Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Vádat emeltek Novák Előd ellen

2017.08.30. 18:03

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Novák Előd és társa ellen a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű két évvel ezelőtti megrongálása miatt - közölte az MTI. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon "temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgy megrongálásával elkövetett rongálás" bűntette miatt emelt vádat.

A vádirat szerint Novák Előd 2015. október 25-én el akarta távolítani a szovjet hősök emlékművén lévő sarló-kalapácsot, de a rendőrök megakadályozták. A vádlott egy kalapáccsal és egy vésővel kezdte megbontani a jelképet, de a rendőrök elvették tőle az eszközeit. Ekkor társa egy másik kalapácsot adott Novák Elődnek, amivel újabb ütéseket mért az emlékműre, a rendőrök azonban ismét közbeléptek.

Az ügyészség szerint 60 ezer forint rongálási kár keletkezett az emlékműben, ami végül nem térült meg.

A Szabadság téren található emlékmű kegyeleti létesítménynek, temetkezési helynek, az emlékhely és a rajta található tárgy pedig a halottak emlékére rendelt tárgynak minősül. Az ilyen rongálásért a törvény szerint akár három év börtön is kiszabható.

Novák Előd a történtekkor a Jobbik országgyűlési képviselője volt. A politikus az ellenzéki párt parlamentbe jutása, 2010. május 14. óta volt tagja az Országgyűlésnek, a párt alelnöki tisztségét pedig 2009 októberétől 2016 májusáig töltötte be. A Jobbik első alapszervezetének alapítója tavaly júniusban visszaadta országgyűlési képviselői mandátumát, miután képviselőcsoportja bizalmi szavazást tartott róla. Vona Gábor pártelnök kezdeményezésére az új pártelnökség lemondásra szólítja fel.