Kövér László kifejezetten rühelli, utálja az internetet

unnamed (1)
2017.03.09. 22:33

Kövér László csütörtök este a terézvárosi fideszes Rónaszékiné Keresztes Mónikának volt vendége a Nagykörúti Polgári Estek legfrissebb rendezvényén. Kövér kifejezetten felszabadultan és szórakoztatóan mesélt a Fidesz megalakulásáról és hőskoráról, majd a jelenleg előttünk álló problémákról, kihívásokról. Ám a gyerekkori, vagy a nyolcvanas évek végi, rendszerváltás környéki sztorijai néha csodálatos gellert kaptak, amikor kísértetiesen rímeltek mai politikai, közéleti szituációkra.

Szocialista híradók és az MTI hatalom általi felhasználása

Rögtön az elején, amikor gyermekkoráról mesélt, elmondta, hogy nagyapjával, aki kifejezetten érdeklődött a politika iránt, (politizált is) sokszor együtt nézték a híradót, ami 

azért kicsit más volt, mint most

− jegyezte meg viccesen, és nevetett a közönség egyetértően. Aki látott már köztévés híradót mostanában, az pontosan érti, milyen tökéletesen fogalmazott a házelnök ezzel a "kicsit más"-sal.

De ennél még tökéletesebb volt, amikor a nyolcvanas évek végi gyűléseikről, rendezvényeikről beszélt, amikor volt, hogy törvényellenesnek bélyegezték a tevékenységüket, amit a hatalom utasítására az MTI leadott, hogy így az összes vidéki és országos lap beszámoljon róla. "Hátha ez majd elriaszt minket" - mesélte Kövér, majd hozzátette, hogy ez a visszájára fordult.

És nem lennék őszinte magammal és az olvasókkal szemben, ha nem idézném fel azt a nemrég elindult folyamatot, hogy egy nemrég alakult párt vidéki rendezvényeire kormányközeli trollok mennek el feltűnősködni, hogy arról a kormány szájíze és érdekei szerint számoljon be az MTI, hogy onnan átvegyék a kormányközeli vidéki és országos lapok.

unnamed (3)
Fotó: Német Tamás / Index

A nyolcvanas évek végi pillanatnyi könnyebbséget, fellélegzést az adta Kövér szerint, hogy a kommunista pártban '88-ban váltották le a keményvonalasokat. Kövér szerint ez kis túlzással

legalább olyan felszabadító volt, mint a legutóbbi amerikai elnökválasztás eredménye.

Visszatérve egy pillanatra a beszélgetés legelejére: a belépésnél én is aláírtam a regisztrációs papírokat, jeleztem is, hogy az Index újságírójaként jöttem. Öt perccel azután, hogy leültem, mindkét mellettem ülő idős hölgy fülébe odasúgta az egyik szervező, hogy vigyázzanak, egy indexes ül mellettük.

Néhány példa, amiről még szó volt:

Momentum Mozgalom

Kövér szerint a '90-es évek legelején még úgy gondolták, hogy ezt az SZDSZ-MDF közötti sistergő feszültséget fel tudják oldani, hogy ők meghaladják majd "ezeket az avittas, két világháború közötti időszakból származó történelmi, értelmiségi ellentéteket", hogy szintetizálják, összebékítik. De belátták, hogy ahol a frontvonalak húzódtak 150 évvel ezelőtt, ma is pont ugyanott húzódnak, és ugyanott húzódtak a két világháború között is, a rendszerváltáskor, de az SZDSZ kimúlásának pillanatában is.

Ahogy én értelmeztem Kövér László szavait, arról beszélt, hogy a most színre lépő Momentum ugyanezt gondolja, hogy ezeket fogja feloldani, ám ezek meghaladhatatlan különbségek, azok között kompromisszum sem köthető.

Pontosítás: Kövér László ezen a ponton szó szerint a következőt mondta. Tehát valószínűleg nem összehasonlította a két pártot, hanem egyszerű példának hozta a Momentumot a feloldhatatlanságra:

"A Momentum vagy nevezzük inkább NOmentumnak őket, a NOmentum fellépése pontosan ezt mutatja, hogy ezek meghaladhatatlan mentalitásbeli, értékrendi, emberképi, világképi különbségekből fakadó ellentétek, amiket nem lehet feloldani és kompromisszumokat sem lehet közöttük kötni, mert egymást kizárják ezek a gondolkodásmódok."

unnamed
Fotó: Német Tamás / Index

Internet

Kifejezetten rühellem, utálom, úgy, ahogy van. Nevezzük nyugodtan nevükön a dolgokat

− mondta Kövér, de hozzátette, azért jó a kapcsolattartásra.

Fiatalok és a Fidesz

Kövér szerint most nincsenek történelmi élmények, a rendszerváltáskor született generációnak nincsenek történelmi élményeik, a rendszerváltás utáni időszak, az adottság. A házelnök ezt a hiányérzetet látja felbukkanni, és ezt látta a Jobbiknál és az LMP-nél is. Hiányzik a fiataloknak, irigylik, ők is szeretnének történelmet csinálni. Azt azonban nem lehet csak úgy csinálni, vagy kinyílik az a történelmi kapu, vagy nem. És Kövér szerint most nem akar megnyílni semmilyen kapu,

a dögunalom, meg a leépülés, morálisan és szellemi értelemben az, ami uralja a világot. Megértem, hogy frusztráltak szegények.

Kövér szerint annyira felgyorsult a világ, hogy már 5 év korkülönbséggel is nehezen értik meg egymást a fiatalok, de az ő generációjának felelőssége, hogy a saját gyerekein unokáin keresztül tudja elérni ezt a generációt.

unnamed (4)
Fotó: Német Tamás / Index

A fideszes politikus azt mondta, arra vár, hogy a fiatal generációból jön majd egy ötlet, hogyan lehet közelebb hozni a Fideszhez ezt a generációt, "amiben már nincs kaland, nincs romantika, nincs kuruckodás".

az Európai Bizottság messze van, Brüsszel messze van, nem átélhető a vagdalkozás.

Budapest és a Fidesz

"Budapesten a Fidesz-szimpátia mikor lesz olyan, mint vidéken?" - hangzott el a kérdés, amire Kövér azt válaszolta:

Soha.

A házelnök szerint Budapest mindig más volt, ennek is történelmi tradíciói vannak, ezt is adottságként kell kezelni. Ami nem jelenti azt persze, hogy le kell mondani akár csak egy választókerületéről is. Szerinte akár a XIII. kerületben is tud győzni a Fidesz, mert 2010 megmutatta, hogy olyan helyeken is győzni tudtak, amiről korábban álmodni sem mertek.