Özönlenek a gyerekek, ha a semmi közepén felállítják az ugrálóvárat

“Ez egy elhagyatott falu, lassan már neve sem lesz”. Egy helyi nagymama mondta ezt a szlovák határtól pár percre található Lácacsékéről. A kis falu valóban kiesik ugyan, de egyelőre van neve és közel háromszáz lakója is, köztük sok gyerek. Mást viszont nem nagyon találni a környéken: óvoda és iskola hat kilométerre van legközelebb Ricsén, a gyerekeknek pedig minden reggel volánbusszal kell átjárniuk a tanításra. Még az óvodásoknak is, de számukra biztosítanak kísérőt buszon. A településen játszótér sincs, csak két rozoga focikapu.

Jellemző, hogy a kis faluban csak két közösségi intézmény működik: egy idősek klubja és egy Biztos Kezdet Gyerekház. Az előbbi az idősek számára nyitott, utóbbi pedig a kisgyerekes anyákat várja, azokat, akiknek három évnél nem idősebb a gyermekük. Az idősebb gyerekeknek azonban csak az utca és a kert marad a játékra.

Húsvét előtti csütörtökön olyasvalami történt a faluban, amelyre már jó ideje nem volt példa: a gyerekház udvarán ugrálóvárak álltak, labda és focikapu volt a kert végében és különböző ügyességi játékok a bejáratnál. Csütörtök délelőttre ugyanis a településre érkezett a Máltai Szeretetszolgálat Mozgó Játszótér programja. Mi is ez, és miért van rá szükség?

Hiába a hideg, özönlöttek a gyerekek

Napocskás matricával díszített kisbusz fordult be reggel a lácacsékei templommal szemben lévő iskolaudvarra. Iskola ugyan már nagyon régóta nem működik az épületben, sőt, az egykori művelődési ház is bezárt már a helyén, de itt kapott helyet a településen működő Biztos Kezdet Gyerekház. Az udvar pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy ott rögtönzött játszóteret nyissanak a szeretetszolgálat munkatársai.

“Oda szeretünk menni, ahol újdonságot tudunk nyújtani, és a játszóterek hiányát pótolni” – mondta az Abcúgnak Naár Judit, a szeretetszolgálat munkatársa. Ez főleg olyan településeket jelent, ahol nincs vagy csak nagyon kevés lehetőségük van a gyerekeknek játékokkal, programokkal találkozni, és ahol a szülőknek se nagyon van pénzük arra, hogy elvihessék őket kirándulni, mert sok helyen hátizsákra, mackónadrágra sem telik. A Mozgó Játszótér program keretében több kisbuszt is fenntartanak, amelyek sorra járják azokat a településeket, ahol igény van a programokra.

Hiába volt csütörtök délelőtt borús idő, és lógott az eső lába, nem telt el 15 perc a felfújható vár felállítása után, és már tele volt gyerekkel. “Egy gramm hideg sincs, gyertek!” – mondta egy anyuka a telefonba. Rossz időre számítottak, ezért sokan azt mondták, még meggondolják, hogy kisétálnak-e az egykori iskolaudvarra. Akik viszont mégis kijöttek, azok telefonon szóltak a többieknek, hogy jöjjenek ők is.

Az ugrálóvár jó, de a cél a bójakerülgetés

A telefonálásnak meglett az eredménye, fél 11-kor már közel negyven gyerek rohangált az udvaron, annyian lettek, hogy egy másik ugrálóvárat is fel kellett fújni nekik, és végre elindulhattak a komolyabb játékok is. Rácz Ádám, a szeretetszolgálat munkatársa szerint az ugrálóvár bevonzza ugyan az ilyen játékokkal csak nagy ritkán találkozó gyerekeket, de a cél az, hogy utána a komplexebb játékokat is kipróbálják.

Hogy mik ezek? Például sorversenyek, amely erősíthetik a csapatszellemet. Ádám ehhez bójákat állított fel egy kis réten, majd rögtön elkapott két tébláboló fiút, hogy segítsenek neki. “Két színből kellene ötöt válogatni” – adott nekik oda egy zsák színes golyót. A fiúk pedig segítettek. Pár perc múlva már 15-en álltak sorba a bóják előtt a színes labdáikkal.

“Megvártam, míg elegen lesznek, aztán szóltam, hogy verseny lesz” – kacsintott Ádám. A feladat egyszerű: egy kanálban tartva a golyót kerülgetni kell a bójákat, a csapattagok pedig váltják egymást. Amelyik csapat előbb végigmegy a pályán, az nyer. Az elosztással viszont gond van, az egyik sorban ugyanis heten, a másikban meg nyolcan állnak. Egy kisfiúnak azonban támadt egy ötlete. “Majd mi eggyel többször megyünk” – mondta. Ebben megegyeztek.

“Improvizálni kell, hiszen sosem tudjuk előre, mennyien lesznek” – mondta Ádám. Sokan ráadásul most találkoznak először ilyen játékokkal, a helyi iskolákban ugyanis sokszor nincs idő vagy lehetőség a csapatjátékra. “A tanárok nagyon leterheltek” – mondta Ádám. “Ilyenkor rengeteg olyan játékkal készülünk, amelyhez semmi extra nem kell, és aminek ismeretét itt tudunk hagyni” – magyarázta Naár Judit. Ilyen például a japán foci, amihez csak egy labda kell, kört kell formálni, és egymás terpeszben lévő lába között kell átgurítani a labdát. De hoztak olyan házilag barkácsolt terepasztalt, amelyen szívószállal kellett végigfújni egy-egy ping-pong labdát.

Miközben a gyerekek játszanak, megismerkednek a szülőkkel

A Máltai Szeretetszolgálat 2011 óta járja az országot a mozgó játszótereivel, elsősorban azokat a járásokat, ahol amúgy is jelen vannak a Gyerekesély programjaikkal. A cél kettős, egyrészt élményt szeretnének adni a gyerekeknek, másrészt viszont nekik is sokat segítenek ezek a félnapos programok: hasznos eszköz ez a helyiekkel való kapcsolatfelvételben, a terepismeret elmélyítésében. A gyerekek ugyanis ritkán érkeznek egyedül a játszótérre, hiszen jönnek velük a szüleik is.

“Ha játékokkal megyünk, akkor a helyiek könnyebben megnyílnak, és könnyebb velük megismerkedni” – magyarázzák a máltai munkatársak. Egy kézműves foglalkozáson például sokkal nyíltabban lehet velük beszélgetni, mintha szemtől szemben ülnének le egy irodában. Ilyenkor rengeteg mindent megtudnak tőlük, ami segíthet abban, hogy hogyan tudnának még hatékonyabban segíteni. Előfordult már például, hogy a mozgó játszóteres program során szerzett tapasztalat alapján arra jutottak, hogy korai még a faluba pszichológust hívni, hogy adjon elő, mert a helyiek valószínűleg még idegenkedni fognak tőle, előtte még további közösségi programokra van szükség.

A helyi programok megvalósítóival is segíthetik a kapcsolatépítést. Lácacsékén például csütörtök délelőtt olyanok is megjelentek a Biztos Kezdet Gyerekház udvarán, akik egyébként nem járnak a gyerekházba, így azonban megismerkedhettek velük is. “Élményt ad, közösséget kovácsol, ami megmaradhat azután is, hogy mi elmegyünk, és a helyiek tudnak vele dolgozni” – mondta Naár Judit.

Szerencsére nincs kocsma, de sajnos fagyizó se

Időközben előkerült két kisebb focikapu is, amely rögtön felkeltette 4-5 fiú érdeklődését. “Járunk mi focizni, csak Ricsére, mert ott van rendes pálya” – mondta egyikük, majd sorolni kezdte, hogy melyik meccseket nyerték meg a helyi bajnokságon. Közben egyikük nagyanyja azt magyarázta, hogy a nagyobbak ugyan el tudják foglalni magukat a focival, a kisebbeknek ugyanakkor csak az otthoni labdázás marad.

“Ha nem itt lennénk, akkor valószínűleg otthon játszanának az udvaron. Van ott labda, az utcára csak nem engedem ki őket, nehogy csavarogjanak” – mondta Zsuzsa, majd hozzátette, hogy jöhetne gyakrabban is a játszótér, mert nagyon hiányoznak nekik az ilyen programok. Az unokája, Dezső akkor éppen a bójákat kerülgette egy

kanálban lévő golyóval a kezében.

“Legalább kicsit kiadják magukból a huncutságot, és otthon nyugalom lesz” – ezt már az ötvenéves Ottó mondta, miután segített felállítani a második ugrálóvárat. Neki is ott ugrált az unokája. “Közmunkás vagyok, ahol tudok, ott segítek” – mondta nevetve, majd elkomorult. “Itt nem ismerik az emberek a május elsejét, az augusztus 20-át” – magyarázta. Olyankor mindenki otthon tévézik, ünnepi program pedig maximum a falunapon szokott lenni.

Pedig szerinte a fiatalokat le kellene foglalni valamivel, mert ha nincsenek lefoglalva, akkor dorbézolni fognak. “Még szerencse, hogy nincs kocsma” – mondta. Erre azonban egy apuka közbevetette, hogy nem csak kocsma, hanem fagyizó sincs, ahová el lehetne menni a gyerekkel. Szlovákiában van a legközelebbi.

Ottó végül arra jutott, hogy a munkahelyek hiánya okozza a legnagyobb problémát. “Én 16 évesen már dolgoztam, most meg érettségivel sem lehet a környéken munkát találni” – mondta. Csak Budapesten, sokan viszont nem szívesen hagynák itt a családjukat egy pesti munkáért.

Bármilyen játék jó lenne, mindegyik

“Egész nap csinálnák, főleg az ugrálóvárat” – mondta Ádám végignézve a közel negyven gyereken. De a játék most ebédig tart, a gyerek elhagyták a várakat, felszedték a bójákat. Utoljára a focikapuk tűntek el a mikrobuszok belsejében, de két srác még egy rúgásra visszakönyörögte őket. “Ez az utolsó, mert menni kell” – mondták a szervezők. “Mennek tovább, sok gyerek várja még őket Magyarországon” – tette hozzá Ottó.

Zárásként még elrejtettek néhány csokitojást a kertben, amit a gyerekek végül nagy ujjongás közepette gyűjtöttek össze. “Nincs lehetőségünk rá, hogy olyan gyakran tudjunk jönni, amilyen gyakran szeretnénk, a lényeg az, hogy egy működőképes modellt tudjunk magunk mögött hagyni” – mondta Judit. A helyiek azt tervezik, hogy az elhagyott közösségi házban fognak programokat szervezni, amelyre mindenkit várnak majd.

A játszótér tavaly volt Lácacsékén legutoljára, Zsuzsa azonban azt reméli, most nem fog ennyi idő eltelni a következő alkalomig. “Jó lenne, ha idén a vakáció alatt is eljönnének. Bármilyen játék jó lenne, mindegyik” – mondta.