Elrajtolt az olimpiaellenes aláírásgyűjtés, 138 ezren kellenek a népszavazáshoz

6174605856 HUSZ6562
2017.01.19. 08:50

Miután szerdán hitelesítette a Fővárosi Választási Bizottság a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtő íveit, csütörtökön reggel elindult a nemrég feltűnt szervezet aláírásgyűjtő kampánya a budapesti olimpiai pályázat visszavonásáért. A főként fiatalokból álló Momentumnak bevallásuk szerint távlati célja, hogy párttá alakuljanak, és leváltsák az Orbán-kormányt.

Kapcsolódó
Első céljuk, hogy megakadályozzák a budapesti olimpiát

Első céljuk, hogy megakadályozzák a budapesti olimpiát

A hirtelen feltűnt Momentum Mozgalom elkezdi az aláírásgyűjtést. Nem titkolják, Orbán ellen vannak, változást akarnak.

A kormány nem foglalkozik velük

A kormány nem foglalkozik a Nolimpia mozgalommal, mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. Mindenkinek joga van népszavazást kezdeményezni, nem terveznek ellenlépéseket, hogy megakadályozzák a sikerét, tette hozzá a miniszter.

Az olimpia költségeiről szóló konkrét kérdésekre azt mondta, ahhoz előbb meg kellene nyerni a pályázatot.

Mától számítva 30 napjuk van rá, hogy összegyűjtsenek 138 ezer érvényes aláírást a budapestiektől azért, hogy ki lehessen írni egy népszavazást a budapesti olimpia megrendezéséről. A Momentum álláspontja az, hogy 2024-ig az olimpiánál fontosabb ügyekre kellene költeni a pénzt: kórházakra, iskolákra, az emberek megélhetésére, utakra és lakhatásra.

Fekete-Győr András és Orosz Anna, a Momentum Mozgalom vezetőségi tagjai csütörtök reggel tartottak kampányindító sajtótájékoztatót a Blaha Lujza téren, ahol bemutatták a hitelesített aláírásgyűjtő íveket. Elmondták, hogy a fővárosban 25 ponton gyűjtik majd az aláírásokat, illetve várják az ebben segítő aktivistákat, valamint az adományokat.

Fotó: Huszti István / Index

A kérdés, melyről népszavazást írnának ki, a következő:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?

Az aláírásgyűjtő ívet az internetről is le lehet tölteni,  és az aláírás után postán elküldhető vagy személyesen leadható a pultoknál. Aki aláírt a pultoknál, az egy „oklevél" feliratú szórólapot kap, rajta azzal a szöveggel, hogy 

Köszönjük, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy minden budapesti választópolgár megtakaríthasson 500.000 forintot!

A Momentumnak jelenleg 150 tagja és 500 aktivistája van, utóbbi szám azonban viszonylag gyorsan nő. Ezenkívül a mozgalomnak besegít az aláírásgyűjtésben a Lehet Más a Politika, az Együtt és a Párbeszéd is, a többi ellenzéki párt viszont kevésbé tűnik lelkesnek az ügy támogatásában.

Ahogy arról tegnap írtunk, a Fideszben egyelőre nem tartanak a kezdeményezéstől, és a kormánypártban arra számítanak, a Momentumnak nem lesz meg a kellő szervezeti háttere a 138 ezer aláírás összegyűjtéséhez, így az akció érdektelenségbe fullad.

Sikerül a Momentumnak összegyűjteni a 138 ezer aláírást?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Közleményükben még a kábítószer-fogyasztás negatív hatásait is felsorolják.

tegnap, 20:36

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

tegnap, 08:30

  • Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

tegnap, 20:23

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

tegnap, 17:39

  • Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?

tegnap, 21:23

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

tegnap, 08:50