Fürjes: Hatalomvágyó a Momentum, Botka mögé állhatnak be

2017.03.02. 07:11

Bár nem tartja hazaárulónak, csupán "álomrombolónak" a Momentum Mozgalmat Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, de a Heti Válasznak adott interjújában azért ez nem akadályozta meg abban, hogy városi legendákat és újságírói pletykákat terjesszen Fekete-Győr Andrásék mozgalmáról.

Fürjes szerint "az aláírásgyűjtés nem az olimpiáról, hanem a hatalomvágyról szólt", viszont az olimpia ügyének kisiklásáért nem a Momentum, hanem az ellenzéki pártok a felelősei, akik korábban támogatták azt. Fürjes egy ponton még meg is dicséri a Momentum Mozgalmat:

Én is voltam mozgalmár, kopogtatócédulát gyűjtöttem az első szabad választáson, tudom, mekkora munka összeszedni 266 ezer aláírást télvíz idején.

Aztán rögtön hozzáteszi, hogy „terjed egy városi legenda: újságíróktól hallom, hogy a szocialisták jóval többet segítettek, mint sokan gondolják. Címlistáik nélkül ennyi aláírást gyűjteni lehetetlen, és lehet egy paktum:

a Momentum a választás előtt mégis szalonképesnek nyilvánítja Botka Lászlót, mondván, ő fiatal, újhullámos szoci, nem volt miniszter és lám, szakított Gyurcsánnyal.

(Botka László egyébként a hvg.hu-nak nemrég arról beszélt: nem érzi kihívásnak a Momentumot.)

Fürjes szerint egy júliusi-augusztusi népszavazási győzelemmel se lett volna esély Los Angeles és Párizs legyőzésére, a pályázat végigvitele pedig így "pénzkidobás lett volna, szégyenteljes vereséget okozva az országnak".

A sportberuházásokkal kapcsolatos korrupcióról és arról, hogy a Puskás Stadion tenderét Mészáros Lőrinchez közeli céget nyerték, Fürjes a következőket reagálja:

Azt, hogy a kormányt érő kritikák jóformán ez ügyben abban merülnek ki, hogy korrupció, korrupció, korrupció, még pozitív jelenségnek is felfoghatjuk. Az ellenzék nem tudja megszólítani a szavazókat, ezért megpróbál mindent besározni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

február 9., 06:10

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.

február 8., 17:48

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.

13 perce

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.

február 9., 10:22

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.

február 8., 14:10

  • Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Érkezik a SCAT Airlines.

február 8., 13:10

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.

február 8., 11:55

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Belföld
Tüntetés 2025. február 8-án

Tüntetés 2025. február 8-án

február 8., 15:20

  • Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

45 perce