Saját kamionja gázolta halálra, ennek láttán kollégája szívrohamot kapott

2017.03.24. 09:18 Módosítva: 2017.03.24. 09:19

Egy magyar kamionost saját járműve gázolt halálra, kollégája pedig a balesetet látva szívinfarktust kapott, majd kómába esett. A Blikk úgy tudja, a kamion által elsodort férfi egy magyar cég alkalmazottja, családjához indulhatott haza múlt hét hétfőn.

A Blikk szerint a két férfi éppen pótkocsit cserélt, amikor bekövetkezett a tragédia. Egy lejtőn állt a kamion és a pótkocsi is. A sofőr nagy valószínűséggel egyiken sem húzta be a kéziféket, a kamio­n pedig még azelőtt megindult lefelé, hogy sikerült volna összeakasztani azt a vontatvánnyal. A sofőr ekkor fel akart ugrani a járműre, hogy megállítsa azt, ám leesett, és a kerekek áthajtottak rajta.

A másik ka­mionban várakozó kollégája szemtanúja volt a balesetnek, a látottak hatására szívinfarktust kapott, és kizuhant. Jelenleg kórházban fekszik.

A balesetet szenvedett sofőr kollégájának halálhírét a rendőrség is megerősítette.

„A vezetőség nevében legmélyebb részvétünket fejezzük ki az áldozat családjának. A vizsgálat lezárásáig nem kívánunk nyilatkozni” – közölte a Blikkel a Waberer's.