Meghalt Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa

2016.12.18. 10:16 Módosítva: 2016.12.18. 10:26

Hosszan tartó súlyos betegség után, 66 éves korában meghalt Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa, írta Facebook-oldalán a lap.

ibDktkqTURBXy82ZDE2ZmMwMjk5Yjc4YjJkYTFiZmMxZjAwOWZlY2U1My5qcGVnk

1979-1981 között az MTI tudósítójaként dolgozott, 1985-ben került az Élet és Irodalomhoz, ahol egy év megszakítással 31 évig volt a lap munkatársa különböző beosztásokban. Volt főmunkatárs, rovatvezető, 1992-1993 között pedig főszerkesztő. Azóta szerkesztőként dolgozott.

Korábban írt a Magyar Hírlapban, a Népszabadságban is. A Népszabadság októberi megszüntetése után írt abba a rendkívüli számba, ami a Fedél Nélkül 12 oldalas mellékleteként jelent meg. A Hócipő szatirikus lap vezető publicistájaként is dolgozott. Néhány évig a Holmi szerkesztő-bizottsági tagja volt.

Számos kötete jelent meg, legutóbb, már betegsége alatt a Roló alatt című válogatás. Pályafutása alatt sok díjat is kapott, legutóbb a Déri János-díjjal tüntették ki 2013-ban.

Az Élet és Irodalom Megyesi Gusztávot saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek, írták.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport