További Belföld cikkek
-
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
- Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
- Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
- Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
- Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Szülei három hete próbálnak szót érteni a burgaszi kórház orvosaival, ahol 19 éves lányuk kómában fekszik, az orvosok azonban nem hajlandóak szóba állni sem velük, se a lányt fogadó szegedi klinikával sem - írja a delmagyar.hu.
A 19 éves lány idegenvezető barátjához ment ki nyaralni Bulgáriába, amikor balesetet szenvedtek. Július 19-én két magyar turista kért segítséget a férfitől, mert ellopták az irataikat. Bár nem tartoztak a férfi csoportjához, mégis vállalta, hogy segít fordítani a szófiai nagykövetségen, és el is indultak kocsival a lánnyal négyen. Már visszafelé tartottak, amikor kocsijuk lerobbant, és mielőtt ki tudott volna mindenki szállni, egy nem sokkal mögöttük lévő autó 160 km / órás sebességgel ütközött az ő kocsijukkal, amiben az iratait intéző nő meghalt, míg a 19 éves Burkus Vanessza súlyosan megsérült, és kómába esett. A lánynak kétoldali agyi ödémája van, gégemetszést kellett rajta végrehajtani, és két nyaki csigolyája is eltört.
![3](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1799/17998/179985/17998541_9c828caf21b5d020de247ba676a01281_wm.jpg)
A lány édesapja azonnal kiutazott a lányhoz, de sorozatosan falakba ütközött. Az orvosok nem beszéltek angolul, így már az sem volt egyszerű, hogy egyáltalán megtalálja a lányát. Az orvosok sem a magyar, sem a tiszteletbeli bolgár konzullal nem voltak hajlandók beszélni, és hosszú idő volt az is, mire másik néven regisztrálták a lányt.
A család segítségére sietett egy Bulgáriában élő magyar nő, aki segít tolmácsolni a család és az orvosok között, de nem sokkal közlékenyebbek így sem az orvosok. A családnak annyit sikerült megtudni, hogy Vanesszát csak magánrepülőgéppel lehet hazaszállítani. A lány fogadására készen áll a szegedi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, de ehhez szükségük lenne a lány állapotát igazoló papírokra és egy friss CT-re. Azokat azonban a burgaszi kórház nem küldi, és nem is hajlandók felvenni a kapcsolatot a szegedi intézménnyel.
![px](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1799/17998/179989/17998903_09421834baf5a8edbd4c865d77696dae_wm.jpg)
Az orvosok annyit mondtak, hogy sürgősen meg kellene műteni a lány csigolyáit, mert ha tovább repednek, lebénulhat. Ez egy két millió forintos műtét, és sürgetik a családot, de a család egyelőre nem tudja előteremteni a pénzt, és az édesapa, csak akkor megy bele a bulgáriai műtétbe, ha írásba adják neki, hogy lánya nem szállítható. A kórház azonban erre sem hajlandó.
A szülők egyelőre kitartanak, de tartalékaikat augusztus közepével fel fogják élni, és nem tudják, hogy mi történik utána, mindenesetre a lányuk nélkül nem akarnak hazajönni.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.