanem hogy ne fázzon a füle.

Néhány fekete férfi állt körülötte. Kapkodva elmesélt történeteikből világos volt, hogy még mindig nem tértek magukhoz a meglepetéstől. „Nekem korábban azt mondták, hogy a baptista otthonba kerülök. Aztán szerdán hallottam először Körmendről, amikor már menni kellett. Időm sem volt összepakolni. A ruháim egy része ott maradt.” – mormogta egy kapucniba burkolózott társa.

A tábor mellett beszélgettünk. A sátrak közé újságíróként nem mehettem be, de a Helsinki bizottság jogi segítséget nyújtó aktivistája révén a menekültek értesültek érkezésünkről, és kijöttek a mezőszéli földútra. Ők ugyanis szabadon elhagyhatták a tábort, amelynek később még jelentősége lesz a történetben.

Egyelőre azonban a tábor sokkoló viszonyairól volt szó. „Tegnap éjjel nem is aludtunk, mert a kályhához nem kaptunk fát. Csak ma reggel adták oda a tüzelőt, amikor már nem kellett” – tárta fel a részleteket egy kameruni férfi.

Két iraki fiú valamivel jobban bírták a körülményeket, csak arra panaszkodtak, hogy az ember vagy alszik éjjel és fázik, vagy meleg van, de ébren kell lennie. „Ahogy elalszik a tűz, nagyon hideg lesz. Egész éjjel rakni kell, hogy meleg legyen” – avattak be a menekülttábor túlélésének egyik trükkjébe.

Az ócska kályhák üzemeltetéséhez azonban leleményesség is kell. „Ti kaptatok fát? – kérdeztem az iraki fiúkat. – A kameruniak azt mondták, hogy csak ma reggel osztották ki.” Az irakiak rázták a fejüket: „Mi sem kaptunk, de kimentünk a bozótosba, ott gyűjtöttünk gallyakat.”

A táborban azonban nem csak a fűtés a probléma, vette sorba a körülményeket a Helsinki jogásza. A sátrak beáznak, a matracok vizesek, és semmilyen szociális elfoglaltságot nem biztosítanak az embereknek. „Eszel, alszol. Ennyi a tábor.”

Az eszel sem olyan egyértelmű egyébként: „A menekülteknek naponta egyszer osztanak ételt, délben. Ekkor kapják meg az ebédet, egy szemetes zacskóban a vacsorát, egy másik szemetes zacskóban a másnapi reggelit. Miközben nincs az étel tárolására alkalmas hely, hűtő, konyha, vagy akár tiszta szekrény.”

Büntetőtábor

A jogász vette észre az érdekes egyezést a körmendi táborba helyezett menekültek státusza közt. „A legtöbb ide helyezett menekült kérelmét már elutasították, de ők mégis fellebbeztek.”

„Tehát a problémás menekülteket helyezik az embertelen körülményeket biztosító táborba?" – kérdeztem a jogászt.

Ez egy menekülttábornak álcázott büntetőtábor?

A jogász egyértelmű választ nem adott, de megjegyezte: az állam jobb körülmények közt is elhelyezhetné a menekülteket, mégpedig a Vámosszabadiban működő táborban, ahol már jó ideje 50-60 embernek elegendő üres hely van. Azok betöltése helyett érdekes módon azonban létrehoztak egy új tábort, beázó, fűthetetlen sátrakkal.

De ez nem minden. Az állam egy ügyes trükkel olyan rutinosan verte át a szerencsétlen embereket, ahogy a pilótajáték-szervezők szokták a nyugdíjas néniket.

2. Váltságdíj az államnak

„Ezer eurót kellett fizetnem, hogy kikerüljek a börtönből egy nyílt táborba. Aztán ide raktak, a hideg sátrakba, a sárba” – méltatlankodott a zoknis papucsában toporgó kameruni férfi, én pedig értetlenül néztem. Milyen ezer euró?

A körülöttem állók történetéből gyorsan összeállt a kép. A körmendi sátrakba rakott embereket eredetileg zárt táborokba utalták. A körülmények miatt hívják ezeket börtönnek a menekültek, magyarázta a jogvédő szakember. A magyar állam azonban felkínált egy remek lehetőséget számukra: 1000-1300 euró (315-410 ezer forint) óvadék befizetése ellenében a menekültek nyílt táborba költözhettek. A magyar állammal kötött megállapodásról a végén azonban kiderült, hogy apró betűs részt is tartalmaz, és a megvásárolt termék semmiben nem emlékeztet a képen szereplőre.

„Voltak, akik inkább visszamentek volna a zárt táborba” – emlékezett korábbi eseteire a jogász, aki a körmendi tábor májusi felállítása óta követi az eseményeket.

3. A slusszpoén: szökés

Eddig tehát tudjuk, hogy a problémás menekültektől az állam legombolt 3-400 ezer forintnyi eurót, majd egy ügyes húzással a zárt tábornál is rosszabb körülmények közé rakta őket. De hogyan tudjuk megtartani a szerencsétlen, hazájukból elmenekült emberek pénzét? Hiszen ha ügyük lezárul, vagy visszamennek a zárt táborba, az óvadékot vissza kell nekik adni.

„Az őrök már a megérkezésünk után mondták, hogy őket nem érdekli, mehetünk akár Ausztriába is” – hökkentett meg az egyik fekete férfi. Társa bólogatott: „Még az irányt is megmutatták. Azt mondták, 15 kilométer Ausztria.”

„Többen is mondták. A tolmács is, hogy hol az állomás, ahonnan Ausztriába mennek a vonatok” –vonogatták a vállukat, amikor próbáltam kideríteni, hogy kik bátorították őket a szökésre. A két napja érkezett menekültek érthető módon nem tudták megkülönböztetni a biztonsági szolgálat őreit, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársait és a tábor alkalmazottait. Az azonban biztos, hogy a táborlakók Ausztriába szökése jól ismert tény a magyar hatóságok előtt.

„Májustól augusztusig a körmendi táborban 250 ember lakott. Belőlük 15 fő maradt augusztus végére. A többiek eltűntek” – idézett fel olyan adatokat a jogász, amelyek ismertek a menekültügyi szervek számára is.

Az információkból olyan leleményes üzleti konstrukció rajzolódik ki, amelynek cinizmusa a magyar állam minden eddigi menekültügyi húzását felülmúlja.

1. Zárt táborba rakjuk az olajozott ügymenet szempontjából problémás menekülteket.
2. A tehetősebbeket lehúzzuk 1000-1300 euróra.
3. Nyílt tábor ürügyén minősíthetetlen körülmények közé rakjuk őket az osztrák határ közelében.
4. Végül megmutatjuk nekik, pontosan merre a határ.

Körmendről távozóban csak egy kérdés maradt nyitva. Véletlen állt össze az állami markecolási technika, vagy volt a konstrukciónak felelőse? Egy olyan, tehetségeket elismerő államban, mint az Iszlám Állam, kitüntetnék.