Milliárdokat ölnek bele, de csak pillanatnyi javulást hoznak a Gyerekesély programok

A legnagyobb bajom az egésszel az volt, hogy a pályázat letelte után nyom nélkül állt vissza minden az eredeti állapotra. És nem fog nyom maradni a következő után sem, mert ugyanolyan logika szerint szerveződik. Ez az egész arról szól, hogy akik benne dolgoznak, megalázóan alacsony bérért, most kaphatnak egy kis plusz pénzt. A rendszeren ez úgysem fog változtatni.

– a berettyóújfalui kistérség leghátrányosabb helyzetű településein szociális munkát végző Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének, L. Ritók Nórának mondta ezt évekkel ezelőtt egy magánbeszélgetésben az uniós milliárdokból életre hívott Gyerekesély Program egyik munkatársa.

2010 és 2015 között a 23 leghátrányosabb helyzetű kistérségben osztottak ki jellemzően 500 és 600 millió forint közötti összeget, hogy csökkenjen a szegénység, különösen a gyerekszegénység. A programról számtalan cikk született, mi is írtunk róla. Akkor még javában tartottak a foglalkozások, kis túlzással tömve voltak a gyerekházak, a településekre szemészek, utazó logopédusok, gyógytornászok látogattak, buszos kirándulásokat szerveztek, dietetikusok mentek helybe, és adtak étkezési tanácsokat a szegény családoknak.

Mi lett a vége?

A programnak aztán egyszer csak vége lett, és azon kívül, hogy az abban tevékeny részt vállaló MTA-s kutatók kiadtak egy zárókötetet, Gyerekesélyek a végeken II. címmel, hivatalos, minisztériumi átfogó jelentést sehol sem lehetett arról olvasni, hogy pontosan milyen eredményeket értek el. A programban évekig résztvevő egyik interjúalanyunk szerint ennek az az oka, hogy nem is létezik ilyen,

mert nem nagyon volt mit kommunikálni.

Mindössze egy pár oldalas dokumentum lelhető fel az interneten, ez az emberi erőforrások minisztériumának gyermekesély főosztályán dolgozó Drosztmérné Kánnai Magdolna neve alatt fut, de ebből semmi konkrétum nem derül ki. A jelentés szűkszavúan csak annyit ír, hogy “olyan tevékenységek, programok valósultak meg, amelyek korábban nem voltak elérhetők az ott élő gyerekek számára, a szabadidő tartalmas eltöltését eredményező, egyúttal iskolai felzárkózást és prevenciót segítő szolgáltatások: úszásoktatás, táborok, napközi, gyógylovaglás, sóterápia, stb”.

Megkerestük a minisztérium sajtóosztályát, hogy létezik-e ennél részletesebb eredménybeszámoló, ha már többmilliárd forintos, öt éven keresztül zajló kiemelt uniós programról van szó. Válaszul átküldtek két honlapcímet: az egyik a Máltai Szeretetszolgálaté, akik konzorciumi partnerként vettek részt a programban, a másik pedig egy olyan tanulmány, ami csak a Biztos Kezdet Gyerekházak eredményességéről szól, ami messze csak egy – bár kétségkívül kiemelt – része a programnak. A Máltaiak ráadásul csak a program harmadik körében mentoráltak, hét vagy nyolc kistérséget, így az azokról írt tanulmányok nem adhatnak teljes képet a programról.

A programot közelről ismerő szakemberekkel, az abban résztvevőkkel, mentorokkal és polgármesterekkel beszélgettünk arról, ők hogyan látják, sikeres volt-e az éveken át tartó projekt, történt-e érdemi változás, egyáltalán várható-e egy ilyen rövid ideig tartó programtól bármi is. Ami a szakemberek szerint kudarc, azt a helyi polgármesterek és gyerekházvezetők egészen másképp gondolják.

Nem maradt nyoma

A megkezdett tevékenységek, az elindult szolgáltatások többsége a projektek lezárásával megszűnt, mivel a térségeknek a folytatásra nincs saját pénzük, az újabb pályázati kiírás pedig csak jelentős késéssel jelent meg. A finanszírozás megszakítottsága nem csak a nehezen összeállt szakmai stábok szétesését jelenti, de a helyi lakosság bizalomvesztését is a program iránt.

– ezt az előbb is említett MTA-s kötetben írják. A szerzők szerint a polgármesterek sokszor csak annyit láttak a programban, hogy munkát tudnak adni a település alsó középosztályának, az esetleg megmaradó intézményekben pedig az uniós finanszírozás végével már csak nagyon alacsony intezitáson pörög a szakmai munka.

L. Ritók Nórának rálátása volt a programra, nemcsak az ő térségükben, de más megyékben is. A kötetben megfogalmazott kritikákkal ő egyetért, szerinte az, hogy a második gyerekesély pályázat (az első még Ferge Zsuzsa nevéhez köthető) uniós forrásból valósult meg, – ami hirtelen nagyon sok pénzt jelentett -, elindította a települések között a lobbizást a Biztos Kezdet gyerekházakért.

“Megkérdőjeleződött bennem, már az elején, hogy csakugyan a legmegfelelőbb helyekre kerültek ezek a házak? Oda, ahol a legtöbb a halmozottan hátrányos helyzetű család? Vagy inkább oda, ahol erősebb volt a települési lobbi a pályázat megírásakor, hiszen ez egy építéssel, felújítással, és munkalehetőséggel járó, vonzó lehetőség volt” – mondja.

Ha valamit, akkor azt az alapítványban végzett munkája során biztosan tapasztalta, hogy nem elég létrehozni egy szolgáltatást, és várni, hogy majd oda elmennek az emberek. Ha ténylegesen el akarjuk érni azokat, akiknek erre igazán szüksége van, akkor fel kell keresni őket, el kell érnünk, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásunkat. Ő úgy látja, ez a fajta kapcsolatfelvétel nem volt jellemző a programban.

A megvalósítás a berettyóújfalui kistérségben is elgondolkodtató helyzeteket teremtett. Mint mikor egy családsegítő délelőtt kint dolgozott a faluban, a maga szokásos hatósági eszközeivel, nem túl empatikusan, délután meg kiment, és közösségi foglalkozást tartott ugyanott, empatikusan, mintha teljesen más személy lenne. “Egyszer rákérdeztem valakinél ennek az ellentmondására, mire azt mondta: nincs ezzel semmi baj. Délelőtt hivatali sapkában megyek ki, délután meg gyerekesélyesben” – meséli az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, aki szerint így nem beszélhetünk kiszámítható, bizalmon alapuló kapcsolatépítésről.

Ő úgy látta, hogy programok nem a megoldásokra fókuszáltak. Voltak egészségügyi szűrések, de nem tudni, mi történt azokkal, akiket kiszűrtek. Ezek nem olyan esetek, amik egyszeri beavatkozást igényelnek: ezeknél az embereknél nem lesz pénz szemüvegre, gyógytornára, lúdtalpbetétre, hiába közlik velük, hogy bizony szükségük lenne rá.

Attitűdváltást tűztek ki célul a családoknál, amit igazoltnak is láttak a végén, öt-hat előadás megtartása után. Holott akik a terepen dolgozunk, mindannyian pontosan tudjuk, hogy a generációkon átívelő nyomorúság megállításában ez milyen nevetségesen hangzik. Ha egy pár beszélgetés megoldaná a problémát, már rég nyoma sem lenne

– emlékszik vissza az egyik programelemre.

“Azt hiszem, ez a program is azzá vált, mint a többi, szegénység megszüntetésére irányuló uniós fejlesztés. Egy, a probléma igazi mélységével szembe nem néző, sikerkommunikált pénzfelhasználássá, amiben látszatmegoldások működtek. Plusz pénzekkel egy rövid időre motiváltabbá tették a rendszerben dolgozókat arra, hogy a területükön olyan munkát végezzenek, amit kellene, de tömegesen nem sikerült elérni azokat, akiknek igazán szüksége lenne a központi segítségre”.

A másik fontos dolog szerinte, hogy az ilyen jellegű programokban a folytonosság elengedhetetlen. Ha el is indulnak hatások, azoknak nem tesz jót a szünet. Márpedig a következő Gyerekesély pályázatra egyelőre még várni kell. Ami megmaradt, a Biztos Kezdet Házak hálózata, amik szerinte sok helyen inkább a közösségi házak szerepét vették át. “Ami nyilván nem baj, hiánypótló ez is, de a program eredeti céljai nem ezek voltak. Sokszor látom a gyerekházak Facebook-oldalán a képeket a jobb társadalmi státuszú anyukákról és gyerekeikről. Ezzel sincs semmi gond, de a házak célcsoportját nem nekik kellene alkotni, hanem azoknak, akik nyomorúságban élnek, és nem tudnak a gyerekeiknek megfelelő fejlesztést adni” – teszi hozzá.

Volt program, nincs program

Hasonló a véleménye a programban évekig résztvevő interjúalanyunknak is. Szerinte már a gyerekesély elnevezés is cinikus, mert a 2015-ig tartó, és az új, egy évvel ezelőtt kiírt, de el még el nem bírált program maximum pillanatnyi előnyökre ad esélyt, többre nem. “A legtöbb polgármester azt bírja eredményként felmutatni, hogy erre meg arra megtanították a szegény gyerekeket, lám, milyen udvariasak lettek. A biztos kezdet filozófiájának azonban nem az az elsődleges célja, hogy elsajátítsák a többségi társadalom normáit, hanem, hogy a gyerekeket és a szüleiket is fejlessze. Ezt ma lefordítják arra, hogy a szülőt meg kell tanítani gyereket nevelni, mosni, kiskertészkedni”. Ő sem érti, mit akartak az olyan programelemekkel elérni, mint, hogy beküldenek egy dietetikust a szegénytelepre.

Tudjuk, hogy cigány asszonyok akárhogy is, de fenntartják a családjukat a víz felszínén: száz kaját tudnak csinálni krumpliból meg lisztből, másra úgysincs pénzük. Ott, ahol az uzsorás 2500 forintért adja a csirkefarhátat, és nincs pénze beutazni a közeli nagyváros Tescójába, ott miről beszélünk”?

Ő is tapasztalta, hogy volt olyan település, ahol a polgármester arra használta a programot, hogy munkát adjon az ismerőseinek. Így esett meg például az, hogy az önkormányzati portás vagy a postás lett a gyerekesély helyi kordinátora egy ideig. A szakemberhiány egy létező probléma, de még őt is meglepte, hogy néhány helyen mindenféle kritika nélkül választották ki az embereket.

Az, hogy ezekre a szegény falukba hirtelen elkezdenek járni gyógytornászok, logopédusok, viszik kirándulni a gyerekeket, tök jó dolog. De amikor véget ért a program, és elfogyott a pénz, a polgármesteri hivataloknak erre a legtöbb helyen már nem futotta. “Az, hogy elkezdünk valamit, ami nem folytonos, azt érezhetik a helyiek, hogy át lettek verve. Volt program, nincs program” – mondja interjúalanyunk.

Az viszont nagyon dicséretes szerinte, hogy a programban dolgozó szakemberek és polgármesterek közül nagyon sokan elköteleződtek. Jól akarták csinálni, és lelkesek voltak. A másik dolog, ami szerinte már egyértelműen hosszútávú eredmény, hogy létrejöttek olyan szakmaközi együttműködések, amik a mai napig élnek. Tud olyan hátrányos helyzetű kistérségről, ahol még mindig havonta találkozik egymással az összes óvónő. “Ez hatalmas dolog” – mondja.

Kis eredmény, de eredmény

Ároktő a mezőcsáti kistérség ezerfős települése. Ez egy nagyon elmaradott térség: a 2014-es adatfelvételkor a gyerekek fele élt jövedelmi szegénységben, a 0-17 éves gyerekek több mint fele szegény – írja az MTA TK Gyerekesély Műhelytanulmányok térségről szóló száma. Ezek a szegénységi ráták mintegy kétszer magasabbak voltak az országos arányoknál. A gyerekes háztartások közel negyven százalékban rezsire, harmadában ennivalóra, 29 százalékában gyógyszerek kiváltására, negyedében a lakás megfelelő fűtésére nem jutott pénz.

Ároktő is részt vett a gyerekesély programban, volt és azóta is van gyerekháza. A polgármester, Vargáné Kerékgyártó Ildikó az előbb felsorolt kritikák nagy részével egyetért, ennek ellenére sokkal pozitívabban maradt meg benne a Gyerekesély. Az Abcúgnak azt mondta, a finanszírozás végével valóban megszűntek a korábbi programok, de a gyerekház azóta is működik. 10-12 gyerek és a szüleik látogatnak el az intézménybe naponta, ami a település lakosságához mérten szerinte szép eredmény.

Nem mondom hogy sok normatívát kapunk, de azért próbálunk tavasztól – őszig programokat csinálni. Kiskerti programok, közös főzés, apák napja, anyák napja, húsvétkor tojáskeresés, gyereknapra tortasütés – ilyenekre elég a pénz”

– sorolja a polgármester, mikre jut a finanszírozás végével.

Amíg tartott a program, hetente jött Ároktőre logopédus, különböző előadásokat tartottak a szülőknek, segítettek felkészülni például egy állásinterjúra, kirándulásokat szerveztek, de erre magától már nincs pénze az önkormányzatnak. És, hogy mit tud mondani azoknak a helyieknek, akik számon kérik, hogy hová tűntek ezek a dolgok? A polgármester ilyenkor azt feleli, hogy megnyerték az új gyerekesély pályázatot is, és ha az beindul, akkor három évig majd megint lesz minden.

Amikor megkértük az ároktői településvezetőt, hogy sorolja fel, milyen eredményeket értek el a program évei alatt, azt felelte: “tudja, vannak gyerekek, akinél nincs otthon angol wc. Aztán elkezdenek járni a gyerekházba, ahol megismerkednek vele. És amikor az a gyerek elkezdi az óvodát, és azzal hív fel az óvónő, hogy Ildikó, de jó, hogy nem kell két hétig szenvednem azzal, hogy rá merjen ülni, mert fél tőle, hogy valami kinyúl onnan alulról, akkor én arra azt mondom, ez bizony eredmény. Kis eredmény, de eredmény”.

Büszkék, akárki, akármit mond

Az ároktői gyerekházat már hetedik éve vezeti a szociálpedagógus végzettségű Nagy Margit. Előzetes bejelentés nélkül érkezünk a településre egy szerda délelőtt, a korábban fogorvosi szolgálati lakásként működő épületben legalább tíz anyuka és gyerekeik beszélgetnek. Bár a vezető elsőre meglepődik, amikor meglát minket, de aztán azt mondja: a spontaneitás nem rossz, legalább valódi arcát látjuk a gyerekháznak. Az anyukáknak a Gyerekesély program semmit nem mond, amit ők ismernek, az a gyerekház. Így hiába kérdezzük őket arról, hogy nem volt furcsa-e nekik, amikor egyszercsak megszakadtak a programok, azt mondják, ők ebből semmit nem érzékeltek. “Mi évek óta idejárunk, és régen is és most is minden jó” – mondja egyikük, kezében tartva egyéves kisfiát. Épp az érkezésünk előtt fejezték be a kisfú születésnapjának ünneplését.

Nagy Margit szerint aki a programot kritizálja, az egy napot nem töltött ezek között az emberek között, nemhogy egy gyerekházban. “Mi a hét minden napjára szervezünk valamit, nekem napi, heti, havi és féléves tervet kell leadnom a minisztériumba, fotókat csatolva arról, hogy itt tényleg érdemi munka folyik”.

Azt ő is elismeri, hogy lehetne több az állami normatíva, de úgy emlékszik, hogy amíg tartott a Gyerekesély program, akkor is nagyjából ennyiből gazdálkodtak. “Az igaz, hogy hetente jött diatetikus, logopédus, fejlesztő, most meg havonta kétszer jönnek, ennyi a különbség” – teszik hozzá. Kevés pénzből is lehet programot szervezni, a hét végén például közös bográcsozást terveznek a gyerekház kertjében, de van közös meseolvasás, az anyukák cserélik egymás között a recepteket, a védőnők előadásokat tartanak, Nagy Margiték járnak családlátogatásra, segítenek az ügyintézésben, és a ház melletti kiskertet is együtt művelik. A szülők hazavihetnek játékokat és könyveket a hétvégére, hétfőre pedig visszaviszik a gyerekházba.

Igen, az az eredmény, hogy megtanulják használni a vécét, meg megtanulnak fogat mosni, és csecsemőkortól kezdve egy közösségben vannak, ahol fejlesztjük őket. Az óvodába beilleszkedés sokkal könnyebb a gyerekházasoknak, mert ide is együtt járnak, ismerik egymást. Az ilyen kis közösségekben ezek számítanak, és erre nagyon büszkék is vagyunk, akárki, akármit mond”.

Hasonlóan a polgármesterhez, az egyik dél-magyarországi településen élő, a programban mentorként résztvevő interjúalanyunk is inkább a jó dolgokra koncentrál. Bár ő is látta, hogy voltak értelmetlen programok, de szerinte ez mindig a helyi szakembergárda függvénye volt, ahol volt kellő szakmaiság, ott értelmesen fel tudták használni a pályázat nyújtotta lehetőségeket. A náluk futó gyerekesély programot sikeresnek tartja, a településen a mai napig intenzív munka folyik a gyerekházban, és nem egy anyuka volt, aki a programnak köszönhetően visszaült az iskolapadba, szakmát szerzett és dolgozni kezdett. “Valóban voltak kevésbé szakszerűen működő helyzetek, de tud normálisan és eredményesen is működni a dolog. Viszont az tényleg igaz, hogy az egész szociális rendszerrel vannak gondok. Amíg az nem változik pozitív irányban, addig akármilyen jó is lehet egy program, lényegi változások nem várhatók”.