![Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/mashogyan.png)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=yhgpgnokkm&fastid=bbigxhzahufvybjhhkdlwpeofsko&nc=0)
A vidéki kórházakban az orvos-, a nővér- és az asszisztens létszám is kritikus állapotban van
– mondta a lapnak dr. Sinkó-Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója.
Jászberényben közel hatvan kórházi ágyat vonnak ki átmenetileg, július-augusztusra az ellátásból. Az igazgató szerint erre azért van lehetőség, mert a nyári hónapokban úgyis jóval kevesebb beteg szokott érkezni a kórházakba.
Folyamatosan létszám problémáink vannak. A fiatal orvosok gyakorlatilag eltűntek a rendszerből. Az egyetemi centrumokban ugyan még vannak, de sajnos a vidéki kórházakig már nem jutnak el
– mondta Sinkó-Káli Róbert. Szavai szerint az osztályok működtetése egyre nehezebben biztosítható. „Alig van olyan osztályunk, ahol ne lenne orvoshiány, már a szülészet is ebbe a kategóriába került (...) vannak részlegek, ahol nagy a gond.”
Az intézményben nővéreket is keresnek. A kórházvezető arról is beszélt, hogy az eddigi és a tervezett béremelésekkel együtt sem vonzóak még a nővérfizetések.
Rengetegen vállaltak munkát külföldön. Mostanra ugyan a munkaerő kiáramlás üteme már csökkent, de akik kinn vannak, még nem jönnek vissza.
Néhány napja elterjedt a sajtóban, hogy a budapesti Jahn Ferenc Kórházból annyi ápoló ment át az IKEA-ba dolgozni, hogy emiatt osztályt kellett bezárni. Bár ez nem igaz, az igen, hogy az ápolói bérek annyira alacsonyak, hogy egy egyszerű áruházi állás is jóval kecsegtetőbb az egészségügyi dolgozók számára. Az egészségügyi dolgozók ugyan tavaly 26,5 százalékos átlagos emelést kaptak, az ágazatban így is csak bruttó 168 ezer forint a kezdőfizetés, ami nem több, mint a garantált bérminimum.
Hiába emelik a béreket az egészségügyben, miért ne menne el dolgozni egy ápoló egy áruházba 20-30 százalékért többért? Bár elterjedt a hír, a Jahn Ferenc Kórházban nem zárnak be osztályt. De nagyon keresnek ápolókat.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM