Madár? Nem. Akkor gólya!

Érezzétek jól magatokat, nem kell feszültnek lenni, csak úgy, ahogy mindig szoktuk”

– ezzel a jótanáccsal látja el a nyíregyházi Huszár-telepen az asztalt körbeülő roma nőket Ági. Ő vezeti az Add a kezed alapítvány heti foglalkozását, aminek célja, hogy megtanítsák az édesanyákat mesét olvasni. A mostani alkalom is ugyanúgy kezdődik, ahogy mindig: nápolyik, cukrok, jegestea és ásványvíz az asztalon. És bár hiába szóltak nekik előre, hogy ma vendégek is várhatók, zavarban vannak, amikor meglátnak minket.

Ez a program jóval többről szól, mint, hogy olvasni tanítják a nőket. A Huszár telepen élő családoknál sajnos ritka az olyan anyuka, aki korábban olvasott volna a gyerekének. Nem azért, mert hanyagok, hanem mert az ő szüleik sem tették ezt, nincs pénz a könyvekre, és a mindennapos gondok mellett a meseolvás sokszor az utolsó helyen szerepel. Pedig Ági szerint óriási szerepe lenne a gyerekek fejlesztésében. Az elmúlt években azonban sok minden megváltozott: van olyan család, ahol mára a mese az esték elengedhetetlen része lett. A csoport magabiztosságot is ad, valaki emiatt ült vissza az iskolapadba, egy másik édesanya pedig egyedül tart a helyi óvodában felolvasát.

“Akik hozzánk eljönnek, tudnak olvasni, de van, akinek bizony nehezebben, akadozva megy. Ezt próbáljuk hétről-hétre javítani, bár nem is igazán ez a lényeg. A gyerekfejlesztés a fő célunk, és bár vannak olyan édesanyák, akik a mesekör hatására mertek előrelépni az életben, mégiscsak a gyerekeken látjuk az igazi változást. Javul a teljesítményük, nő a szókincsük, és hirtelen már a szülőknek sem lesz mindegy, hogy melyik iskolába írassák őket” – meséli Ági. A foglalkozás több Szabolcs megyei településen is fut, a Huszár-telepihez teljesen hasonló módon.

A szerdai foglalkozáson nagyjából nyolcan ülnek, köztük gyerekek is. A mesekönyvek egyelőre Ági előtt sorakoznak, gyorsan körbekérdezi, hogy kivel mi a helyzet. Látszik, hogy szoros kapcsolat van közöttük, mindenkinél tudja, hogy éppen mi az aktuális történés, hol vették meg végül a szülinapi tortát, kinél járt a családsegítő, az egyik, iskolaválasztás előtt álló anyukát pedig arra figyelmezteti, próbáljon olyan helyet találni, ahol nagy hangsúly van a sporton, mert “a te fiadnak a foci nem lesz elég”.

A Találd ki nevű játékkal kezdünk, Ági minden körben egy állatot vagy növényt ábrázoló színes kártyát tesz valaki feje fölé, az illetőnek pedig kérdéseket kell feltenni a többieknek, és kitalálni, hogy mit ábrázolhat a kártya a feje felett. Az elég hamar kiderül, hogy sok állattal hadilábon állnak az anyák. Nem is azzal van a probléma, hogy nem ismerik őket, inkább az, hogy nehezen tesznek fel kérdéseket, és ettől nagyon könnyen zavarba jönnek. A gólya is madár témakör például két anyukánál is gondot okozott.

Madár?

Nem.

Akkor gólya.

Szólánccal folytatják, a cél megint a szókincs fejlesztése. Egy kisfiú folyamatosan kiigazítja az édesanyját, amikor az rossz szót mond, sőt, egy ponton még azt is javasolja, hogy ejtsék ki a játékból, mert az almát mondta, ami már volt egyszer.

A háziorvosos szerepjátékban már nem akar mindenki részt venni. “Van olyan köztük, akiről tudom, hogy nagyon szégyenlős, őt meg sem kérdezem” – mondja Ági. Az egyik anyuka nem akar kimenni, mert nem is ismeri a betegségeket, azt sem tudja, eszik-e vagy isszák őket. Hosszas unszolásra távozik csak ki a teremből, hogy amikor pár perc múlva visszajön, ő játssza el az orvost. A többiek közben azon nevetnek, hogy nem lepődnének meg, ha soha többet nem látnák.

A játék lényege, hogy a bentmaradók kitalálnak egy betegséget, az orvost játszónak pedig ki kell találnia, hogy mi lehet az. Ezek a helyzetgyakorlatok nagyon jók arra, hogy ha majd tényleg az orvosi rendelőben lesznek, akkor tudják körülírni és megfogalmazni, hogy pontosan mik a tüneteik. Ezzel ugyanis nagyon sokszor probléma van a telepen. Elviszik orvoshoz a gyereket, kihívják az ügyeletet, de amikor el kell mondani, hogy mi is a baj, akkor nehezen találják a szavakat. Ha kicsit nyögvelősen és jókora segítséggel is, de végül csak sikerül kitalálni, hogy középfülgyulladás, kartörés és a gyomorfekély.

“Az igazságtevő királynő, avagy kié a csacsi” – Rostás Farkas György “Cigánymesék” című kötetét választotta mára Ági. Mindenki kap egy könyvet, ezeket egyébként mindig haza is vihetik és meg is tarthatják a szülők. Társasjátékokat is hazavihetnek, de azokat vissza kell hozni. “Soha még egyikből sem hiányzott egy bábu sem, amikor visszakaptuk” – mondja Kóka Ágnes, az alapítvány vezetője. A kérdésre azt felelik, hogy nem ismerik se az írót, se a mesét, de a cím alapján azt tippelik, hogy “olyan lesz, mint a Mátyás király”.

A 34 éves Marika kezdi a meseolvasást, majd körben haladnak az asztalnál. Valaki nemet mond, az alapítvány vezetője közben a fülembe súgja: ez azért van, mert nem mernek előttünk szerepelni. Két fiatalabb nő nagyon lelkesen olvas. Ők együtt érkeztek a foglalkozásra, kicsit késtek ugyan, de az itt nem számít. Mindketten fekete nyári ruhában vannak. Először azt hisszük, talán gyászolnak valakit, de később kiderül, hogy valószínűleg a látogatásunk miatt öltöztek fel csinosan.

A mese nem hosszú, nagyjából negyed óráig olvassák felváltva, aztán jönnek a tanulságok: ki és mit szűrt le a történetből.

“Az igazságosság nagyon fontos”

“Jó volt olvasni, jól példát lehetett venni belőle”

– érkeznek a válaszok. Aztán rá is térünk a nők szerepére, és erről már sokkal bátrabban beszélnek. Az egyik fekete ruhás nő szerint mindent a nők visznek a hátukon. “Ha bejönnek hozzánk a házba, ott minden én vagyok, minden engem tükröz” – mondja. Másikuk szerint nagyon nehéz helytállni a mai világban anyaként, háztartást vezetőként és dolgozóként is. Szerintük semmivel sem könnyebb egy mai nő helyzete, mint a középkorban volt. Talán annyival, hogy “már nem kell teknőben mosni”. A foglalkozásra járó nők közül egyébként mindenki dolgozik: közmunkások.

A végén még rajzolnak közösen egy lapra, mindenki azt, ami megmaradt benne a meséből. Aztán mire legközelebb felpillantok, már csak Ági maradt ott, és egyetlen anyukaként Marika. “Mindenki nagyon zavarban volt, ezért siettek haza ilyen gyorsan. Egyébként sokkal tovább szokott tartani a foglalkozás, megbeszélik, hogy kivel mi van, mik a problémák, az alapítvány munkatársai ellátják őket jótanácsokkal, felveszik a kapcsolatot a hatóságokkal, ha szükség van rá. Ma ez elmarad.

Marika viszont szívesen beszélget velünk. Ő már hosszú évek óta a mesekör tagja, még terhes volt, amikor elkezdett járni. Aztán amikor egy éves volt a kislánya, börtönbe kellett mennie. Arról nem beszélünk sokat, hogy miért ült, annyit mond, hogy ártatlanul ítélték el, ott hibázott, amikor megbízott egy férfiban, aki a Marika nevére kivett albérletben csinált törvénybe ütköző dolgokat. Amíg az anya a börtönben volt, húga nevelte a kislányt.

Azért kezdett a mesekörbe járni, mert nagyon szereti a meséket, annak ellenére, hogy analfabéta anyukája neki sosem olvasott.“Sok mesét néztem a tévében, és amikor könyvtár közelébe jutottam, mindig egyből a mesekönyves részleghez mentem” – emlékszik vissza. Marika jelenleg közmunkásként dolgozik, de minden továbbképzésre elmegy, amire csak lehetősége van. Így szerzett például szociális gondozói végzettséget is, de sajnos nem tud vele mit kezdeni, mert büntetett előélete miatt nem kap erkölcsi bizonyítványt.

“Nem csak én olvasok neki esténként, hanem ő is nekem” – avat be a család hétköznapjaiba. Mivel a kislány még csak négy éves, ez nála azt jelenti, hogy a fejéből mesél történeteket Marikának. A közmunkás bérből, egyedülálló anyaként nincs pénze rá, hogy vegyen otthonra könyvet, ezért nagyon örül, amikor a foglalkozáson kap egyet- egyet. “Bármi Benedek Elektől” – válaszolja, hogy neki mi a kedvenc meséje.

“Ágit azért szeretjük, mert együtt érez velünk, és kölcsönösen segítünk egymásnak. Elmondjuk, ha valami bánt, és egy nagyon jó érzés” – Marika szerint ez az évek óta tartó jó kapcsolat titka.