Újra támadhatnak a kéknyelvet terjesztő törpeszúnyogok
Újra megjelentek a törpeszúnyogok Magyarországon, ami a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint azt jelenti, hogy a kérődző állatok között újra terjedni kezdhet a kéknyelv betegség. Ez egy szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket és szarvasféléket megtámadó betegség, amelyet az állatok nem tudnak átadni egymásnak, a szúnyogok viszont bőszen terjesztik.
A Nébih arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rovartani vizsgálatok eredményei alapján vége Magyarországon a kéknyelv betegség szempontjából az úgynevezett vektormentes időszaknak, vagyis annak a periódusnak, amikor a kedvező időjárási körülmények miatt a kéknyelv betegség terjesztéséért felelős törpeszúnyog fajok nagyjából eltűnnek a szúnyogok.
![Culicoides-imicola-bloodfeeding](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1669/16699/166994/16699462_d365be80547097b18983df36b7831587_wm.jpg)
A kéknyelv ellen van védőoltás, a Nébih szerint pedig továbbra is érvényes az országos főállatorvos kéknyelv betegség elleni vakcinázásra vonatkozó határozata. A vakcinázás egy kötelező és egy önkéntes részből áll. Az esetleges új kitöréssel érintett állattartó gazdaságokban a hatóság - állami költségen - kötelező jelleggel vakcinázni fog minden betegségre fogékony egészséges állatot. Emellett megelőzésképpen, önkéntes alapon az állattartók is vakcináztathatják állataikat.
A kéknyelvet terjesztő törpeszűnyogok miatt és a vakcinázás engedélyezésével az állatok szállításra vonatkozó szabályok is részben módosulnak. A továbbtartásra Magyarországról az unió kéknyelv betegségmentes területeire és megfigyelési körzeteibe csak olyan kérődző állat szállítható, amely
- kapott védőoltást a kéknyelv betegség ellen;
- vagy a laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy már átvészelte a betegséget;
- vagy a szállítás előtt jóváhagyott vektormentes létesítményben tartózkodott.
Az azonnali vágásra történő szállítás, illetve azonos besorolású körzeten belüli szállítás esetén a feltételek változatlanok.
A Nébih eddigi tapasztalatai szerint 2017. negyedik negyedévében múlik majd el a kéknyelv-veszély. A Nébih továbbra is kéri a szarvasmarhát, juhot vagy kecskét tartó gazdákat, hogy a kéknyelv betegség tüneteire fokozottan figyeljenek, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Mindeközben
Kim Kardashian olyan szűk ruhát vett fel, hogy nemhogy járni, de levegőt venni is alig tudott benne
tegnap, 10:00
- Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja
Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.
február 8., 11:55
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10