Még a vécé is reng alattam, ha ráülök

Amikor már hallom, hogy közeledik, csak azon imádkozom, nehogy üres legyen. Az üres kamionok a legrosszabbak”

– Gadár Zoltán a szigetvári Széchenyi utcában lakik családjával, az életük pedig az utóbbi három évben gyakorlatilag másról sem szól, mint a folyamatos zajról, rezgésről és porról. A baranyai városon áthaladó hatos főút egyik szakaszát jelentő utca gyakorlatilag az egyetlen, amin keresztül Horvátországba induló vagy Romániából érkező kamionok, legtöbbször konvojban átmennek. Vagy inkább robognak, ahogy a helyiek fogalmaznak. Zoltán nem túl nyugodt: kissé ingerülten vezet végig minket az érintett utcán, idegességét azzal magyarázza, hogy belefáradt az évek óta tartó, az egész családja életét megkeserítő helyzetbe.

Az önkormányzat saját mérése szerint naponta átlag 18 ezer jármű halad el az utcában élők ablaka alatt: személyautók, kamionok és mezőgazdasági járművek. Azt mondják, a helyzet 2014 óta elviselhetetlen: akkor kezdte megadni magát teljesen az út. Évekkel azelőtt közműberuházásokat csináltak az utcában, ami azzal járt, hogy feltörték az utat. 2006-ban az utca kapott egy jó minőségű, aránylag vastag aszfalt réteget, sokkal-sokkal csendesebb lett a fogalom – bár a por és a szmog maradt, mégis élhetőbb lett a Széchenyi utca. A szakemberek akkor azt mondták, hogy 8-10 évet kibír, addigra úgy is elkészül az M60-s autópálya, így a gondok is megszűnnek.

Az M60-as azonban még sehol, az utca pedig nagyon rossz állapotban van. Tele van kátyúkkal és szinte telje hosszában hepe-hupás. Amikor ezekre ráhajtanak a nehezebb járművek, a házak rázkódnak egyet. “Az egész út szét van törve, nézze meg, hosszában és szeltében is, az autók pattognak, amikor áthajtanak rajta” – mutatja a szintén itt élő Fazekas Róbert.

Több mint száz család lakik az utcában, nekik már mindennapos az állandó zaj és por. A külső oldalon lévő ablakokat soha nem nyitják ki, és a redőnyöket sem húzzák fel. “Hiába élünk szinte teljes bezártságban és sötétségben, még így is két-három naponta törölgetni kell az utcafronti szobákban, olyan vastagon áll a por mindenen” – meséli Fazekas Róbert, aki már hitelt is felvett, hogy kicseréltesse a nyílászárókat, de ez sem segített megszüntetni a zajt. A háza tetején napelemek vannak, de ha például két hétig nem esik az eső, akkor azok teljesítménye 25 százalékkal is romlik, mert annyi por és szennyeződés rakódik rájuk.

Az utcában velünk szembejövők mind megállnak, amint meglátják, hogy fotókat készítünk. Egyikük már csak a vállát rázza, úgysem történik semmi, eddig se segítettek rajtuk, mások pedig indulatosan reagálnak. “Éljenek ők itt, költözzenek be pár napra, aztán meglátjuk, hogy mit mondanak. Ezt nem lehet elviselni” – szól utánunk kezében seprűvel egy férfi.

Azt mondják, a forgalmat talán el is viselnék, amit nem tudnak, az a folyamatos rázkódás. Abból pedig van bőven: ottjártunkkor egymást követték a kamionok, amikor pedig huppanókra értek, csattantak egy jó nagyot. Probléma az is, hogy a kamionok a legtöbbször nem tartják be az ötvenes sebességhatárt, ez főleg éjszaka jelent gondot, mert akkor “istent és embert nem ismerve zúznak keresztül az utcán”. Gadár Zoltán azt mondja, az éjszakák a legrosszabbak, mert nappal egyrészt kevesebbet vannak otthon, másrészt az egyéb zajok kicsit tompítják a kamionok hangját. De amikor aludni próbálnának, a probléma akkor jön ki igazán.

Fekszem az ágyban, és szabályszerűen rázkódik a fejem a párnán. Olyan mintha valaki ütemesen ütne mindig egyet a fejemre”

De nem csak vízszintes helyzetben van hatása a rengésnek. Az utcában közös tapasztalat, hogy

• az üvegvitrinbe tett poharak rezegnek
• a radiátor tetejét szivaccsal kell kitömni, olyan hangokat ad ki
• de egyesek alatt még a WC is reng, amikor épp rajta ülnek.

A két éve kifestett nappali tetején már ott vannak a repedések. Előtte harminc évig semmi sérülés nem volt ezen a házon, most meg lehet nézni. A radiátor tetejét szivaccsal tömjük ki, mert azok is majd le szakadnak a helyükről”

-invitál be a házába, és mutatja az évek óta tartó idegőrlő helyzet nyomait egy középkorú férfi. Felesége a konyhában veszi át a szót: nem érdemes semmit csinálniuk a házon, mert annak gyakorlatilag már nincs értéke. “Az utcában nem egy eladó ház van, évek óta nem sikerül túladni rajtuk. A szigetváriak tudják, hogy ebbe az utcába nem szabad költözni, aki pedig esetleg máshonnan érkezne, amint meglátja ezt az iszonyatos forgalmat és hangzavart, már megy is tovább” – meséli a nő.

A lakók az elmúlt években számtalan módon próbáltak nyomást gyakorolni a döntéshozókra, többször is lezárták az utcájukat. De azon kívül, hogy öt kilométeres dugók keletkeztek a városban, ami a többi városlakó életét is felbolygatta, más nem történt. Elkeseredésében egyikük már azzal fenyegetőzött: ő fekszik keresztbe az utcában, csak történjen már valami.

Legutóbb pedig aláírást gyűjtöttek, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes államtitkárságára küldtek el. Választ egyelőre annyit kaptak, hogy vizsgálják a panaszukat. Az egész felújítás a polgármester szerint 120-130 millió forintba kerülne. A problémákat igazából a horvát határig elvezető M60-as út oldaná meg, amit nem is tudom hány éve ígérgetnek a kormányok.

Ami a Széchenyi utca lakóival történik, az tükrözi a leginkább, ahogy az ország vezetése a déli régióhoz viszonyul. Ez a rész már régóta halálra van ítélve, ezért senkinek sem érdeke, hogy itt bármit fejlesszen”

– mondja Vass Péter polgármester.

Akikkel beszélünk, mind azt mondják, hogy ők nem akarnak innen elköltözni. Ide születtek, évtizedek óta itt élnek, csinosítgatták, bővítették a házaikat. Itt akarnak maradni, de normális, emberhez méltó körülmények között. Arra a kérdésre, hogy mit tesznek, ha az államtitkárság nemleges választ ad, azt felelik: talán lezárják újra az utat, de örülnének, ha erre nem lenne szükség, mert nem szeretnének a többi városlakónak ezzel problémát okozni.