Aszódra sem mehetnek a menekült gyerekek
Jelenleg nincs, a közeljövőben pedig nem is lesz olyan kormányzati terv, amelynek alapján Fótról Aszódra költöztetnénk a kísérő nélküli menekült gyerekeket – mondta a Magyar Nemzetnek Vécsey László, a körzet fideszes országgyűlési képviselője.
A politikus az erről szóló sajtóhírek hallatán megkérdezte az illetékes szerveket, amelyektől azt a tájékoztatást kapta, hogy a kormánynak nincs ilyen irányú szándéka.
Korábban a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is megerősítette a Népszava információját, miszerint Aszódon egy teljesen új gyermekvédelmi központot alakítanak ki, amelyben lenne egy nagyjából negyvenfős ideiglenes férőhely menekülteknek.
A hírek szerint az új intézményt az Aszódi Javítóintézet területén, egy eddig használatlan iskolaépületben alakították volna ki: ez mintegy 416 millió forintos központi költségvetési forrásból valósult volna meg.
Az áthelyezésre azért van szükség, mert a kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő gyermekeknek eddig helyet adó fóti intézményt bezárják, és a tervek szerint jövő nyárra teljesen felszámolnák az intézményt. A Magyar Helsinki Bizottság botrányosnak nevezte, hogy „lényegében egy büntetés-végrehajtási intézet hátsó kertjébe zárják” a gyerekeket.
Sztán István aszódi polgármester mosta a Magyar Nemzetnek azt mondta korábban, hogy nem volt ellenvetésük a helyieknek az ellen, hogy a fóti intézetből kísérő nélküli gyermekek érkezzenek a városba. A polgármester azt is tisztázta, hogy ugyan a szóban forgó terület jelenleg valóban a javítóintézethez tartozik, a jövőben teljesen leválasztják, így az újonnan létesülő gyermekotthon minden tekintetben elkülönül majd a nevelőintézménytől.
Vécsey László azt nem cáfolta, hogy korábban felmerült a betelepítés ötlete, erre vonatkozó kérdésünkre azonban csak megismételte korábbi mondatát:
jelenleg és a közeljövőben biztosan nem költöznek menekült gyerekek Aszódra.
A hírt Vécsey egy kedd esti fórumon jelentette be, amelyet Kubatov Gábor fideszes alelnökkel tartott. Vécsey azt mondta, hogy nem is jöhetnek a menekült gyerekek egy olyan városba, ahol "a szavazók 98,3 százaléka mondott nemet a kötelező betelepítési kvótára". A közönség a Magyar Nemzet szerint hatalmas tapssal jutalmazta.