Botka lebontaná a kerítést a magyar-szerb határon
Lebontaná a magyar-szerb határon a bevándorlás feltartóztatására emelt kerítést az MSZP kormányfőjelöltje, ha működne az Európai Unió határvédelmi ellenőrzése, és a közel-keleti helyzet megnyugodna. Botka László ezt a Közép- és Kelet-európai Beruházási Csúcstalálkozón mondta a Reutersnek.
Az MTI beszámolója szerint a szocialista politikus az interjúban arról is beszélt, hogy a jövő évi választáson csak egyféleképp lehet legyőzni Orbán Viktort: ha egyetlen baloldali kihívója lesz. "Nem lehet választási sikert elérni a jelenlegi tömegbázis szélesítése nélkül. Hiteles és erőteljes, a társadalmi egyenlőségre szilárdan épülő programra van szükségünk,
továbbá biztosítékokkal kell szolgálnunk arra, hogy tanultunk 2010 előtti hibáinkból.
Az MSZP kormányfőjelöltje kizártnak tartja, hogy pártja együttműködjön a Jobbikkal. A Jobbik politikáját sikertelennek és hiteltelennek minősítette.
Az MSZP-ről azt mondta: nem fogják megismételni 2014-ben elkövetett hibáit, amikor is a baloldali pártok belesüppedtek egy hosszadalmas civakodásba arról, hogy együttműködjenek-e egyáltalán, és ha igen, miként.
Botka szavai szerint a szocialisták szükség esetén egyedül mennek végig az úton. "Mindenki a saját útját keresgéli mostanság. Én előálltam egy határozottan új baloldali programmal. Ki akarom szélesíteni támogatóim körét, és biztos vagyok abban, hogy végül mindenki fontolóra veszi felelősségét a jelenlegi kormány leváltásában."
Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuálisnak azt mondta: Botka László kerítésbontásról szóló kijelentésével "kibújt a szög a zsákból". Kovács válaszában semmi váratlan nincs. Szerinte amit az MSZP miniszterelnök-jelöltségére pályázó szegedi polgármester mondott, az
egyértelműen Soros György forgatókönyve.
Az unióban "a folyamatok nem abba az irányba mutatnak, hogy egyetértés látszana kialakulni, hogy mit kell tenni a határokon", hiszen az Európai Parlament nemrégiben hozott határozata "annak a magyar határ-, illetve rendvédelmi politikának az elutasítása", amelynek eredményeként szinte nullára sikerült csökkenteni az illegális migrációt, mondta Kovács Zoltán.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: titkosszolgálati jelentések szerint egyre több a "közvetlenül Európa környékén ugrásra készen várakozó" bevándorló, ami azt mutatja, hogy nem egy-két évig, hanem évtizedekig vagy generációkon keresztül fennálló nyomással kell számolni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Lázár Jánosék bejelentették, komoly változás jön a vasútipálya-üzemeltetésben
752 kilométert érint a döntés.
18 perce
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23