Ha a polgármester leveszi a zakóját, már tudjuk, hogy minden rendben

“Ma is megvan a jegyzőkönyv, amiben leírták, hogy dilettáns bajkeverő vagyok, és jobb engem távol tartani” – mondta L. Ritók Nóra, a Hajdú-Bihar megyei Igazgyöngy Alapítvány vezetője. De nem ő az egyetlen civil, aki alaposan megszenvedte, míg sikerült a polgármesterek és hivatalvezetők bizalmába férkőznie.

Nemrég bemutattuk, hogyan fajult sárdobálásig a perei önkéntesek és a polgármester viszonya annak ellenére, hogy kezdetben jóban voltak. Kiderült, hogy az Indahouse önkéntesei nem lógnak ki a sorból: senki sincs könnyű helyzetben, aki falusi szegényeknek akar segíteni. Bár vannak pozitív példák, a civilek gyakran találkoznak hatalmukat féltő polgármesterekkel, nemtörődöm ügyintézőkkel és ellenséges családsegítőkkel, akik könnyen ellehetetlenítik a munkájukat. Közben a civilek sem mindig érzik, hogyan kell beszélni a falu vezetőivel, pedig a jóakarat kevés a sikerhez.

Ha kell, előbb begyűjtik a kóbor kutyákat

“Eleinte, ha valamilyen intézményi jogsértést tapasztaltam, rögtön nyilvánosan tiltakoztam, eljárásokat kezdeményeztem, vagy az ombudsmanhoz fordultam” – emlékezett vissza L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány első éveire. Ma már úgy látja, hogy ilyen hozzáállással nem lehet normálisan működni, mert végül azok az emberek itták meg a levét, akiknek segíteni akart. “Jött a megtorlás a szegényekkel szemben. És még mondták is nekik: köszönjétek meg az Igazgyöngynek” – mondta. “Sok civil nem látja, mennyire nagy gondot kell fordítani a helyi struktúrába való beépülésre. Sokan kizárólag a szegények problémáival azonosulnak, amivel ellenségessé teszik a közeget. “Egy családsegítő egy vitában azt mondta nekem: érti már mi a baj, az, hogy mi ‘ezekkel', mármint a cigányokkal vagyunk. Mintha két, egymással szemben álló oldal lenne”.

Egy évig ment így, aztán L. Ritók stratégiát váltott, mert rájött, hogy nem lehet elszigetelve segíteni a mélyszegénységben élő roma családoknak. Inkább visszafogta magát, akkor is, ha megalázónak érezte a vele szembeni kommunikációt, és elkezdte segíteni az iskolák, családsegítők, önkormányzatok munkatársait. “Aki megismeri a rendszert, látja, hogy ezek az emberek nem azért sikertelenek a munkájukban, mert gonoszak, hanem mert eszköztelenek, keveset keresnek, nincs szupervízió, és tele a rendszer ellentmondásokkal. Persze van köztük kiégett és rasszista is, de többnyire megvan az oka, hogy miért váltak olyanná, amilyenné” – mondta.

Szerinte az intézmények munkatársaival ugyanúgy el kell hitetni, hogy sikeresek lehetnek, mint a szegénységben élőkkel. “Ha egy kicsit is pozitív irányba mozdulnak, azt rögtön meg kell erősíteni, mert ebből lesz konfliktusmentes viszony. Kellő alázattal kell viszonyulnunk hozzájuk, és vigyázni rájuk is. Mert úgy nem megy, hogy a roma családok rendszeresen az orruk alá dörgölik: bezzeg az Igazgyöngy milyen sokat segít”.

Az igazgyöngyösök ezért direkt próbálják segíteni az intézményeket. “Annyi ruhaadományt kapunk, hogy egy részét már nem tudjuk kiosztani, úgyhogy a környező tizenöt településre szoktuk továbbadni őket. Volt, ahol megkérdezték, ki kell-e írni, hogy tőlünk van. Azt mondtuk, nem szükséges, osszák nyugodtan úgy, mintha ők adnák. Ezt jelenti a kompromisszum: amikor egy ügyet 90 százalékban mi oldunk meg, inkább a másik tíz százalékot hangosítjuk ki. A családsegítőben akkor értették meg, hogy mi tényleg segíteni akarunk”.

Romhányi Tamás, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője szerint sem lehet ajtóstul rontani a házba. “Lépésről lépésre tudunk csak haladni a programjainkkal, és abban a tempóban, amit a lakosság és a hivatal is el tud fogadni. Addig nem szervezhetünk képzést az internet használatáról, amíg nincs megoldva például a nyári gyerekétkeztetés, de előfordulhat, hogy a polgármester ezt nem tartja annyira fontosnak” – mondta. Ilyenkor valami olyasmit kell kitalálni, ami a település vezetői számára is fontos. “Mondjuk, ha sok a kóbor kutya, lehet tárgyalni arról, hogy a Szeretetszolgálat nyit egy kutyamenhelyet, és begyűjtjük az utcáról az állatokat. Ebből kiderül, hogy nem ellene dolgozunk, és olyasmi mellé is odaállunk, ami neki fontos”.

Ilyen az is, amikor felajánlják, hogy egészségügyi szűrést szerveznek. “Fontos, hogy a polgármester ezt a magáénak érezze. Minket nem zavar, ha ezt ő jelenti be a lakosok előtt, és előbb-utóbb egyértelművé válik, hogy attól ő nem lesz kisebb ember, ha megjelenik egy segítő szervezet a faluban”. Az Igazgyöngyben is szoktak ilyen gesztusokat tenni. “Sokáig vezettünk egy sikertáblázatot is, amiben a hálózaton belül összesítettük a megoldott eseteket. Ebben kiemeltük az intézményrendszer sikeres munkáját, a saját munkánkról közben alig tettünk említést. Akkor is, ha a megoldásban nagy szerepünk volt. Ez az elején sokat segített abban, hogy az intézmények partnernek tekintsenek bennünket” – mondta L. Ritók.

De az igazi csodafegyver a Máltai Szeretetszolgálat Mozgó Játszótér programja, amire mindig özönlenek az emberek. “Ha elvisszük az ugrálóvárat egy olyan faluba, ahol hosszú ideje nincs játszótér, az olyan ünnep lesz, mintha majális lenne, és a nap végén a szülőket is be szoktuk engedni a várba, úgy ugrálnak, mint az ötévesek”. Mire másodszor-harmadszor mennek ugyanoda, egyrészt rengeteg információt megtudnak a helyiekről, másrészt lehet, hogy a kosármeccsbe már a hivatali dolgozók is beszállnak. “Ha a polgármester is leveszi a zakóját, vége a kezdeti bizalmatlanságnak, és könnyebb megvalósítani olyan programokat is, amelyen nekünk fontosak”.

L. Ritók szerint fontos, hogy a polgármester tudtával történjenek a dolgok. Mindenről tájékoztatják, mert ha ő elfogadó, akkor a testület és az intézményrendszer is az. Ezért alkalmazkodtak a bürokratikus protokollhoz is: ha megbeszélésre hívják a hivatalt, írásos meghívót küldenek, aztán beszámolót készítenek róla, és iktatják. Eddig öt településen próbálták ki azt a társadalmi kerekasztalt, amelyben mindenki benne van, akinek dolga van a családokkal. “Ez egy tízalkalmas közös munka volt, amelyben közösen megrajzoltuk a település problématérképét és a beavatkozási pontokat, majd az eseti együttműködések lehetőségeit, amit azóta is sikerrel működtetünk”.

A stratégiaváltás bejött, az Igazgyöngy ma húsz településen van jelen az ország egyik legsikeresebb szociális modelljével, amiről ebben a cikkben olvashat bővebben. Ettől függetlenül van olyan település, ahol nem tudnak együttműködni a polgármesterrel, ott kicsit visszavonultak, és várnak, hátha a következő választáson leváltják. De előfordul az is, hogy idővel helyreáll a viszony.

Egy prezis nem csinál nyarat

Van, amikor egy civil szervezet és az önkormányzat egyszerűen nem értik meg egymást, és elbeszélnek egymás mellett. Ilyen a BAGázs és a bagi önkormányzat viszonya is, amiről az egyik fél azt mondta, hogy épp javulóban van, a másik pedig azt, hogy nincs is együttműködés. Pedig az alapproblémát egyformán látják.

“Borzasztóan nagy hiba volt, hogy az első öt évben alig figyeltünk oda a helyi intézményekre” – mondta Both Emőke, a bagi romatelepen működő BAGázs elnöke. Szerinte ez tavaly vált teljesen egyértelművé, ezért úgy döntöttek, külön intézményi kapcsolattartót vesznek fel, aki minden héten találkozik az önkormányzat, az iskola és a családsegítő munkatársaival.

“Egyre többször jutott vissza hozzánk, hogy elégedetlenek velünk. Kiderült, hogy ezek többnyire félreértéseken alapultak: például amikor egy gyerek azt mondta a tanárának, hogy ő bármit megtehet, a BAGázs úgyis bejuttatja majd az iskolába. Mi nyilván nem mondunk ilyet egy gyereknek, de ez nem derült ki, amíg le nem ültünk az iskolával”. Both szerint, bár sok jó eredményt elértek a helyi romákkal, a legproblémásabb családokon nem tudnak segíteni, csak az ellátórendszerrel együttműködve lehet megoldást találni. “Ha mindenki csak a maga munkáját végzi, nem fognak összeérni a szálak, és sok lesz a párhuzamosság” – mondta, ennek pedig épp a telepen élők isszák meg a levét, és megmaradnak a problémák.

Jamrik László polgármesternek pont az a baja a BAGázzsal, hogy szerinte hiába emelnek ki pár embert, például a telepről a Preziig jutó Lakatos Helénát, a többség ott marad a nyomorban. “Kiválogatnak néhány embert, akikkel képesek dolgozni, és ránk marad minden. Mutogatják a sikereiket, ami több ezerből egy. Persze ez is nagy dolog, de az aljával ők se tudnak foglalkozni, ezt meg is mondták”. Ezért Jamrik szerint az, amivel a BAGázs megjelenik a médiában, nem mindig fedi a valóságot.

Ez azért is furcsa, mert Both szerint már van is egy közös projekt, amit az önkormányzattal együtt terveznek végigvinni. “Régóta probléma, hogy a telepen nagyon sok a szemét, ezzel kezdeni kell valamit. Megállapodtunk, hogy mivel a telepen élők megbíznak bennünk, mi fogjuk ösztönözni őket arra, hogy gyűjtsék a össze a szemetet a házuk körül. Az önkormányzat és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat pedig biztosítja a zsákokat, és ellenőrizni fogja, hogy nem szemetelnek-e. Akit mi nem tudunk motiválni, ott jön képbe az önkormányzati kontroll”.

Jamrik szerint nincs együttműködés, mert ahhoz két ember kellene, ők pedig hiába tették ki a kukákat, csak annyi történik, hogy a telepen élők “körbedobálják szaros pelenkával”. Ezért a közmunkások szedik össsze a szemetet, de “ha reggel feltakarítanak, pár óra múlva mehetnek is vissza” – mondta Jamrik. Ettől függetlenül szerinte nem rossz a viszony a BAGázs és az önkormányzat között, “csak nem az történik, amit hangoztatnak. Nagyszerű, hogy egy-két területen van egy kis előremozdulás, de rendkívül sok a tennivaló”.

Pedig Both szerint a programjaik kialakításakor most már arra is figyelnek, hogy ne csak a romákat fejlesszék, hanem az intézmények dolgozóival is szorosabb legyen a kapcsolat. “Jelezték az iskolából, hogy nem jó, ha anélkül tartunk korrepetálást a gyerekeknek, hogy konzultálnánk a tanáraikkal. Ezért a 7-8.-osok mentorprogramját már az iskolában tartjuk. Eddig kifejezetten a telepen dolgoztunk, de rá kellett jönnünk, hogy ezt nem tehetjük meg. Mi egy külső szereplő vagyunk a falu életében, és nekünk kell meghallani, hogy mire van szükségük az intézményeknek”.

Akkor is maradnak, ha elveszik a tanodát

Van, amikor viszont ez is kevés, és sehogy sem lehet helyrehozni a dolgokat. A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége (NMCKKSZSZ) 21 éve működik, tavaly mégis úgy megromlott a viszonyuk a bátonyterenyei polgármesterrel, hogy még a tanodájuk épületét is elvesztették. Az önkormányzat arra hivatkozott, hogy irattárnak, közmunka-irodának vagy hajléktalanellátónak használnák az épületet, de Berki Judit, a szervezet munkatársa szerint azóta az egészet benőtte a gaz, csak télen nyitották ki pár napra melegedőnek. Az NMCKKSZSZ ma már saját ingatlanban működik, amire egy külföldi alapítványtól kaptak pénzt.

Berki szerint sokszor irreálisak az elvárások a civilekkel szemben, akiktől azt várják, hogy oldják meg a szegények összes problémáját, miközben a közoktatás és egy sor más intézmény romokban hever azért, mert nincs elég szakember, és csak részben tudják ellátni a feladatukat. “Egy polgármester gyors eredményeket akar, mert választásról választásra készül. De nem tudom azt mondani, hogy az összes tanodába járó gyerek csillagos hatost kapott az iskolában, legfeljebb azt, hogy sokat fejlődtek a szociális kompetenciái”.

Szerinte előfordul az is, hogy értékrendbeli különbségek miatt az önkormányzatok nem támogatják a helyben dolgozó civileket. “Több helyről hallottam már, hogy fontos a politikai támogatottság a helyiek számára. Ezért előfordulhat, hogy ha ‘nem a mi kutyánk kölyke vagy', akkor nehezebb beágyazódni a helyi társadalomba”. Berkiék máig nem kaptak indoklást arra, miért szakította meg a bátonyterenyei polgármester az együttműködést. Amikor tavaly megkerestük az önkormányzatot a tanoda ügyében, mi sem kaptunk választ tőlük.