Féláron vehetnek jó lakásokat a Ferencvárosban az önkormányzati rokonok
Olcsón vett egy Ráday utcai lakást a ferencvárosi polgármester titkárnőjének rokona, írta az mno.hu. A lakást a férfi aztán 40 millió forintos haszonnal adta el. Bácskai János polgármester munkatársa egyébként Vác alpolgármesterének, Pető Tibornak (Fidesz–KDNP) a felesége is.
A bomba üzlet még 2013-ban zajlott. A férfi alig több mint 8,5 millió forintért vásárolhatta meg az önkormányzattól a Duna-part közeli, Ráday utca 39. szám alatt található épület egyik 71 négyzetméteres, összkomfortos lakását.
A biznisz menete, ha Ön is venne áron alul nagy lakást a IX. kerületben.
- Kapja meg bérlőként a felújított ingatlant a polgármester előterjesztése nyomán.
- Hét hónappal később vegye meg, de ne a valódi árán, hanem féláron! Az önkormányzat értékbecslése alapján 2013-ban kevesebb mint 19 millió forintot ért a lakás, azonban bérlőként fél áron, azaz közel 9,5 millió forintért vehette volna meg. A titkárnő unokatestvére ennél is olcsóbban jutott hozzá. Ugyanis további csaknem egymillió forintos árengedmény járt neki azért, mert egy összegben fizette meg a vételárat.
- Adja el a lakást jelentős haszonnal. Az új tulajdonostól az mno. megtudta, hogy valamivel kevesebb mint 49 millió forintért vették meg a belvárosi lakást.
Mindez azt jelenti, hogy négy év alatt mintegy 40 millió forintot hasznot hozott a szemfüles rokonnak a kedvező befektetés.
Az ügy érdekessége: a ferencvárosi önkormányzatnál arról nincs hivatalos dokumentum, hogy döntöttek volna a lakás bérbeadásáról vagy eladásáról – ezt az LMP IX. kerületi képviselője nyilatkozta lapunknak. Jancsó Andrea úgy véli, ez arra utalhat, hogy
Az ellenzéki politikus egyébként kirívónak találta azt is, hogy mindössze hét hónapnyi bérleti jogviszonyt követően megvehette a lakást a titkárnő rokona, méghozzá kevesebb mint fél áron.
Bácskai János polgármester nem reagál érdemben a lap megkeresésére.