Botka: A politikai maffia behálózta az ellenzéket, az MSZP-t is
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
„Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát; azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket” – röviden ezzel indokolta Botka László azt, hogy hétfőn lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről.
Botka a médiának elküldött levelében elsőként a DK és az LMP hétvégi döntésével indokolta a távozását: „a Fidesz néhány ügynökének azonnali médiamegjelenése mellett” – itt Tarjányi Péter és Lattmann Tamás szereplésére céloz – „a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít. Külön indulásukkal a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el, és azt, hogy az Orbán leváltását kívánó tömegek otthon maradjanak a választás napján, vagy a Jobbikot erősítsék majd szavazatukkal.
Ez az én elmúlt néhány hónapnyi munkám, politizálásom kudarca.
Ha ezek a pártok, az LMP és a DK deklarálják, hogy céljuk mindössze a parlamentbe kerülés, és nem Orbán leváltása, akkor lelkük rajta.”
Botka azt mondta, új politikát hirdetett, és olyan stratégiát, amely meggyőződése szerint az egyetlen győzelmi út: ez az ellenzék közös fellépése. „Sajnos hibáztam, mert nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán- rezsim parlamenti padsoraiban."
Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is
– kemény szavak ezek Botkától, aki eddig az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, sokáig a párt választmányi elnöke.
Botka szerint „hiába a kongresszusi küldöttek elsöprő támogatása, hiába a baloldali szimpatizánsok reménykedése, az elmúlt négy hónap a szövetségi politikámat a párton belülről, de a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A választáson legyőzendő ellenféllel kellett harcolni a pártomon belül is.”
Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát, azt, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa azt, ami hatalmát leginkább veszélyezteti: az ellenzéki összefogást.
Én a legjobb tudásommal és teljes szívvel szolgáltam a demokrata választókat. Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését.”
Botka csak a miniszterelnök-jelöltségről mondott le, a szegedi polgármesterségről nem. Azt írta: „Hiszek a változást akaró milliókban. Nekem nem sikerült győzelemig vezetnem őket, nem sikerült elérnem az ellenzéki összefogást, pedig továbbra is abban hiszek. De ha másnak sikerülne, beállok mellé. Addig is őrzöm városomat, Szegedet, a szabadság és az igazságosság szigeteként.”