
Eloltották a tüzet a Fertő tó partján Fertőrákosnál cölöpökön álló nádfedeles házaknál. A 21 épületből tíz teljesen megsemmisült, senki sem sérült meg - közölte a katasztrófavédelem.
A tűz az egyik házban keletkezett, majd az erős szél miatt gyorsan terjedt. A házban felújítási munkálatok folytak, de a tűz okát vizsgálat deríti majd ki.
Az oltás közben egy embert találtak a vízben, akit kimentettek, és átadtak a mentőknek. A lángok megfékezésében hatvan hivatásos tűzoltó vett részt, akik Sopronból, Kapuvárról, Csornáról, Győrből, Szombathelyről és Sárvárról érkeztek. Munkájukat mintegy 15 önkéntes tűzoltó segítette, Fertőrákosról, Harkáról és Nagycenkről. Osztrák tartományi tűzoltók is segítették a magyar tűzoltók munkáját, miután a partról meglátták a tüzet.
Széles Sándor megyei kormánybiztos, a megyei védelmi bizottság elnöke armageddoni látványról beszélt. Elmondta, hogy van még olyan tulajdonos, aki egyelőre nem is tudja, hogy az ingatlana megsemmisült. Tudomása szerint az ingatlanok biztosítva voltak, mivel az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal kötött mederhasználati szerződés kötelezi erre a tulajdonosokat.
Az oltási munkálatok alatt a soproni önkormányzat vizet és ételt vitt a helyszínre, de önkéntesek is vízzel segítették a tűzoltók és a rendőrök munkáját.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
38 perce
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
3 órája
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
2 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
4 órája
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
2 órája
- Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Címlapon
Nézőpont Intézet: teljesen egyetértenek egy kérdésben a Fidesz és a Tisza szavazói
Jöhet a szigorítás.
1 órája
- Címlapon
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
5 órája
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08