Botka elvállalja a miniszterelnök-jelöltséget, három feltétellel
További Belföld cikkek
- A Magyar Honvédség ezredese, Bárány Mihály az M1-es autópályán történt halálos gázolás áldozata
- Orbán Viktor már 2020-ban egy európai konfliktustól tartott
- Nyilvános vitát szervez a köztévé az EP-listavezetők között
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nem látszik a kiút, újjáépítettük a védelmi ipart
- Budapesten járt az Egyesült Államok antiszemitizmus visszaszorításáért felelős különmegbízottja
Hetek óta zajlik a miniszterelnök-jelölt keresése a baloldalon, és ahogy az az MSZP-ben lenni szokott, többen elkezdték kapacitálni Botka László szegedi polgármestert, hogy vállalja el.
Ennek nehézségeiről korábban maga Botka László beszélt az Indexnek, miután a párt kongresszusán júliusban leszavazta a többség. Így nem ő lett a választmány elnöke, hanem Hiller István. Botka azt mondta ezután, hogy a miniszterelnök-jelöltségnek nincs realitása. "Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?" – magyarázta Botka a helyzetet júliusban.
Ettől függetlenül információnk szerint többen is megkeresték a pártból, hogy mégiscsak át kellene gondolnia, mert nem nagyon találnak más jelöltet, ő pedig nemcsak az MSZP-ben, hanem az egész baloldalon népszerű a felmérések szerint.
Botka most a nyilvánosság előtt igyekszik tisztázni a helyzetet. A 168 órának adott interjújában azt mondta, három feltétel teljesítése esetén vállalja az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget.
- Közös ellenzéki listát akar,
- azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson,
- és szerinte megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is.
Botka állítja: a választók számára most úgy tűnik, az ellenzék nem akar győzni 2018-ban. Úgy véli, ha a baloldali pártok folytatják egymás elleni pozícióharcukat, akkor a 2014-eshez képest is rosszabb eredményt fognak elérni két év múlva. A Fidesz legyőzéséhez szerinte kormányzóképes, győzelmében hívő ellenzéki oldalra van szükség, új politikára, új stílusra és új szereplőkre.
Azt mondják, nem akarok vállalni szerepet? A francokat nem! Csak ezekkel a feltételekkel!
Botka feltételei márpedig aligha fognak teljesülni. Az MSZP és a DK vezetői ugyanis éppen azon dolgoznak az Index információi szerint, hogy közös egyéni jelöltek mellett külön listákon induljon a két párt. Ehhez aligha fog csatlakozni a többi kisebb párt. Ráadásul az előválasztásra is egyre kevesebb az esély, így aligha fog indítani az MSZP és a DK tömegesen nem a pártjukhoz tartozó személyeket.