Melós lett a gyilkossággal vádolt volt fideszes képviselő
Építkezéseken dolgozik előzetes letartóztatásából áprilisban kiengedett, gyilkossággal vádolt Gál Roland, aki ellen jelenleg lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. A Fidesz korábbi önkormányzati képviselője szerint nincs ellene bizonyíték a vádakra – írta meg a Magyar Nemzet.
„A Fideszből azért léptem ki, mert nem akartam, hogy az ügyem miatt a párt hátrányt szenvedjen” – mondta Gál, tagadva ezzel, hogy a Fidesz 2016-ban nem az ő kezdeményezésére függesztette fel tagságát majd zárta ki.
![Gál Roland és ügyvédje](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1846/18467/184674/18467434_29f3099aeed44d7f0c54294a2a14b95c_wm.jpg)
A férfi a vád szerint részt vett vett rokona 2013-as meggyilkolásában annak Dunaföldvári otthonában. A gyilkost ő szállította az áldozathoz, majd a holttest elszállításában és bebetonozásában is részt vett – Gál szerint a vád csak egyetlen ember tanúvallomásán alapszik, aki a gyilkostól a vádirat szerint 1,3 millió forintot és az áldozat aranyláncát kapta meg hallgatásáért.
Gálék pere két hét múlva folytatódik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.