Mit szólna, ha a gyerekét lekapcsolnák önről a határon?

További Belföld cikkek
-
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
- Március 15-től ismét megnyílik a rakpart
J., a 34 éves angol nő augusztusban a balatoni vakáció után érkezett kétéves kisfiával a ferihegyi repülőtérre, hogy hazarepüljön Londonba. J. és fia brit állampolgárok, egyikük sem tud magyarul.
Kire ütött ez a gyerek?
Az útlevél-ellenőrzésnél J. odaadta a saját és a kisfia útlevelét. Mindkettő érvényes volt. A rendőr azonban közölte, hogy csak akkor engedheti ki a kisfiút az országból, ha J.
J.-nél nem volt születési anyakönyvi kivonat: többfelé utazott már a kisfiával, de erről az előírásról még sose hallott. Érthető módon kiakadt, hogy hirtelen azt kéne valahogy bizonyítania, hogy a gyereke az övé, máskülönben lemaradnak a gépről.
Velük utazott J. Londonban élő magyar barátnője is, aki tolmácsolt. Kiderült, hogy a fülkében ülő rendőr azért kekeckedik, mert a brit útlevelekben (a magyarhoz hasonlóan) nem szerepel a tulajdonos anyja neve, így nem tudja ellenőrizni, hogy a gyerek valóban a vele utazó felnőtthöz tartozik-e.
Nem szabály, csak ajánlás
A rendőr aztán mégis átengedte őket. De ha végül születési anyakönyvi kivonat nélkül is elhagyhatták az országot,
Mit mérlegel ilyenkor az útlevelet ellenőrző rendőr? Mi ez a szabály, és honnan kellene tudni róla?
Megpróbáltam utánanézni, de nem találtam olyan jogszabályt, ami gyerekeknek az érvényes úti okmányon felül egyéb dokumentum meglétét is előírná a kiutazáshoz. Az ORFK válaszából aztán kiderült, hogy a rendőrnek akkor kell a gyerekek (kiskorúak) ellenőrzésére különösen figyelnie, ha kísérő nélkül vagy csak egy felnőttel utaznak: a cél, hogy ne lehessen a gyereket az egyik szülő akarata ellenére külföldre vinni.

Ha egy gyerek kísérő nélkül vagy nem a szüleivel, hanem mondjuk iskolai csoporttal utazik a schengeni övezeten kívülre, a szülőknek nyilván el kell látniuk a szükséges beleegyező nyilatkozattal. Ám arra is van szabály, ha csak az egyik szülő utazik vele.
Erről a 2016 nyarán módosított Schengen-kódex, a tagállamok külső határait átlépők ellenőrzésére vonatkozó szabálygyűjtemény (399/2016) rendelkezik. És mivel az Egyesült Királyság nem tagja az egyezménynek, ha valaki Budapestről Londonba utazik, a repülőtér külső határnak számít.
Ez a rendelet viszont nem az utazók, hanem az őket ellenőrző hatóság számára ír elő kötelezettséget. Az a furcsa helyzet tehát, hogy bár az utazó szülőnek nem kötelessége magánál tartania a gyerek születési anyakönyvi kivonatát vagy a másik szülő hozzájárulását, a határnál ezek hiányában a gyerekét mégis feltartóztathatják.
A magyarok csak külföldön szívhatják meg
A magyar állampolgárok itthon azért nemigen kerülnek ilyen helyzetbe, mert a fülkében ülő rendőr nemcsak az útlevelüket látja, hanem a számítógépén más hivatalos állami adatbázisokat is, ahol azonnal megnézheti, hogy valakinek ki az anyja, vagy hol lakik.
Az ORFK-nak arra is van kézenfekvő magyarázata, hogy J. kisfiát végül miért engedték át. „Sok esetben a helyszínen tapasztalt körülmények – a kísérő és a kiskorú látható viszonya, a kiskorúval való kommunikáció, a kiskorú útlevele a kísérő által van aláírva – elegendőek lehetnek arra, hogy a jogellenesség gyanúja ne merüljön fel.”
Ezzel együtt, ha az embert a határon megállítják, hogy hol a gyereke születési anyakönyvi kivonata, majd pár perc kekeckedés után mégis továbbengedik, érthető, ha úgy érzi – miként J. is –, hogy
És ez az egész furcsa eljárás azt sem magyarázza, hogy a születési anyakönyvi kivonat vagy a jól látható szülő-gyerek kapcsolat miért jelent garanciát arra, hogy valaki nem a másik szülő akarata ellenére akarja kivinni a gyereket a schengeni zónából.
Statisztika, az nincs
Mindezek fényében simán elő kellett már fordulnia, hogy egy gyereket nem engedtek át valamelyik külső magyar határon, tehát Ferihegyen, vagy az ukrán, román, szerb, horvát határon. A rendőrség nem közölte, hogy volt-e már erre példa, csak annyit mondtak, hogy nem vezetnek ilyen statisztikát.
Arra a kérdésre, hogy ha egyszer nincs jogszabályi előírás az útlevélen túl más dokumentumok meglétére, akkor mégis honnan kéne erről tudni, az ORFK komplett linkgyűjteményt küldött, hogy hát innen:
- ez maga a Schengen-kódex magyarul;
- ezek a kódex szabályai kiskorúakra;
- a magyar rendőrség határátlépéssel kapcsolatos információi;
- same in English (recommendations by the Hungarian police for minors travelling abroad).
A rendőrség magyar és angol nyelvű tájékoztatói nem egyeznek, de a kettőből együtt egész jól ki lehet sillabizálni, hogy mi a helyzet. Már ha az ember tud angolul, és véletlenül azt is tudja, hogy tájékozódnia kell, mert a gyerek útlevele nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy vele utazhasson.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
3 perce
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
1 órája
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
32 perce