Halálkamion: a halál gyötrelmes volt a sötétség, összezártság, levegőtlenség miatt
További Belföld cikkek
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
„A vádlottak tudták, hogy a hűtőfelépítménybe bezárt emberek azért dörömbölnek, mert nincs levegőjük. A vádlottak azt is tudták, hogy a szállított személyek közt 14 év alatti személyek is vannak” – ismertette az ügyész a kecskeméti bíróságon a nemzetközi embercsempész banda legsúlyosabb bűnét. Ekkor már közel hat órája sorolták az afgán–bolgár csoport bűneit, de ezeknél a részleteknél még így is elcsendesült a terem.
Ez volt az az egész világot felkavaró ügy, amelyben 71 ember, köztük gyerekek fulladtak meg nyomorúságos körülmények közt egy hűtőkamionba zsúfolva. Hogy aztán a kamiont végül az osztrák autópályán hagyva a most már vádlottak padján ülők elmeneküljenek.
„Az elsőrendű vádlott felindult állapotban azt mondta: azt akarja, hogy a sérültek haljanak meg, és ha meghalnak, akkor a negyedrendű vádlott rakja ki őket Németországban, egy erdőben” – idézte meg a 2015. augusztus 26-i esetet az ügyész.
A vádirat szerint a sötét és levegőtlen hűtőkocsiba zsúfolt emberek már a mórahalmi indulást követő órában dörömbölni kezdtek. Erről a sofőr, a negyedrendű vádlott értesítette a banda vezetőit, de az elsőrendű vádlott, egy afgán férfi megtiltotta, hogy megálljon, és levegőhöz juttassa őket. Az elsőrendű vádlott, L. Samsoor azt is megtiltotta, hogy tankolni megálljanak. A kísérőkocsi hozott kétkannányi benzint, amelyet a magyar autópályán, a leállósávban állva töltöttek a teherautóba.
Az ajtót ekkor sem nyitották ki, de a dörömbölést már nem hallották, mondta az ügyész.
A hűtőkocsi reggel kilenckor haladt át az osztrák határon, és véletlenül a személygépkocsik sorába állt be. Mivel az osztrák határőrök figyelmeztették a sofőrt, a csoport attól tartott, hogy később ellenőrizni fogja őket a rendőrség, ezért nem sokkal később az autópályán hagyták a teherautót, és mind a négy vádlott személygépkocsikkal távozott.
Az ügyész elmondta:
Minden vádlott tisztában volt azzal, hogy a sértettek megfulladnak, ha nem engedik ki őket.
A negyedrendű vádlott nem tett semmit a halálos következmény elkerülése érdekében, habár lett volna lehetősége. A Kecskemétről a határra tartó hűtőkocsiban 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt. A 71 holttest közül 29 iraki, 21 afgán, 15 szír, 5 iráni holttestet sikerült azonosítani.
A halál a világítás hiánya, az összezártság, a levegőtlenség és az összezártság miatt különösen gyötrelmes volt
– hangzott el a bíróságon.
Százmilliót keresett a főbűnös
A 71 ember halála miatt indított per első tárgyalása szerdán zajlott a Kecskeméti Törvényszéken.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség embercsempészés és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy afgán, kilenc bolgár, illetve egy bolgár és libanoni kettős állampolgárságú férfi ellen május elején. A vádlottak közül tíz előzetes letartóztatásban, egy szökésben van.
A banda főnöke, az elsőrendű vádlott, a 30 éves, afgán Samsoor L. a vád szerint az utakkal 300 ezer eurót (92,8 millió forint) keresett.
A 71 ember halálát okozó parndorfi ügy a 26 vádpont egyike.
A vádpontok ismertetésével kirajzolódott, hogy a menekültválság erősödésével párhuzamosan miként kaptak vérszemet az embercsempészek. Az afgán vádlott, L. Samsoor 2015 elején került kapcsolatba két szlovák embercsempésszel, akik öt afgán menekültet akartak Olaszországba szállítani. Közülük kettőt a csomagtartóban szállítottak, derült ki, amikor a csempészeket elkapták. A halálkamionért bíróság elé állított férfit nem kapták el.
2015 júniusától L. Samsoor mind gyakrabban szervezett csempészutakat. Jellemző, hogy az egyetlen autóban szállított emberek száma a kezdeti 4-5-ről hamarosan 30-50-re nőtt. 2015 nyarára naponta akár 100 embert is elindítottak Ausztria felé, derült ki a kecskeméti bíróságon.
Az embercsempészek egyre több embert szállítottak a furgonokkal. Volt, hogy egy Ford Tranzit ülőhely nélküli rakterébe 28 embert zsúfoltak be, akik már útközben dörömböltek, egyikük pedig elájult, hangzott el a tárgyaláson.
Egy másik esetben a teherautót annyira túlterhelték emberekkel, hogy a hátsó kerekek az M0-son kidurrantak, ismertette az ügyész. A banda egy parkolóban hagyta a 70 emberrel teli kamiont, és elmentek Kecskemétre újabb kocsiért. Az emberek már az út során felszakították a ponyvát, mert nem volt elég levegő, a várakozás közben pedig sikerült kitépni a kamion oldalát, és elmenekülni. Az autópálya mellett gyalogló embereket a rendőrség elkapta, de a csempészeket nem sikerült letartóztatni. A vádlottak ugyanis észrevették a rendőröket, és nem álltak meg.
Az egyik Németországban lefülelt fuvarnál egy kisteherautó hat négyzetméteres rakterében 32 embert találtak. Köztük volt egy ájult nő is. Az állapotokat jelezte, hogy a raktér gumitömítését belülről kiszedték, hogy levegőhöz jussanak.
Az ismertetett esetekből világos volt, hogy a tragédia már hónapokkal a halálkamionos eset előtt a levegőben volt.
A tragédia végül 2015. augusztus 26-án következett be. 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A hűtőkocsiban 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt.
A bűnszervezet tagjai már másnap hajnalban 67 migránst zsúfoltak be egy szintén zárt hűtőkocsiba Mórahalom közelében, őket az ausztriai Gálosig (Gols) vitték. A bezárt emberek ebben ez esetben azonban ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így senki nem halt meg.
Így működött a bűnbanda
A szervezetet egyébként nem a kecskeméti bíróság elé állított L. Samsoor vezette. Felette állt egy Amin nevű férfi, aki Szerbiából irányította a hálózatot. Amirnak dolgoztak azok az emberek, akik Szerbiában felhajtották a kuncsaftokat. Neki dolgoztak az úgynevezett sétáló csempészek, akik átvezették az embereket a zöldhatáron.
L. Samsoor 2013-ban érkezett Magyarországra, ahol oltalmazotti státuszt kapott. Magyar nyelvtudása és ismeretségei okán tökéletes társ volt a bűnbanda számára. Az afgán férfi lett a felelős a magyar határtól Nyugat-Európa felé tartó fuvarokért. Samsoor felettese egy Kairó becenevű egyiptomi férfi volt, de az ő szerepéről ennél több nem hangzott el a bíróságon.
Amin telefonon értesítette Samsoort, hogy mikor hány ember érkezik a határra. Az afgán csempész szedte be a pénzt, és irányította a hálózat magyar ágát. Az autókkal kapcsolatos ügyeket azonban beosztottja, a másodrendű vádlott intézte. Ő egy bolgár férfi volt, aki körözése elől menekült Magyarországra. Samsoor őt bízta meg az autók bérlésével, vásárlásával, valamint a benzin és a telefonok beszerzésével. Mindehhez azonban az elsőrendű vádlott adta a pénzt.
A bolgár másodrendű vádlott feladata volt, hogy sofőröket hozzon Bulgáriából. Ez a munka egyik legfontosabb része lehetett, mivel a sofőrök fogyóeszköznek bizonyultak. A fuvarokat rendszeresen kapták el a magyar, osztrák vagy német rendőrök, letartóztatva a vezetőket. A sofőrök kezdetben 1000 eurót is kaptak, később már néhány száz euróért bérelték őket.
A szervezet részei voltak az „előfutók”: azok, akik személygépkocsival haladtak a furgonok, teherautók előtt, állandó mobilkapcsolatban voltak a sofőrrel, és figyelmeztették őket a rendőrök jelenlétére. Kezdetben az elsőrendű vádlott volt az előfutó, de a biznisz beindulásával hamar hátrébb lépett. Innentől csak telefonon irányította az előfutókat.
A befolyó pénzt Samsoor átküldte Aminnak Szerbiába, aki egy Doktor nevű „bankáron” keresztül juttatta el Afganisztánba, Samsoor testvérének.
A kiemelt jelentőségű bűnügy valamennyi vádlottját bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. Ezenkívül négy vádlottnak különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell.
Vita a fordítóval
A tárgyalás egyébként hosszadalmas vitával kezdődött. Az elsőrendű vádlott tört magyarsággal bejelentette, hogy a nyomozás során volt egy pastu tolmács, akivel jól megértette magát, most viszont nem érti tökéletesen az elhangzottakat. Azt állította, hogy legalább harminc nyelvjárást használnak Afganisztánban, így szeretné, ha a korábban alkalmazott tolmács fordítana a tárgyalás ideje alatt is.
Vita bontakozott ki a tárgyalóteremben ülő tolmácsnő és az afgán vádlott közt. A tolmácsnő egyre ingerültebben állította, hogy megfelelő színvonalon fordít, és a vádlott állítása hamis. A félórás szóváltást a bíró zárta le. Jádi János, a tanács elnöke leszögezte: a tolmács személyét a vádlott nem választhatja meg. A kirendelt tolmács nyelvismerete anyanyelvi szintű, így ezzel kapcsolatosan szakmai kifogás nem merülhet fel.
A tárgyaláson többször is elhangzott az a jogi fordulat, hogy a csempészés körülményei „jelentős testi-lelki gyötrelmet okoztak”, de a szállított és megkínzott embereket a magyar kormánypropagandából ismert jelzővel, „illegális migránsokként” emlegette az ügyész, mintha lenne különbség legális és illegális migráns közt.
Az elsőrendű vádlott díszes, címeres tradicionális afgán öltözékben jelent meg a tárgyaláson. Kezében „Allah Akbar” feliratú táblát tartott, amelyen Korán-idézetek is szerepeltek. A csempészek áldozatai egyébként szintén muszlim vallású emberek voltak.
A tárgyalás a vádirat ismertetésével ért véget, a per csütörtökön folytatódik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.