Jenő
-3 °C
6 °C

Itt lesznek lezárások Putyin látogatása alatt, a BKV is máshogy jár

2017.02.01. 16:08 Módosítva: 2017-02-01 17:45:33

Február 2-án csütörtökön Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök. A delegáció érkezésének örömére tilos lesz megállni a fél városban egészen csütörtök éjfélig. Mutatjuk, az MTI szerint hol lesz tilos megállni az elnöki látogatás alatt:

  • A Teréz körút mindkét oldalán az Oktogon és a Nyugati tér között,
  • a Szent István körút mindkét oldalán a Nyugati tértől a Honvéd utcáig,
  • a Szent István körút mindkét oldalán a Honvéd utcától ötven méter hosszan a Margit híd felé,
  • az V. kerületben a Honvéd utca egyik oldalán sem a Markó utca és a Szent István körút között.

 És ez még nem minden! A korlátozások az V., a VI., a XIV. és a XV. kerületet érintik, melyekről a BRFK korábban részletes listát közölt. Tehát csütörtök éjfélig itt tilos még megállni:

  • Az M3-as autópálya ki- és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a benzinkút melletti parkolókban,
  • az M3-as kivezető szakaszának szervizútján a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,
  • az M3-as bevezető szakaszának szervizútján a Széchenyi úttól a Rákospalotai körvasút sorig,
  • a Szőnyi úton a BVSC-pálya és a Mexikói út között található parkolókban, továbbá a sportlétesítmény előtti parkoló teljes területén.
  • Tilos megállni a Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,
  • a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,
  • a Kacsóh Pongrác út szervizútján a Hermina út és a Borostyán utca között mindkét oldalon,
  • a Széchenyi fürdő kiszolgálóútján mindkét oldalon, a Kós Károly sétánytól ötven méteres szakaszokon és a fürdő előtti félkörív mindkét oldalán.

De nincs ám vége! 

  • Tiltják a megállást a Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,
  • a Városligeti körúton a Kós Károly sétánytól ötven méteres szakaszon mindkét oldalon,
  • a Hősök terén, a Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
  • az Andrássy úton és a szervizúton is,
  • a Kodály körönd teljes területén és az Oktogonon,
  • a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Markó utca és a Paulay Ede utca között,
  • a József Attila utcában a Bajcsy-Zsilinszky úttól ötven méter hosszúságban,
  • az Alkotmány és a Szalay utca mindkét oldalán,
  • valamint a Zoltán utcában, a Nádor utca és a Szabadság tér között.

Még mindig van!

  • Csütörtök éjfélig tilos a megállás a Báthory utca mindkét oldalán, a Vértanúk tere és a Batthyány-örökmécses között,
  • a Nádor utcában a Vértanúk terétől a Széchenyi utcáig,
  • a pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között,
  • a Bihari János utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Markó utcáig,
  • a Vadász utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
  • a Hold utca mindkét oldalán a Bank utcától az Alkotmány utcáig,
  • valamint a Szabadság tér teljes területén.
  • Tilos megállni a Szemere utca mindkét oldalán a Szalay utca és a Báthory utca között,
  • a Honvéd utca mindkét oldalán a Markó utcától a Szabadság térig,
  • a Vajkay utca mindkét oldalán a Szalay utca és az Alkotmány utca között, a Kozma Ferenc utca mindkét oldalán a Báthory utcától az Alkotmány utcáig,
  • a Falk Miksa utca mindkét oldalán a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Markó utcától a Kossuth Lajos térig.
  • A Széchenyi rakparton a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Markó utcában a Honvéd utcától a Széchenyi rakpartig,
  • az Akadémia utcában a Garibaldi utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Garibaldi utcában az Akadémia utcától a Nádor utcáig,
  • a Vértanúk terén körben,
  • a Vécsey és az Aulich utcában,
  • a Batthyány-örökmécses körül,
  • a Kálmán Imre utcában a Hold utca és a Kozma Ferenc utca között,
  • az Erzsébet téren a Bécsi utcától a Deák Ferenc térig,
  • továbbá a Miatyánk utcában.

Nem csak megállni lesz tilos, lezárások is lesznek:

  • Csütörtökön 11.30-tól 13 óráig, valamint 17 órától 19.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Liszt Ferenc-repülőtér E portája-4-es főút-M0-s autóút-M3-as bevezető-Kacsóh Pongrác úti felüljáró-Kós Károly sétány-Hősök tere-Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat, és az ezt keresztező utakat is.
  • Csütörtök 20 óráig a Markó utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Báthory utca-Hold utca-Hercegprímás utca-Arany János utca-Nádor utca-Garibaldi utca-pesti alsó rakpart által határolt területet.

A megállási tilalommal érintett útszakaszokról a rendőrség elviteti a gépjárműveket. Az elszállított autókról a 061/2674673, valamint az ingyenesen hívható 0680/180780 telefonszámon lehet tájékoztatást kérni.

A BKV-t is érinti a látogatás

A BKK szerdán közölte az MTI-vel, hogy két metróvonalat is érinteni fog a delegáció érkezése.

  • A kisföldalatti (1-es vonal) várhatóan 10 és 20 óra között nem közlekedik, helyette pótlóbusz jár a Mexikói út és a Deák Ferenc tér között. Délután az Andrássy út lezárása miatt ideiglenesen a pótlóbuszok forgalmát is leállítják.
  • Szintén nem közlekedik az M2A pótlóbusz, amire amúgy a Kossuth tér átépítése miatt kell átszállnia az M2-es metróval járóknak.
  • 2-es villamos rövidített útvonalon, a Széchenyi István térig jár kora reggeltől este 8 óráig.
  • A 15-ös és 115-ös buszok módosított útvonalon, illetve délután egy-egy órára két szakaszon közlekednek.
  • Terelve közlekedik a 16-os és 105-ös busz is, utóbbi a Margit hídon át jár majd.
  • A Liszt Ferenc-repülőtérre közlekedő 200E autóbusz a delegáció érkezése és távozása idején egy-egy körülbelül 10-30 perces időszakban módosított útvonalon, a repülőtér érintése nélkül, Vecsésig közlekedik.
  • A 70-es és 78-as trolibusz csak az Arany János utcáig jár.
  • A 72-es troli időszakosan a Nyugati pályaudvar és a Dózsa György út között közlekedik.
  • A 74-es troli szintén időszakosan két szakaszon közlekedik.
  • A 75-ös és 79-es jelzésű járatok pedig a delegáció érkezése és távozása idején csak a Jászai Mari tér és a Dózsa György út/Szabolcs utca között szállítanak utasokat.
  • Az éjszakai buszoknál is van változás: Csütörtökre virradó éjszaka a 916-os és a 990-es a budai végállomás felé nem áll meg az Erzsébet téri Deák Ferenc tér M megállóhelyén.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?