Gyurcsány újabb adalékkal rukkolt elő, mivel zsarolhatják Orbánt

2017.05.02. 10:41

Múlt héten dobta be a köztudatba Gyurcsány Ferenc, hogy olyan titkos dokumentumokat látott, amelyek állítólag bizonyítják a Fidesz törvénytelen finanszírozását. A DK vezetője azt sejtette, hogy az oroszok ezekkel a papírokkal zsarolhatják Orbánt.

Gyurcsány ezután 72 órás ultimátumot adott a miniszterelnöknek, hogy tisztázza magát, de Orbán ezt annyival intézte el, hogy „a volt kormányfőnek nem jogi természetű, hanem más jellegű segítségre van szüksége”. Gyurcsány viszont ezután azt mondta: megszerzi és nyilvánosság elé tárja a papírokat.

Kapcsolódó
Gyurcsány elárulta, mi következik az Orbánnak adott ultimátum után

Gyurcsány elárulta, mi következik az Orbánnak adott ultimátum után

A súlyos bizonyítékok nincsenek nála, így nem is tesz feljelentést. De ígéri, megszerzi, és ezt vegyük komolyan.

Orbánnak nehéz is lett volna pert indítania, mert Gyurcsány eddig semmilyen konkrétumot nem mondott, most azonban egy újabb adalékkal rukkolt elő. Gyurcsány az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt sejtette, hogy valamilyen banki papírokról lehet szó. Ennél többet azért nem akart elárulni, mert 

Amíg nem hozok dokumentumot, minden állításommal – milyen dokumentumot láttam, milyen banktól, és minden más állításommal – Orbán Viktort segíteném, hogy egy esetleges későbbi eljárásra fel tudjon készülni. 

Arról, hogy egy esetleges orosz kereskedelmi banki tranzakcióról van-e szó, Gyurcsány azt mondta: „Ha én el akarnék pénzt dugni, nem hiszem, hogy Oroszországba vinném, és bíznék Putyinban.” 

Gyurcsány beszélt arról is, hogy „sok-sok évvel ezelőtt – túl Orbánék első kormányzásán – egy magas rangú és nagyon hiteles ember” szóban tájékoztatta a dokumentumokról. Majd nemrég látta is, kétszer találkozott a közvetítővel, de azt sem tudja, milyen nemzetiségű ember birtokában vannak a papírok. Valószínűleg orosz, de erre csak azért következtetek, mert angolul tárgyaltunk, és nagyon-nagyon szlávos volt az akcentusa ennek az angolnak. Én nyilván oroszra gondoltam, de azóta mondták, hogy akár szlovák is lehetett. Fogalmam sincs” – mondta a DK elnöke.

Tíz nappal azután, hogy Gyurcsány ezt a bombasztikus bejelentést tette, csak annyit tudunk tehát, hogy valamilyen banki papírokról van szó, amelyek nincsenek a volt kormányfő kezében. Gyurcsány azt mondta, Molnár Csaba alelnök pedig kedd reggel megerősítette az ATV-nek, hogy a DK elnöksége tud minden részletet, és nem meglepő módon hitelesnek találta Gyurcsány történetét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

2 órája

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

4 órája

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.

március 22., 12:24

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Címlapon
Meghalt Miske László, Jászai Mari-díjas színművész

Meghalt Miske László, Jászai Mari-díjas színművész

A debreceni Csokonai Színház művésze 89 éves volt.

6 perce

  • Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

március 22., 19:05

  • Címlapon
A zenész is dolgozik, vagy amit élvezünk, az nem számít munkának?

A zenész is dolgozik, vagy amit élvezünk, az nem számít munkának?

Heti hét nap is kevés néha a sikerhez.

8 perce

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42

  • Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.

március 22., 20:09