Az NFM szerint nem mond igazat Lázár
A Stadler után kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) is reagált Lázár János hétfői nyilatkozatára, melyben keményen odaszólt az NFM-nek és a MÁV-nak is a Hódmezővásárhely és Szeged közé tervezett tram-train árának elszállása miatt – írja az MTI.
Szabályos volt a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train járművek beszerzése, a MÁV-Start a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a Miniszterelnökség jóváhagyásával járt el.
– olvasható az NFM közleményében. A minisztérium szerint az egész folyamatot a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya ellenőrizte, a teljes folyamatot szabályosnak találta, az erről szóló tanúsítványokat az eljárás megindításakor és lezárásakor is kiállította.
Azt is hozzátették, hogy nem állja meg a helyét az állítás, miszerint a költségek megduplázódtak volna. Ennél is fontosabb talán, hogy – mint írták – a projektre nem az árak esetleges emelkedése jelenthet veszélyt, hanem az, hogy Brüsszel kétségesnek tartja a projekt megtérülését. Szerintük a beruházás költségvetési forrásból valósulhat meg, ha az EU nem támogatja.
Ahogy azt kedden megírtuk, a Stadler komolytalannak tartja azokat a nyilatkozatokat, amelyek a tramtrain-projekt ellehetetlenülését a járművek árának megduplázódásával próbálják indokolni. A cég emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a projekt mindössze 16 %-kal lett drágább, valamint hogy a korábbi közbeszerzési eljárásokhoz hasonlóan ezúttal is fair, az aktuális piaci viszonyoknak megfelelő, illetve az ajánlatkérő egyedi igényeit is teljes mértékben figyelembe vevő ajánlatot tett.