A legsúlyosabb képek a tiszai jeges árról
További Belföld cikkek
- Péter Szabó Szilvia: Nem vagyok köteles eltűrni a lejárató kampányt
- Kiengedték a börtönből a korábban tévesen elítélt Kaiser Edét
- Törvénysértő felújításról beszélt a minisztériumi dolgozó, egy nappal később kirúgták
- Lázár János olyan fejlesztéseket ígért meg, amelyeket korábban még ellenzett
- Vitályos Eszter Magyar Péternek: Te prédikálsz a nők elleni erőszakról?
Szabó Sándor fotós szívszorító pillanatokat örökített meg február 11-én a ritkán látható természeti jelenségről, a tiszai jeges árról – írja a Player.hu.
A fotós már napok óta figyelte a vízügyi jelentéseket, hogy merre tart az árhullám a Tiszán, hogy fotózhasson, hiszen több mint 30 éve nem volt ilyen jeges ár. Legutóbb 1985-ben történt, hogy fel kellett robbantani a jeget, mert a zajló jég megakadt a kanyarulatokban. Helyenként már elérte a 2,5 méter magasságot.
Csütörtök (február 9.) este jelezte az egyik környékbeli település polgármestere, hogy 10-én Győröcskénél, Záhony alatt néhány kilométerrel felrobbantják a jégtorlaszt – írta Szabó Sándor.
„Azért mentem, hogy ezt a robbantást fotózzam, de arra nem számítottam, hogy ilyen eseménynek leszek a szemtanúja” – fogalmazott.
Végül a robbantás elmaradt, mert a jég elindult magától, de mivel a folyó áradt, nem lehetett a közelébe jutni, hiszen az ártér víz alatt volt. Mivel jól ismeri a környéket, több helyen próbálkozott a folyó megközelítésével, de terepjáró híján volt, ahol nem mert bemenni, és volt, ahol a vízügyi szakemberek nem engedték fel a gátra.
Szabolcsveresmartnál két kilométerről tudta megnézni, ahogy zajlik a folyó, és hallotta a robajt. Úgy döntött, hogy a cigándi hídhoz megy, egy gátőr mondta, hogy nyugodtan hazamehet enni, mert két óra alatt érhet ide az árhullám. Végül Révleányvárhoz vezettek a nyomok, a helyi szakemberek is ott nézték meg a zajlást, odament Szabó Sándor is. A gátőr felengedte a gátra, majd amikor odaért, minden képzeletét felülmúlta a látvány.
Jégtáblára kapaszkodó vakondok, a jeges ár tetején rettegő őzek.
Másfél óra múlva meglátta, ahogy a kanyarban befordul a jégár. Először csak a jég jött, majd egyre sötétebb lett a folyó a sok szemét és törmelék miatt. A három őz még mindig a tetején állt, de volt róka és nyúl is, amelyek riadtan ugráltak jégtábláról jégtáblára az életüket mentve.
Aztán az őzek beleestek a vízbe, de szerencsére visszakapaszkodtak a jégtáblára, és amíg a fotós látta őket, még éltek. Volt egy őz, amely szintén tábláról táblára ugrált, de neki a jobb első lába el volt törve, csak a bőr tartotta, szörnyű látvány volt. „Ő végül kifáradva a fájdalomtól aléltan összegömbölyödött és egy jégtáblára feküdt, beletörődve a sorsába és átadva magát az elemeknek” – fogalmazott Sándor.
A jeges ár körülbelül hét kilométer hosszú volt, és másfél-két órán át tartott a vonulása.