Maszkos fegyveresek akcióztak a Fehérvári úton
Csütörtök délután több olvasónk is jelezte, hogy nagy rendőri készültség volt Budapest 11. kerületében a Fehérvári út 49 környékén.
Egyik olvasónk azt írta: "A Fehérvári út 49. környéke tele van rendőrrel. A FMH-val szemben. Illetve az Etele úton is felfegyverzett katonai rendészek járkálnak. És állítólag a Játék utcában is a járókelőket kérdezgetik a rendőrök."
Egy másik azt írta, "maszkos TEK-esek nézik át géppisztollyal az autókat".
A rendőrségnél és a TEK-nél is érdeklődtünk, de nem adtak felvilágosítást, hogy mi történt.
A 444.hu-nak annyit mondtak, hogy a „Budapesti Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2017. június 8-án 16 óra körül Budapest, XI. kerület Fehérvári úton 1 főt fogott el”.
![71HsWTAtc1A3BZ7ls](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1749/17491/174917/17491794_7a4fd5ed60526c2cc5f3e67d579305ee_wm.jpg)
A 444.hu-nak egy szemtanú azt mondta, "a civilruhás figurák golyóálló mellényben irdatlan mennyiségű fegyvert pakoltak, volt, akinél faltörő kos volt, sajnos nem látszik túl jól, de a képen látható autó csomagtartója is fegyverekkel van tele”.
Egyik olvasójuk szerint két fegyveres alak megállította a másik irányba közlekedő villamost is, a villamosvezető kinyitotta az ajtókat, több utas elkezdett menekülni a másik irányba.