Több évtizedes igényük teljesülhet a bűncselekmények károsultjainak, ha az új büntetőeljárásról szóló törvénnyel egy időben hatályba lép a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása - írja a Magyar Nemzet . A kormány által még nem tárgyalt tervezet szerint ugyanis a jövőben a bűncselekmények károsultjai a kárigény kielégítésének sorrendjében megelőznék az államot.
A lap ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ez csak magánszemélyekre vonatkozna, cégekre nem. És ez még nem jelenti azt sem, hogy a jövőben minden magánszemélynek maximálisan megtérülhet a kára, csak azt, hogy a bűnözőktől lefoglalt, visszaszerzett pénzt nem viszi el az állam a valódi sértettek elől. A legjobban a cikk szerint azok járnak, akiknek a sérelmére fedett nyomozók vagy a rendőrséggel titkos megállapodás keretében együttműködő személyek követnek el valamilyen bűncselekményt, őket ugyanis az állam kártalanítja.
![A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai jóvátételi munka keretében paprikát szednek Napkor határában 2016. október 26-án. A terület tulajdonosa a leszedett termést karitatív célokra ajánlotta fel.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1546/15468/154680/15468039_66dbcf3e18eabb5a06c2c41cc6e0d79a_wm.jpg)
Ha hatályba lép az új szabályozás, és már nem az állam lesz az első a kártalanítás folyamatában, a napi 480 forint rabtartási hozzájárulás is a sértetteké lehet.
A változtatást a titkos információgyűjtés szabályait módosító salátatörvény tervezetébe szerkesztették be a jogszabály előkészítői - írja a lap.