Nem szólok a szüleimnek, semmi értelme

“Az is rejtett bántalmazás, ha valaki beledug a táskámba egy cetlit, amire az van írva, hogy utállak”?

– kérdezi egy ötödikes kislány az osztályfőnökétől. A finn iskolai erőszak elleni program, a KiVa egyik foglalkozásán járunk, a gyerekek és Gulya Nikoletta tanárnő arról beszélnek, hogy nem csak azzal lehet bántani valakit, ha megütjük, vagy meglökjük. A 11. kerületi Kelenvölgyi Általános Iskola az egyik abból a három magyar iskolából, ahol idén szeptemberben bevezették a finn programot. A Turkui Egyetemen kidolgozott bántalmazásellenes program olyan sikeres, hogy Finnországban az állami általános iskolák 90 százalékában alkalmazzák, de átvették már Hollandiában, Észtországban, Olaszországban és Walesben is. Célja egyfelől a bántalmazás megelőzése, másfelől az előforduló esetek kezelése. A projektben résztvevő gyerekek megtanulják, hogy elutasítsák az iskolai zaklatást, és lépjenek is fel ellene, ha pedig ilyet tapasztalnak, támogassák az áldozatot.

Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

A program egy tanéven keresztül tart, az osztályfőnökök tartják, havonta egyszer. Először átbeszélik az adott témát, majd csoportokban dolgozva feladatokat és szituációs játékokat oldanak meg. Az egyik ilyen feladat az volt, hogy megnéztek közösen kisfilmeket, amikben valamilyen módon bántják a gyerekek egymást, majd le kellett írniuk egy papírra, hogy ez milyen érzéseket váltott ki belőlük. Voltak gyerekek, akik megpróbálták viccesre venni a témát, láthatóan nem akartak részt venni a feladatokban. Gulya Nikolett osztályfőnök szerint azonban ez nem szabad, hogy elvegye a tanárok kedvét, sőt, sokszor pont azokban a gyerekekben vannak mély sebek, akik a leghangosabban nevetnek, és úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket a téma.

Egy másik játékban mindenki kapott egy kártyát, rajta egy állattal. Majd beszéd nélkül, csak mutogatással meg kellett találniuk azokat az osztálytársaikat, akik ugyanazt a kártyát kapták. A végére három-négy nagyobb csoport alakult ki, de maradt két fiú, akik kirekesztődtek. A feladat célja annak bemutatása volt, hogy milyen érzés, amikor nem tartozol sehová, miközben osztálytársaid csoportokba verődnek. Az egyik kireksztődött fiú azt mondta, hogy nem okozott neki ez rossz érzéseket, mert tudja, hogy “ez csak egy játék”. A másik azonban hősiesen bevallotta, hogy jobb érzés lett volna, ha megtalálja a társait.

A két óra közötti szünetben négy-öt fiú gyűlt körém, először csak arról kérdeztek, hogy miket fogok leírni a cikkemben, csúnya dolgokat jegyzeteltem-e már az osztályról, meg a viselkedésükről. Miután megnyugtattam őket, hogy erről szó sincs, egymás szavába vágva kezdték mesélni, hogy kiket milyen sérelem ért negyedikben, kivel volt konfliktusuk az osztályban. “Azt hitte, hogy direkt rúgta meg, pedig nem is” – avat be két fiú közötti konfliktusba a harmadik, majd egy másik mesél arról, hogy akivel tavaly még “tökre utáltuk egymást”, ő most az egyik legjobb barátja.

Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

Az egyik legérdekesebb szituációs játék azonban az volt, amikor minden csoportban kilencen voltak, kaptak egy számot, egytől- kilencig, és ez alapján kellett növekvő sorba állniuk. A sor elején álló kapott egy papírt, rajta egy mondattal, majd bele kellett súgnia a mögötte álló fülébe, és így tovább a sor végén állóig. Az utolsónak hangosan el kellett mondania, hogy mi jutott el hozzá, utána pedig felolvasták, hogy mi volt az eredeti mondat. Egyik csoportnak sem sikerült a feladatot teljesíteni. A feladat lényege, hogy bemutassa, mi lesz a pletykákból, amikor már a sokadik emberen futnak át. Így lett például az “Anyukám egy barátságos kiskutyát kapott ajándékba” mondatból a végére az, hogy “Julcsi kapott egy ajándékot”. Vagy a “Nem szeretem a gombát, de a brokkoli az egyik kedvencem”-ből az, hogy “Nem szereti a burgonyát az Iván”.

Talán nincs is olyan feladat, ami akár megközelítőleg is hasonló lelkesedést váltana ki az ötödikesekből, mint mikor az óra második felében rátérünk az internet és a telefon témára. A gyerekek egymást licitálva sorolják, hogy YouTube, Instagram, Snapchat, Facebook, Askfm, játékok, Google, Viber, az egyik kisfiú még a Tindert is bemondja. Mindössze egy kislány volt az osztályból, aki jelzi, hogy neki nincs még mobilja.

Tanulságos, amikor szóba kerül, hogy mit tesznek a gyerekek, ha valaki az interneten vagy a telefonjukon zaklatja, bántalmazza őket. Azt mondják, se a szüleiknek, se a tanároknak nem szólnának róla, mert “úgysincs semmi értelme”.

“Azt hiszem a következő osztályfőnöki órán folytatjuk az internet-telefon témát, mert nagyon érdekli őket, és van még mit helyre tenni a fejekben” – mondja a tanárnő. Az iskola annyira fontosnak tartja, hogy erről a témáról beszélgessenek, hogy a szülőknek is tartottak erről egy előadást. Az iskolában egyébként is nagy hangsúlyt fektetnek a kommunikációra, a bizalmi légkörre, ennek része az is, hogy minden reggel háromnegyed nyolctól osztályfőnöki negyedórát tartanak az osztályokban.

A Veszprém megyei apró település, Papkeszi általános iskolájában is működik a KiVa. Az igazgató, Bollok Gyula azután kezdett bántalmazás elleni programokat keresni, hogy problémák voltak az iskola egyik osztályában. Nem verekedtek, nem az interneten zaklatták a másikat, a kommunikáció nem ment az osztályközösségnek. A keresés közben rájött, hogy míg a legtöbb program csak egy adott problémára fókuszál, és általában pár hónapnál tovább nem is tart, a finn program az egész iskolát próbálja befogadóvá tenni és hosszútávon hat. “Úgy gondoltam, ha már itt van ez a program, akkor ne csak ez az egy osztály, hanem az egész iskola vegyen részt benne. Nem tűzoltásra, hanem a megelőzés miatt jelentkeztünk a programra: azt szeretnénk, hogy azok a gyerekek, akik innen kikerülnek, a társadalom felé nyitottabbak, elfogadóbbak legyenek, tudjanak csoportban kommunikálni. És a KiVa szerintem pont erről szól” – mondja az igazgató.

Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

Pályáztak, megnyerték három évre ingyen, aztán egy egész napot szántak rá, hogy a gyerekeknek is megmutassák, miről is lesz szó. Felmenő rendszerben, idén először a 4., 5., 6. és a hetedik osztályban tartanak kivás órákat, havonta egyszer két órát. Ezeket olyan tanárok tartják már, akik részt vettek a programhoz szükséges továbbképzésen. “Igazából az egész tantestület részt vett rajta, mert a felmenő rendszer miatt, úgyis mindenki fog vele találkozni” – meséli az igazgató, aki azonban még ennyivel sem elégedett: azt szerette volna, ha az iskolai takarítónőtől kezdve, az iskolabusz sofőrjéig mindenki elmegy erre a továbbképzésre. “Ha már úgyis KiVa-iskola leszünk, akkor mindenki tudjon róla, hogy milyen alapelvek mentén működünk” – nevet.

A kiképzett tanárok alkotják a KiVa-teamet, aminek feladata, hogy a bántalmazásos eseteket jelentse, és kitalálja, hogyan kezeljék a dolgot. Először mindig a bántalmazottal kell beszélni, utána pedig a bántalmazóval. Neonsárga láthatósági mellény jelöli majd a szünetekben a kivás tanárokat, azért, hogy lássa a gyerek, kihez tud fordulni, ha baj van. A mellényt egyelőre még nem tudták bemutatni, mert még nem érkezett meg az iskolába.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!