Első céljuk, hogy megakadályozzák a budapesti olimpiát
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
A semmiből tűnt fel a napokban egy mozgalom, amely rögtön egy gyengébb szóviccel jelezte, hogy nem kér a budapesti olimpiából. A Momentum Mozgalom NOlimpia elnevezésű kampánya nemcsak a 2024-es sportesemény megrendezését akarja ellehetetleníteni, hanem az egész Orbán-rendszer kritikáját is be akarja mutatni.
A még 2015-ben alakult, tavaly egyesületté váló, főleg fiatalokból álló csoport decemberben nyújtott be helyi népszavazási kezdeményezést az olimpia ellen. A kérdésüket a fővárosi választási bizottság hitelesítette, most pedig a Kúria jóváhagyta azt, csütörtökön pedig elindul az aláírásgyűjtés – mondta az Indexnek Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke.
Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?
Ahhoz, hogy erről a kérdésről valóban népszavazás legyen Budapesten, 30 nap alatt 138 ezer aláírást kell összegyűjteni. A feladat nem ígérkezik könnyűnek, hiszen mindössze bő négy hét áll rendelkezésre, hogy pártszervezeti háttér és mindenféle címlista nélkül összeszedjenek ennyi érvényes budapesti aláírást.
Nem Soros áll mögöttük
Fekete-Győr András szerint a nagyjából 140 fős mozgalom tagjai lelkesedéssel próbálják pótolni a hiányosságokat, 25 csomóponton fognak gyűjteni, és minél több helyre is igyekeznek bekopogni.
És más szervezetek, pártok segítségét is elfogadják. Fekete-Győr azt mondta, függetlenek minden párttól, „Soros György sem áll mögöttünk”, de bármelyik baloldali párt, a Jobbik, sőt renitens fideszesek segítségét is elfogadják, ha hiteles aláírásokat juttatnak el hozzájuk. A kampányukat tagdíjakból és mikroadományokból tervezik finanszírozni.
A budapesti olimpia pályázatának megakadályozása nemzeti ügy.
Fekete-Győr szerint ugyan a mozgalom tagjai nagyon szeretik a sportot, szeretik nézni az olimpiát, de a 2024-es budapesti pályázat lebonyolítása jól mutatja „a jelenlegi rendszer betegségeit”. Fekete-Győr, illetve a mozgalom egy másik vezetője, Orosz Anna azt mondta: „teljesen nonszensz” Magyarországon az olimpia, amíg nincs gazdasági és társadalmi fellendülés, ráadásul a hatalom az embereket sem kérdezte meg, valóban erre költenék-e a pénzt.
Az Orbán-rendszer ellen harcolnak
A NOlimpia-kampánnyal nem elsősorban az olimpia ellen harcolnak, hanem a rendszerszintű problémák ellen. Szerintük a milliárdokat nem az ötkarikás játékok megrendezésére, hanem öt másik ügyre – az egészségügyre, az oktatásra, a lakhatásra, a megélhetésre és a közlekedésre – kellene fordítani.
A Momentum Mozgalom nem titkolja, hogy ezzel a kampánnyal a jövőbeni terveiket is építik. A mozgalomnak ugyanis politikai céljai vannak. Fekete-Győr azt mondta, hogy hosszú távú céljuk a párttá alakulás, akár 2018-ban is elindulhatnak a választáson.
A főként húszas és harmincas éveikben járó egyetemista és pályakezdő orvosokat, tanárokat, informatikusokat, jogászokat, közgazdászokat az köti össze, hogy „politikai árváknak” tartják magukat, akik nem találták a pártjukat, a közösségüket, a jövőképüket, így „saját kezükbe vették a sorsukat”.