Egy szép kert itt olyan, mint oázis a sivatagban

A monori Tabán telep poros, sivár utcái és az azokon álló házak lomokkal telepakolt, kopár udvarai után oázisban érzi magát az ember, mikor belép Oláh Józsefné Joli kertjébe. A kert ráadásul az évnek ebben a szakaszában a legszebb, hiszen ilyenkor virágzik a legtöbb növény, amit az asszony az udvarára ültetett és nagy gonddal ápol. Kedvencei a különféle rózsák – beszélgetni is futórózsával körbefuttatott teraszán ülünk le.

A zöldbe borult udvaron látszik, hogy szegény házhoz tartozik: egységes, divatos kerti bútorzat helyett leselejtezett kanapé áll az egyik árnyékos kis sarokban és bársonyos gyep sincs a földön. Mégis, lerí a kertről, hogy tulajdonosa rendszeresen gondozza, tudatosan rendezte be, és valószínűleg szeret időzni benne.

Az 55 éves Joli a monori cigánytelepen működő Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Programjának egyik helyi motorja, a szervezet alkalmazásában áll, így más helyiekhez képest kiszámíthatóbb a jövedelme. Munkanélküli férjével azonban így sem élnek többől havi 70-80 ezer forintnál, pont olyan szegények, mint az átlag tabániak. Mégis, amikor az utcán egy fiatal nő kérdésére elmondjuk, szép kerteket tulajdonló szegény háztartásokat keresünk, egyszerre rávágja: “szép kertje itt csak a Jolinak van”.

Egyszerűen kikapcsol

Joli nem csak a saját udvarát tartja rendben: az ő vezényletével ültették tele haszonnövényekkel a Máltai Jelenlét Program telepi központjának udvarán található veteményest. Borsó, bab, krumpli és más zöldségek teremnek benne, amikből Joli és a kerttel dolgozó helyiek vihetnek haza.

Már egy lábos főzeléknek való borsó is nagy segítség, ha nem kell megvenni, Joli azonban nem csak ezért csinálja.

“Egyszerűen kikapcsol, amikor kertészkedek”

– mondja.

A saját udvarán is szöszmötöl, ha teheti, minden nap egy-egy órát, főleg ilyenkor nyáron, mikor öntözni kell a növényeket, óvva őket a kiszáradástól. Ehhez azonban Joliéknál nem áll rendelkezésre kerti csap, a vízszámlát pedig nem akarja az öntözéssel növelni az asszony, ezért a legközelebbi közkútról hordja a vizet. Egy-egy alkalommal akár tizenötöt is fordul, mire 5 literes öntözőkannákkal telehordja az udvar végében álló kádat, ebből öntözi meg a növényeit.

“Korábban fű is volt az udvaromban, de pár éve beszakadt az emésztőgödör, a talajba folyó szennyvíz meg kipusztította a füvet. Azóta nem szívesen vetek el zöldséget sem”

– magyarázza Joli, aki épp az öntözés nehézségei miatt nem tudja újrafüvesíteni az udvart – az első időszakban ez ugyanis napi kétszeri öntözést igényelne, amit kerti csap nélkül emberfeletti munka kivitelezni.

Édesanyámtól láttam

Az udvar gondozásába Joli szereti bevonni unokáit, az idősebb Józsit és a fiatalabb Krisztiánt is, mert azt látja rajtuk, végtelenül érdeklik őket a kerti tevékenységek.

“A veteményesben ültetéskor a gyerekek csodálkozva kérdezték, hogy mindezeket én honnan tudom. Mondtam: édesanyámtól láttam”

– meséli Joli, aki szerint az idősebb generációk, noha épp ilyen szegények voltak, sokkal tevékenyebbek és igényesebbek voltak, mint a mostani felnőttek. Édesapja például kosárfonással foglalkozott, míg édesanyja a háztartást vitte, és ehhez természetesen hozzátartozott, hogy egy veteményest is fenntartott az asszony.

Joli a kertészkedés szeretetét szintén szeretné átadni a telepi fiatalságnak, amihez jó kezdet, hogy a Máltai veteményesének gondozásában vannak állandó segítségei a gyerekek személyében. Most, hogy kitört a nyári szünet, a helyben működő tanoda foglalkozásai közé befér a borsófejtés vagy egy kis gazolás is.

Még a fészre is felteszem

Már a Hajdú-Bihar megyei Toldon járunk, a 350 fős kis román határ menti faluban, amikor betoppanunk Angéla és férje, Imre udvarára. A házaspár pironkodva invitál a házukba, ami Angéla egy éve elhunyt édesapjáé volt, mielőtt tavaly ideköltöztek volna.

“Még most is van mit csinálni a házon, de el sem tudják képzelni, milyen állapotok uralkodtak itt azelőtt. Itt például egy komplett patkányfészek volt” – mutat az előszobafalra Imre. A pár maga kezdett a ház felújításába, a korábbi otthonukat pedig lányuknak és családjának adták, lakjanak benne ők.

A vályogból épült, tényleg szegényes állapotban lévő házból azonban hamar visszatérünk az udvarra, itt van ugyanis Angéláék veteményes kertje és haszonállataikat is itt tartják.

Paszternák, hagyma, lilahagyma, kolompír, de volt salátánk, borsónk is, csak azok már elmentek

– sorolja Angéla, mi terem idén a veteményesben. Az asszony már novemberben elveti a magok nagy részét, hogy, mint mondja, mire mások vetnek, neki már szép legyen a kertje.

“Még a fészre is felteszem mindig, hogy na, ilyen a salátám, a veteményem, aztán sokan lájkolják. Szeretek eldicsekedni, hogy milyen szépek a zöldségeim”

– meséli Angéla, később pedig az egyik ilyen Facebook-bejegyzését is megmutatja: a képen vadul zöldellő burgonyanövények.

Megtanultuk, hogy sokat spórolhatunk

Angéla Jolival ellentétben nem a szüleitől tanulta a kertészkedést: 12 éves koráig intézetben nevelkedett, majd apja és mostohaanyja nevelték, de ők nem foglalkoztak növénytermesztéssel. “Egyszerűen megtanultuk a férjemmel, hogy sokat spórolhatunk, ha kevesebbet kell zöldségre meg húsra költenünk” – mondja.

Angélának és Imrének állataik is vannak: korábban disznót neveltek, most baromfit tartanak. 370 forint a csirke darabja, ami kukoricadarán, csirketápon és búzán 7-8 hónap alatt nevelkedik fel. Vannak fiatal és felnőtt állataik is épp, utóbbiak már tojást is tojnak, amit Angéla rendszerint szétoszt a faluban élő lányai közt.

Az állattartásnak is megvannak a maga költségei: a takarmány havi 11 ezer forintjába kerül Angélának és Imrének, amit hó elején mindig félretesznek jövedelmükből. Ez Imre közmunkás fizetéséből, az Angéla 2,5 éves gyermeke után kapott gyesből és a családi pótlékból, valamint Angéla testvérének árvasági ellátásából áll, és havi 130 ezer forintot tesz ki egy 4 fős háztartásra.

A kert körüli munkákat Imrével együtt csinálják – ezek közül a leginkább idő- és energiaigényes az öntözés, hiszen Jolihoz hasonlóan Angéláéknál sincs kerti csap, sőt, még vezetékes víz sem a házban. A legközelebbi kút úgy 50 méterre van, tízliterenként innen cipeli minden nap a vizet a házaspár a növényeknek, az állatoknak és persze a 4 fős háztartásnak. Ha épp mosásnap van – márpedig ez egy héten háromszor így van -, a kútról behordott víz eléri a száz litert is.

...a legnagyobb szegénységben is megtalálják a módját

“Az önfenntartás képességével rendelkezők a legnagyobb szegénységben is megtalálják a módját, hogy segítsenek magukon. Ők lesznek azok, akiknél a ház végében ott a veteményes, benne pedig a krumpli, zöldség” – magyarázta L. Ritók Nóra, a Toldon is működő Igazgyöngy Alapítvány vezetője, aki Angéláékat is jól ismeri.

L. Ritók szerint vannak, akiknél a kertművelés része a családi hagyományoknak – mint ahogy az Jolinál is láthattuk -, és generációk óta tudják, hogy könnyebb a család élelmezése, ha saját maguk megtermelnek néhány alapélelmiszert. A toldihoz és a monorihoz hasonló szegregátumokban azonban sokan vannak, akik nem kapták örökbe ezeket a hagyományokat – az ő kertjük vagy kopár és porzik, mint a monori Tabánban, vagy áthatolhatatlan dzsumbuj, mint a toldi cigánysoron némelyik udvar. Közben pedig ezeknek a háztartásoknak lenne a legnagyobb szüksége arra, hogy a hónap végén ne kelljen boltból krumplit vagy hagymát venniük.

Ezen persze lehet változtatni. Ahogy számos szegénység sújtotta településen, úgy -az Igazgyöngy Alapítvány fenntartásában – Toldon is működik közösségi kert, ahol munkaviszonyban, bejelentett alkalmi munkában vagy önkéntesen dolgozhatnak helyiek. Sokan közülük itt tanulják meg a növénytermesztés munkafolyamatait, aztán pedig lehetőség szerint kapnak vetőmagot, palántát, amit otthon, a maguk felásta kertjükben ültetnek el. L. Ritók Nórának nincsenek illúziói: minden évben vannak, akik az így kapott vetőmagot inkább eladják, a vetni való krumplit pedig inkább megfőzik a hónap végén. Toldon jártunkkor is érte viszont meglepetés Nórát, amikor egy romos ház gazos, kerítés nélküli udvarára belépve egy kis szögletben vadul zöldellő tököt, hagymát, répát talált.

Nézzétek, itt is egy veteményes! Nem is számítottam rá.