Influenzajárvány van Magyarországon

2017.01.11. 18:16 Módosítva: 2017.01.11. 18:24

Magyarországon influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán az MTI-vel.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint a múlt héthez képest duplájára - több mint 16 ezerre - emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - írták a közleményben.    

A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, közel 30 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A megbetegedettek mintegy 16 százaléka gyermek, 14 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az év első hetében Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett egy-egy jelentés. A megbetegedések egy óvodát, egy általános iskolát és egy kórházi osztályt érintettek - olvasható az OEK jelentésében.

Az év első hetében valamennyi megyében megnőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az orvoshoz fordulók aránya Pest, Szebolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt megbetegedést tíz területen diagnosztizáltak. Az első héten vizsgált minták csaknem felében mutatták ki az influenza vírust. 29 influenza A és egy influenza B vírust azonosítottak. 

Az ÁNTSZ szerint eddig négy egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat. A honlapjuk alapján

  • Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház telephelyén és a kórház krónikus belgyógyászati osztályán december 23-a óta,
  • a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán december 27-e óta
  • Mosonmagyaróváron a Karolina Kórház ápolási osztályán január első hetében
  • az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet krónikus fekvőbeteg ellátási területén szintén első hetében rendeltek el látogatási tilalmat.

  
  

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

3 órája

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

9 órája

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek

Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek

Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.

41 perce

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.

43 perce

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

3 órája

  • Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.

8 órája

  • Címlapon
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán

Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán

Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.

46 perce