Földhöz vágta a buszsofőrt, aki meg arcon csapta

2017.03.28. 20:19

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy nő és három férfi, köztük egy buszsofőr ellen, akik 2016 nyarán Győrben összeverekedtek egy szabálytalan manőver miatt - olvasható az ügyészség honlapján, de az ügyről az RTL híradója is beszámolt.

A buszsofőr egy üres buszt vezetve haladt Győrben, mikor egy körforgalom előtt szabálytalanul besorolt elé egy autó, melyet a vádlott nő vezetett, mellette pedig a másodrendű vádlott ült. A pirosat jelző első lámpáig egymást követték, előttük még egy autó ment, amit a nő testvére vezetett.

Csoportos garázdaság a piros lámpánál Győrben

A pirosnál aztán a sofőr leszállt a buszról és számon kérte a korábbi sávváltást. A buszvezető becsmérelni kezdte a nőt, valamint összeszólalkozott a mellette ülő férfival is.  A férfi ezután kiszállt a kocsiból és nekiment a sofőrnek, aki viszonozta a támadást.

Itt még nem volt vége a dolognak, ekkor érkezett ugyanis a nő testvére,  aki 

nekifutásból belerúgott a buszsofőrbe.

Hármuk között már éppen véget ért a szópárbaj, amikor jött a piros autót vezető nő, aki éppen ekkor döntött úgy, kipattan a kocsiból és megpróbálja pofon vágni a sofőrt. Ennek ismét dulakodás lett a vége, aminek a nő mellett ülő férfi vetett véget azzal, hogy 

torkon ragadta és földhöz vágta a buszsofőrt.

A sofőr sem hagyta annyiban a dolgot, úgy arcon vágta a férfit, hogy annak lerepült a napszemüvege is. Itt aztán ismét jött a nő testvére, aki a változatosság kedvéért most 

nekifutásból megütötte a sofőrt.

Ezután már aztán tényleg vége lett a dolognak, kölcsönös szidalmazások közepette mindenki szépen visszaszállt a saját járművébe, a két autó pedig a piros jelzésre fittyet hányva elhajtott a helyszínről.

Az ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdasággal, a buszsofőrt ezen felül pedig testi sértéssel is vádolja.