Szállodába küldenék éjszakára a diákokat szállító buszok sofőrjeit
Az utat úgy kell tervezni, hogy este tízkor a busz megáll és reggel hatig nem megy tovább
- mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az iskolai buszos túrákat érintő, a Hvg.hu-nak adott interjújában hétfőn.
![Palkovics László](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1456/14560/145602/14560219_345d1f548feb9ce6834be6ec8c26f4da_wm.jpg)
Az államtitkár arról beszélt a lapnak, milyen szigorításokat fontolgatnak a az Emmiben és a többi illetékes minisztériumban a veronai buszbaleset után. A változtatások egyes elemei általában vonatkoznak majd az autóbusz-közlekedésre, személyszállításra, ezek a fejlesztési tárca és a közlekedési hatóság hatáskörébe tartoznak, de szó van olyan szabályok bevezetéséről is, amelyek kifejezetten a gyerekeket szállító járművekre vonatkoznak. Túlszabályozni ugyan nem szeretnék a szektort, és nem tervezik államilag kijelölni a megbízható buszos cégeket, de azért számos kérdést megvizsgálnak, mondta az államtitkár.
Palkovics szerint a függetlenül attól, ki szervezi meg az adott utat az iskolásoknak, alapvetően az iskolától várható el, hogy körültekintően járjon el. A minisztériumban azt szeretnék, ha a kirándulásokat az iskolák szerveznék, a jogviszony az intézmény és a buszos cég közt jönne létre. A legnagyobb veszélynek azt tartja, hogy a spórolás miatt a buszok egész éjjel megállás nélkül mennek, ezért gondolkoznak rajta, hogy kötelezővé tegyék az éjszakai megállást. A sofőröknek este tíz és reggel hat között szállodában kellene aludniuk, a gyerekek viszont maradhatnának a fűtött buszban is akár. A vezetők éjjeli szállása persze plusz költséget jelentene a szülőknek, de mivel a gyerekek biztonsága a tét, az államtitkár szerint erre senki nem mondana nemet.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Mindeközben
Kim Kardashian olyan szűk ruhát vett fel, hogy nemhogy járni, de levegőt venni is alig tudott benne
tegnap, 10:00
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Mindeközben
Élete legszebb napjára készült, aztán kapott egy értesítést a telefonjára, és kis híján dobott egy hátast
tegnap, 07:09
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34