Ilyenek a Ligetvédők, ha nincsenek egy fához láncolva

Meglepő, hogy a gyenge civil társadalommal rendelkező, az egyéni felelősségvállalást nem sokra tartó Magyarországon kilenc hónapja működik egy alulról szerveződő mozgalom, a Ligetvédők. A csoport nem csak hosszú fennállásával tűnik ki a fellángoló, majd gyorsan kihunyó magyar civil mozgalmak közül. A Ligetvédők nálunk szokatlan módon nem valamilyen értelmiségi csoportból nőttek ki, nincs mögöttük szervezet, nem kapcsolódnak párthoz, támogatást sem kapnak működésükhöz.

Irodájuk sincsen: 10 hónapja a Ligetben sátoroznak, kitéve az időjárás, a hivatalok és a rendvédelmi szervek kénye-kedvének. Ez a csoportosulás a szó legszorosabb értelmében civil: utcáról érkezett emberek, akiket az köt össze, hogy hajlandóak aktívan fellépni azért, hogy ne építsenek múzeumi negyedet a Városligetbe.

A szűk magba tartozó 50-60 emberről a legtöbben annyit tudnak, hogy időnként összetűzésbe kerülnek a fákat kivágni, vagy átültetni akaró Városliget Zrt. kidobóival, munkásaival, vagy a rendőrökkel.

De kik a fagyos decemberben is kinn sátrazó emberek? Mivel foglalkoznak, mióta vannak kinn, és mit élveznek ezen az egészen? 

Lilla

Március óta vagyok kinn. A közelben dolgozom, és ide járok angolra, a szabadidőmben mindig itt vagyok. A nyarat szerettem a legjobban, amikor még a Kertem területén táboroztunk. Az egy igazi közösségi hely volt. Vasárnaponként zenészek jöttek, és együtt zenéltünk. Lehetett fákat örökbe fogadni, és rengeteg gyerek jelentkezett. Körbejártuk velük a Ligetet, és egy szakértő elmondta, hogy melyik fáról mit kell tudni.

Volt kiskertünk, már érett a saláta, azt raktuk a szendvicsekre. Volt könyvtárunk is, de bennragadt az épületben, amikor kilakoltattak minket. A napkollektor is bennmaradt, nem adták vissza.

Érdekes emberekkel lehetett találkozni a táborban. Velünk lakott egy külföldi fiú, aki tutajjal akart végighajózni a Dunán. Meg is csinálta, és később visszajött, hogy elmesélje. Egy srác, aki részt vett a heathrow-i repülőtér bővítése elleni tiltakozásban, az erőszakmentes ellenállást tanította nekünk.

Vidéki vagyok, és nem tudok jobb helyet ennél Budapesten. A hajnalokat szeretem a legjobban, akkor a leghangosabbak a madarak.

Péter

Régen még itt ismertem meg a feleségem, a Pecsánál, a nagy fa alatt. Nem hagyom, hogy kivágják. Nem, már nem vagyunk együtt. Egyedül laktam az István utcában. Három hónapja hallottam, hogy történnek itt a dolgok, arra jöttem ki, aztán maradtam. Már felmondtam az albérletem, és folyamatosan itt vagyok.

Régebben bokszoló voltam, aztán edző. Voltam kommandós, a Furkónál, azt ismered? De itt keményebb, mint a kommandóban. A tisztálkodás és a vízhiány a legnehezebb.

Tizenhat ember van nonstop itt kinn. Váltjuk egymást az őrségben. De olyan, mintha ez az egész csak minket érdekelne. Azok sem törődnek a Ligettel, akik minden nap ide járnak kutyát sétáltatni, futni. Ruha, takaró, víz, konzerv jó lenne, de nézd meg, üres az adományos doboz.

Ősszel 13 fát ültettünk el illegálisan a Kertemben. Megrohamoztuk, és ültettünk. Erőszakmentesek vagyunk, de nem adjuk fel.

Dani

Július elején jöttem ki egy éjszakára, aztán jött a balhé, amikor kiraktak minket a Kertemből, és akkor nagyon tele lett a hócipőm a Liget-projekttel. Egy tök jó közösségi teret számoltak fel. Akkor költöztem ki, és novemberig minden éjszaka kinn aludtam.

Amúgy gimnáziumba járok és egy startup-cégem van. Egy mobilalkalmazást fejlesztek. Innen jártam be a gimnáziumba. A házit a közösségi sátorban írtam meg, aludni a saját sátramba jártam. Apámmal nem nagyon beszélek erről, anyám nem ért egyet az üggyel. De szívesen vagyok kinn, a jó célért, és mert ez itt nagyon jó közösség.

Péter

Először mint aggódó apa jöttem ki a lányom miatt, aztán itt ragadtam. A lányom volt az, aki biciklilánccal a postaládához láncolta magát az őszi tüntetésen. Azóta mindketten Ligetvédők vagyunk.

Nyugdíjas vagyok, mindennap kijárok. Egyetlen atrocitást életen át, június 30-án, amikor a készenlétisek kiszórták az embereket a közlekedési múzeumnál a tüntetésünkről.

Balázs

„Gergő tetőjelenete óta vagyok kinn. (Komáromy Gergő reggae zenész volt az, akit alattomosan megvertek a kopaszok.) Érdekelt, hogy mi történik a Ligetben, és amikor hallottam a tiltakozásról, kimentem. Én készítettem azt a felvételt, amin megverik a Gergőt. Azóta járok ki a Ligetbe.

Régebben programoztam, műszaki fejlesztésekben vettem részt. Legutóbb matematikát és fizikát tanítottam, de most már nincs időm ezekre. Minden időmet elveszi, hogy iratokat állítok elő: beadványokat írok, jogi munkát végzek. Pár hivatalnokot foglalkoztatok a munkámmal.”

Gergő

Április elején hívtak el a Kertembe, hogy zenéljek. Tudták, hogy én ilyen aktivista típus vagyok. Egyből magával ragadott a hangulat, és rögtön ki is költöztem. Egészen október 10-ig, tehát fél évet kinn laktam a sátramban. Kizárólag stúdiózni, koncertezni mentem el innen. Október 10. óta a sátram nincs itt, de rendszeresen kijárok.

Fel voltam készülve, hogy agresszió is lehet. Eléggé arrogáns a hatalom, és ha azt látja, hogy nem ijedünk meg, akkor fizikai agresszióhoz fog folyamodni. Volt, amikor féltem. Például amikor a tetőn voltam, és egy olyan részre rángattak a kopaszok, amit mások nem láthattak.

De azt tapasztalom, hogy minél pozitívabban, minél békésebben, a szeretet nevében tevékenykedem, annál inkább velem van a világ is. Mint például amikor bilincsben vittek a zárt osztályra, és a rendőrök azzal fenyegettek, hogy leszedálnak hónapokra. A végén az lett, hogy a főigazgató visszahívott, és koncertet adtam az ott dolgozóknak, az ápoltaknak.

Kálmán

Heti öt-hat napot vagyok itt kinn. Munkanélküli vagyok, alkalmi munkákból élek, kőműveskedem. Még tavasszal jártam erre, de nem is tudtam a tiltakozásról, csak a videót láttam, amin Illés Zoltán veszekszik a rendőrökkel. Felismertem, hogy ez az a helyszín, a Kertem. Bementem, és ott láttam G-Rast (Komáromy Gergely művészneve. A szerk.) Szerettem a zenéjét, ismertem képről. Beszélgetni kezdtünk, és nagyon tetszett, amiket mondott az ellenállásról, meg a Ligetről. Itt maradtam. 

Nagyon szeretem ezt a mozgalmat. Itt vannak a barátaim. Olyan, mintha isten találta volna nekem ezt a helyet.