A budavári önkormányzat ingyenes parkolást intézett Zsidai Roy luxuséttermeinek

2017.01.26. 12:27 Módosítva: 2017.01.26. 17:24

Az I. kerületi önkormányzatnak köszönhetően a budai Vár luxuséttermeibe érkező autósoknak egyetlen fillér parkolási díjat sem kell fizetniük, írja a 24.hu. A lap szerint az intézkedés legnagyobb haszonélvezője Zsidai Roy várbeli étterem-birodalma.

A budai Várba csak sorompóval lezárt kapukon lehet bejutni. A védett övezetben az első félórai várakozás ingyenes, a második fél óra 520 Forint, majd egyórai várakozás után 630 Forint/óra parkolási díjat kell fizetni. A Széchenyi-tervben megfogalmazott hosszabb távú cél az volt, hogy a világörökségi listán is szereplő, védett besorolású övezetet szinte teljesen mentesítsék a gépjárműforgalom alól. 

Az I. kerületi önkormányzat tavaly tavasszal azonban úgy módosított a parkolási szabályokon, hogy azok a legkevésbé sem az autóforgalom visszafogását irányozzák. A Nagy Gábor Tamás polgármester által jegyzett rendelettel az önkormányzat egy sor vendéglátóhelyet és intézményt jogosított fel arra, hogy vendégeik ingyen parkolhassanak. A több mint 25 nevet tartalmazó listára a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Nemzeti Galéria és az MTA három intézménye mellett szinte csak éttermek és cukrászdák kerültek fel. 

baltaza4r
Fotó: Google Maps

Az intézkedéssel leginkább a Várban hét helyet üzemeltető Zsidai-csoport  járhatott jól. Az egyik étteremben azt mondták a 24.hu-nak, hogy 3 óra ingyenes parkolást kapnak a vendégek. Ezekben az éttermekben egy-egy vacsora akár 20-30 ezer forintba kerülhet, ehhez képest az 1260 vagy 1780 forintos parkolás megspórolása elég pitiáner összegnek tűnik. 

A Zsidai-csoporthoz Budapesten 13 étterem tartozik. A miniszterelnök lánya,  Orbán Ráhel korábban dolgozott is Zsidai Zoltán Roy cégénél, írja a 24.hu. A cég a Várban alakította ki az egész csoportot ellátó konyháját. A védett övezetből szállítják ki a többi étterembe az előkészített ételeket. A konyháról novemberben a Hvg.hu írta meg , hogy egy sor szabálytalanság miatt megbukott a hatósági ellenőrzésen.  

A Budavári Önkormányzat közleménye

Az önkormányzat szerint a 24.hu cikke több valótlanságot állított, ezért helyreigazítást küldtek hozzá, ami így szól: 

  • A budavári turizmus támogatása céljából a Budavári Önkormányzat olyan jogosultságot adott a Vár védett területén belül üzemelő éttermeknek is, ami alapján a hozzájuk autóval érkező, a Várba behajtó és az étteremben fogyasztó vendégek behajtási díjának rendeletben meghatározott részét/hányadát a vendéglátó étterem átvállalhatja. Így a Budavári Önkormányzat nemhogy elesne bármilyen bevételtől, hanem épp ellenkezőleg: a hivatal olyan behajtásból származó bevételt realizál, amely az étterem várbeli működése miatt keletkezik.
  • A cikkben téves állítás az is, hogy az éttermek ingyen biztosítanának helyet a Várba behajtóknak. A behajtás korántsem ingyenes, annak költségét az arra jogosult vállalkozás, vagy szervezet átvállalja és így fizeti meg az önkormányzat felé.
  • A kedvezményes behajtás mindössze három órás időtartamra biztosított, amelynek kedvezményes díját a jogosult étterem átvállalja vendégétől és helyette fizeti meg az önkormányzat felé. A töredékösszeget a turizmus támogatása és a helyi vendéglátóipari vállalkozások forgalmának fellendítése indokolja.
  • A Budai Vár védett övezetében nincsen parkolási díj. A gépkocsiknak behajtási díjat kell fizetniük. Jelenleg félórát biztosítunk mindenkinek ügyintézési célú behajtásra, ami díjmentes. Az első óra után 530 forintot, ezt követően pedig 630 forintot köteles fizetni a gépkocsival behajtó minden megkezdett óra után, ha átkódoltatta a kártyáját. A Budavári védett övezetbe kizárólag célforgalommal lehet behajtani.
  • Az önkormányzat nem tett le semmilyen hosszú távú céljáról, ahogy azt a cikk írója vélelmezi, mivel a gépkocsiforgalom visszaszorítása, valamint a turizmus-vendéglátóipar támogatása ésszerű módon, harmonikusan összeegyeztethető. Erre a rendelet megalkotásakor kifejezett figyelmet fordított az önkormányzat.
  • Súlyos tévedés azt állítani, hogy a Budavári Önkormányzat Zsidai Roy éttermeit segítené ezzel a rendelettel és a behajtás támogatásával. Az éttermeknek nem volt és nincs szükségük semmilyen lobbitevékenységre, hogy a 24\2011. ( X.28) önkormányzati rendelet 1. mellékletére felkerüljenek, mivel akik ezzel a konstrukcióval élni kívánnak, megtehetik azt. Az Opera Gasztronómia Kft (Zsidai Roy) által üzemeltetett éttermek semmilyen előnyt nem élveznek bármilyen más budavári étteremmel szemben. A Budavári Önkormányzat rendelete a Fővárosi Közgyűlés rendeletének kiegészítése.- Ez a rendelet nagy megelégedéssel szolgál a budavári éttermek körében, mivel ügyfélbarát és a vendégforgalmat növeli.