Csak az elavult gyógyítási szokásokra akartam rávilágítani

Nemrég adott egy interjút egy orvosi portálnak, amiből jó nagy botrány lett. Ebben az interjúban arról beszélt, mennyire nem nézték jó szemmel az Egyesült Királyságban azokat az eljárásokat, amiket Magyarországon tanult és amiket még most is alkalmaz az itteni orvosok egy része. Erre magára rontott szinte a teljes gyermekorvosi szakma azzal, hogy a magyar orvosok rossz hírét kelti. Meglepték ezek a heves reakciók?

Egyáltalán nem. Aki valamilyen változást szeretne Magyarországon, az számíthat arra, hogy lesz ellentábor és lesznek támogatók.

Ön milyen változást szeretne elérni?

Én csak arra akartam fölhívni a figyelmet, hogy ideje lenne kiirtani az elavult gyógyszerelési és terápiás szokásokat a magyar köztudatból, hogy az oktatásban és az ellátásban Magyarországon is a legkorszerűbb eljárásokat alkalmazzák.

Az biztos mindenkinek megmaradt, hogy egy angliai kórházban barbárnak nevezték önt, amikor egy lázas betegnél vizes lepedőt, azaz priznicet alkalmazott. Mikor történt ez az eset?

Ez egész pontosan 2010-ben történt. Akkor kezdtem el külföldön dolgozni egy angliai kórházban. Az egyik nővér szólt nekem, hogy egy 16 éves, műtéten átesett fiúnak ugyan adtak lázcsillapítót, és megkapta a szükséges gyógyszereket is, de továbbra is lázas. Fogtam egy fehér lepedőt, benedvesítettem vízzel, ahogy azt itthon is többször láttam, majd becsavartam a beteget a vizes lepedővel.

Mi lett ennek a következménye ott?

A beteg szörnyen felháborodott, egész egyszerűen „barbárnak” nevezett, és közölte: neki még ilyen borzalmas élménye sohasem volt, és ezt jelenteni fogja a főnővérnek. Azonnal panaszt írt rólam, majd az esetet jelentette az éppen ügyeletes szakorvosnak is. Ezután a szakorvos és a főnővér egy igen kellemetlen hangvételű beszélgetésen közölte velem, hogy amit tettem, az egy „barbár” dolog, náluk ez teljesen elfogadhatatlan. Náluk rendkívül fontos a páciensek elégedettsége, és a fizikális hűtést ebben az országban a protokollok egyáltalán nem javasolják, így nem is értik, hogyan vettem a bátorságot ehhez. A kezembe adták a követendő lázcsillapítási protokollt, és felhívták a figyelmemet, hogy ezek után leszek szíves ezt követni. A szituáció rendkívül kellemetlen volt számomra, hiszen én csak azt tettem, amit itthon is láttam, mielőtt kimentem külföldre dolgozni. Azt hiszem, az interjúban sokan félreértették ezt a barbár szót, hiszen a beteg, illetve az ottani személyzet engem nevezett barbárnak, nem én neveztem a magyar orvosokat annak.

Ön szerint a priznic mennyire elterjedt módszer ma a magyar kórházakban a lázcsillapításra?

A jelenlegi praxisomban kb. minden negyedik szülő úgy jön hozzám, hogy hűtőfürdőztette vagy priznicelte lázas gyermekét. Persze erről nem feltétlenül a szülők tehetnek. Néhány kórházban mai napig alkalmazzák ezeket a módszereket, a legnagyobb magyar orvos-beteg portálokon pedig több összefoglalóban ma is ajánlják őket.  2011-ben megváltoztatták a magyar lázcsillapítási protokollt, így azóta vélhetően valamennyire javult a helyzet.

Nekem szimpatikus volt, amikor azt mondta, Angliában nem adnak kúpot a gyereknek, mert senki se szereti, ha a fenekébe dugdosnak valamit. Nem ismerem sem a magyar, sem az angol orvosi gyakorlatot, de nem túlzás ez? Mi van, ha valaki hány, és nem tud bevenni gyógyszert, arról nem is beszélve, hogy a kúp kíméli a gyomrot?

Amikor egy kinti kórházban a Magyarországon ismert és használt hányáscsillapító kúpokat kerestem, akkor is teljes megdöbbenéssel néztek rám az orvosok. Hányinger és hányás kezelésénél ott nem használnak kúpot és B6 vitamint sem. Legfeljebb olyan hányáscsillapítót adnak, ami nálunk csak nagyon drágán érhető el. Ha egy gyerek hányás miatt itathatatlan, de egyéb gyógyszert vagy vizsgálatot nem igényel, akkor egy vékony csövecskét (tubust) helyeznek be szájon vagy orron keresztül, és azon pótolják először az úgynevezett orális rehidráló folyadékot. Ha a gyermek már biztonsággal itatható, ezt a tubust eltávolítják. Még ez is kevesebb megterhelést jelent a betegnek, mint ha megszúrnák egy tűvel, és infúziót kapna. Természetesen találkoztam kint is lázcsillapító kúppal, én magam sem vagyok teljesen ellene, de első megközelítésben a szájon keresztül beadandó gyógyszereket részesítik előnyben. 

A gyermekgyógyászattal foglalkozó szervezetek azt vetették a szemére, hogy ön nem ismeri a hazai gyakorlatot. Az ön által említett megoldások a valóságban egyediek és nincs szakmai támogatottságuk, és ezzel az eljárással itthon is megbukna a gyakorlati és az elméleti vizsgákon.

Személyeskedésbe tényleg nem szeretnék belemenni. A múlt héten közzétettem, hogy 2013-ban Magyarországon sikeres szakvizsgát tettem csecsemő- és gyermekgyógyászatból. Egyedi megoldás volna, hogy lázas gyereknek hűtőfürdőt vagy allergiára kalciumot javasolnak az orvosok? Kérem, ezt mindenki döntse el maga. Egy biztos: az  Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) adatai szerint 2015-ben a torokgyulladásra és allergiára receptre feleslegesen felírt kalcium közel egymilliárdos forgalmat bonyolított. Ez valahogy nekem nem azt mutatja, hogy egyedi esetnek számítana a kalcium használata például allergiánál. Sajnos ez ügyben személyes tapasztalattal is rendelkezem. 2016-ban egy budapesti kórházban fertőzés miatt kezeltek. A terápia részeként én is intravénás kalciumot kaptam, és az orvos csak annyit jegyzett meg: „ha harminc évig jó volt, akkor most is az lesz”.   

Azt mondta, ez a lebarbározós eset egy magánkórházban történt. Mennyire ismeri az angol közkórházak helyzetét?

Angliai munkavégzésem során dolgoztam magán- és állami kórházban is. Állami kórházban még intenzív osztályon is voltam, ahol rengeteg kedves magyar kollégával dolgozhattam együtt. Tőlük is nagyon sokat tanultam. Ezután zömmel gyermekosztályon, illetve gyermeksürgősségi osztályon gyógyítottam. 

Ezt csak azért kérdezem, mert az önnel készült interjú hatalmas kommentháborút robbantott ki. Ma már több százezer magyar él Angliában, akiknek közvetlen tapasztalataik vannak a kinti orvosok és kórházak színvonaláról. Egy részük szerint ott sem sokkal jobb a helyzet az állami kórházakban. Sőt, azt mondják: ha komolyabb baj van, jobb hazajönni.

Soha egyetlen szóval nem állítottam azt, hogy kint minden tökéletes. Angliában dolgoztam olyan helyen, ahol nagy volt a betegterhelés, a vegyes praxisoknak köszönhetően extrém nagy volt a feleslegesen beutalt gyermekek száma. Emiatt kevés idő jutott a páciensekre. Korábbi interjúmban is elmondtam, hogy Angliában a háziorvosi rendszer nem olyan jó, mint nálunk. Ott a háziorvos felnőttet és gyermeket egyaránt ellát, emiatt sokszor előfordul, hogy elsiklanak a gyermekbetegségek felett, vagy a gyereket „kis felnőttként” kezelik. Hallottam kollégáktól olyan kórházról is, ahol koszos a padló és nem betegbarát a hozzáállás, és leginkább azzal foglalkoznak, hogy az igen fontos orvosi és ápolási dokumentáció rendben legyen. 

A bírálatai mégis sokak számára úgy jöttek le, hogy miért kritizálja külföldről a hazai orvosokat, amikor Angliában sem túl rózsás a helyzet.

Egyrészt hazajöttem, az Egyesült Királyságban megszerzett tudást hoztam haza, másrészt nem kritizáltam a hazai orvosokat, pusztán az itteni elavult szokásokra akartam rávilágítani.  Rezidensi éveimet egy hazai klinikán töltöttem, ahol igen is voltak jó tanáraim. Az ő munkásságukat a mai napig elismerem, és hálás vagyok azért, amit akkor ott tanultam. 

Saját tapasztalatai szerint mennyire más szemlélettel gyógyítanak Angliában?

Részben máshogy. Tüdőgyulladás esetén például nem kérünk rutinszerűen mellkasröntgent, a lázat csak akkor csillapítják, ha rossz a beteg általános állapota, nem adnak rutinszerűen lázcsillapítót. Sokkal kevesebb intravénás antibiotikumot adunk – ha szükség van gyógyszerre, akkor azt inkább szájon át adják. Ezzel szemben sajnos Magyarországon még mindig nem azt látom, hogy ez lenne az általános séma. Többször kapok kézhez olyan zárójelentéseket, amelyekben sajnos ennek pont az ellenkezőjét látom. Rengeteg szülő kér a praxisomban piros torokra antibiotikumot, torokgyulladásra kalciumot.

Miért?

Az én tapasztalatom az, hogy ehhez hozzászoktak a szülők. Kérik, és ha nem írom fel, akkor engem minősítenek rossz orvosnak. Pedig ezek a betegségek az esetek nagy százalékában vírus által okozott kórképek, és maguktól meggyógyulnak.

Elavult a szemlélet a hazai kórházakban, és a szülők ehhez igazodnak?

Nem általánosítok, és soha nem is mondtam, hogy a klinikákon nincs magas színvonalú ellátás. De szinte minden héten kapok kézhez most is olyan ambuláns lapokat, amelyeken nem korszerű terápiát javasolnak. Sokan kérnek tőlem például homeopátiás kezelést, amelyet én nem tudok nyújtani, és nem is akarok, hiszen bizonyítottan hatástalan, áltudomány. 

Mit gondol, miért hódít ennyire a homeopátia?

Azt hiszem, a legfőbb baj az, hogy nincs elég időnk a betegeinkre. A rendszer túlterheltsége miatt nem kapnak elég figyelmet, nincs lehetőségünk arra, hogy mindenkinek mindent részletesen elmagyarázzunk. A betegek nem értik, mit miért írunk fel, mennyi egy adott betegség gyógyulási ideje, ezért csalódottak és elveszítették hitüket a nyugati orvoslásban. Ezt használják ki a kuruzslók, a homeopaták és azok, akik mindenféle mítoszokat terjesztenek. Fiatal orvosként én jelenleg azzal találkozom, hogy a szülő azt követeli, amit az előző orvos évek óta felírt nekik. 

Többször említette a kalciumot, ami miatt Angliában magára is furcsán néztek. Mi volt ezzel a baj?

Egész egyszerűen az, hogy a kalciumnak bizonyítottan nincs hatása az allergiás kórképek kezelésében. Ezt egyetlenegy nemzetközi protokoll sem javasolja.  

Ön mennyire ismeri a külföldi szakmai protokollokat?

Kint megtanultam, hogy az angolok által használt, bizonyítékokon alapuló orvosportál (NICE) használata elengedhetetlen. Ha nem használtam volna, akkor nem tudtam volna együtt dolgozni velük. Rendszeresen követek egy másik nagy nemzetközi orvosportált is, az Uptodate.com-ot. Tudom, hogy nem minden fekete vagy fehér, de egy bizonyos irányt muszáj kijelölnünk, amit követünk.

Elképzelhető, hogy az elöregedő hazai háziorvosi kar nem ennyire up to date? Mennyire generációs harc, amibe ön most belekerült? A külföldön tapasztalatokat szerzett fiatal orvos és a rutinokba berögzült idősebb orvosok küzdelme ez?

Megfordítanám a kérdést, ha megengedi, és akkor könnyebben adhatok választ. Miért nem jönnek haza a külföldön dolgozó fiatal orvosok? Az én tapasztalatom szerint azért, mert úgy érzik: nem tudnának újra beilleszkedni az itthoni környezetbe, és nagyon hamar ilyen konfliktusok között találnák magukat. Itt tehát nem csak a fizetésekről van szó. Megértem, hogy ez sokan nem vállalják fel.  Én felvállaltam.

Ön miért jött haza?

Azért jöttem haza, mert itthon szeretnék élni, és az itthoni gyerekeket szeretném gyógyítani. Szeretném használni és átadni azt a tudást, amit kint magamra szedtem. Szeretném hazahozni a gyermekbarát ellátást, melynek elkötelezett híve lettem. Az elmúlt két hónapban ezt részben már sikerült beépítenem a praxisom mindennapjaiba, és úgy látom, hogy a szülőknek és a piciknek is tetszik. A tévhitek és elavult kezelési módok ellen továbbra is harcolni szeretnék, mert ezek még a területi ellátás színvonalát is teljes mértékben megmérgezik. 

Ezért kezdett saját Facebok-oldalán komoly ismeretterjesztő tevékenységbe?

Igen, viszont a kérdések miatt alig győzöm, az oldal szerkesztését egyelőre egyedül csinálom. Látom, hogy a betegeknek nagyon nagy szükségük van a hiteles helyről származó információkra, sokan biztatnak is. Az is előfordul, hogy nőgyógyászati, belgyógyászati, ortopédiai panaszokkal fordulnak hozzám, de ezeket a kérdéseket sajnos én nem tudom megválaszolni. Gyermekorvos vagyok. Mindenhez nem érthetek, ráadásul a jelenlegi tudásom messze nem tökéletes, folyamatosan olvasni és tanulni kell. 

Kinek a feladata lenne a megfelelő tájékoztatás?

Természetesen nekem is, hiszen orvos vagyok, de úgy érzem, egy picit azoknak a szakmai szervezeteknek is, akik engem az első interjúm után megtámadtak.