Tisztelettel kérjük, hogy az interjút ne vállald el
Mi itt az Indexben olyan elavulófélben lévő szabályok szerint dolgozunk, hogy mindig igyekszünk megszólaltatni a másik felet, az információinkat pedig hivatalos forrásból is próbáljuk megerősíttetni. Nem szeretünk bedőlni például az interneten vírusként terjedő, elsőre általában nagyon jól hangzó álhíreknek sem. Ilyenkor a ma már percekben mért hírversenyt hanyagolva is szeretnénk csekkolni az információkat.
Ez a munkánk hetek óta komoly nehézségekbe ütközik. Hetek óta semmilyen hivatalosan feltett kérdésre nem kapunk választ a legtöbb minisztériumtól – legyen szó akár politikailag irreleváns vagy a kormány számára pozitív kicsengésű információkról, egyszerű statisztikai adatokról. A legutóbbi megdöbbentő eset az volt, amikor egy főorvossal beszéltem a daganatos halálozási statisztikák okairól, mire ő a beszélgetés végén azt mondta: de ő amúgy nem nyilatkozhat, hiszen a kórház már állami tulajdonban van, és a nyilatkozatához az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) engedélye kellene.
Nevetséges, abszurd és nagyon elszomorító ez az egész.
Most viszont egy banális hibának köszönhetően fellebbent a fátyol, hogy is megy ez az Emminél. A fővárosi kórházak átalakításáról szerettem volna interjút készíteni egy illetékessel. Kedden felhívtam telefonon, és kértem, hogy adjon interjút. Ő azt mondta, nagyon szívesen ad interjút az Indexnek, de tartsuk be a hivatalos utat: írjak az Emmi sajtóosztályának. Az illetékes nevét azért nem írom le, mert ebben a történetben a legkevésbé ő a hunyó.
Meg is írtam az interjúkérő emailt, amihez cc-ztem az interjúalanyomat is. Miután a minisztériumban ezután mindenki a „válasz mindenkinek” opcióra kattintott a levelezőjében, hozzám is eljutott a rövid belső üzenetváltás.
Interjúalanyom először azt kérte az Emmi sajtósaitól, hogy kezeljék ezt az ügyet:
Miután a sajtós munkatársak sem voltak elég körültekintőek, vagy nem tudják milyen következményei lehetnek a „reply all” nem eléggé körültekintő használatának, az ő válaszuk is megérkezett hozzám. Íme:
Tehát nem lesz interjú. Írtam azért egy másik levelet az Emmi sajtóosztályának, hogy magyarázzák már meg, miért nem ad interjút nekünk az illetékes, és azt is, miért nem válaszolnak hetek óta az emailjeinkre.
Mit gondolnak? Válaszoltak?