Ha jól viselkedik, négy év múlva szabadulhat a gyilkos zagyvarékasi tinilány
Jogerősen is 9 évet kapott az a zagyvarékasi tinilány, Zoé, aki két évvel ezelőtt, barátja segítségével, brutális kegyetlenséggel végzett édesanyjával, tudta meg a Hír tv Riasztás stábja.
A fiatalok a gyilkosság után szeretkeztek, majd a rokonokhoz mentek és azt mondták: nem tudnak bejutni a házba. Végül a rendőrségi kihallgatáson megtörtek és beismerték a bűncselekmény elkövetését. Az eset még tavaly januárban történt a Szolnok megyei Zagyvarékoson, a lány 14, a barátja 16 éves volt akkor. A fiatalok egy késsel szurkálták, kaszabolták a lány anyját, a nő testén csaknem száz sebet ejtettek. Zoét és családját mindenki ismerte a faluban, mivel apja volt korábban a község háziorvosa.
"Napvilágra kerültek olyan okiratok, hogy már az édesapja halálát követően Zoé pszichiáterhez járt, aminek a kezelését furcsa módon megszüntették valamilyen oknál fogva, erre aztán nem derült fény, hogy miért, de a mi tudomásunk szerint idő előtt szüntették meg" - mondta az ügyvéd a Riasztásnak.
"A cselekmény előtti öt nap beszélgetése a Facebook-messengeren történő üzenetváltás formájában ismert. Látjuk azt a gondolati fejlődést abban az öt napban, ami körülbelül úgy fogalmazható meg, hogy az első három napban Zoé aktív és igyekszik bevonni, rávenni a fiút és szándékát megerősíteni ebben a cselekményben, gondolati körben szerepel az is, hogy külső, harmadik személlyel követik el ezt a cselekményt" - magyarázta a védő.
A Szegedi Ítélőtáblán, másodfokon, zárt ajtók mögött folytatódott az ügy. A fiatal lány meg sem jelent a tárgyaláson. A Riasztás stábját is csak az ítélethirdetésre engedték be.
A lány barátja, K. Martin első fokon 14 évet kapott, másodfokon 12 évet. Zoé esetében nem változtattak az első fokon kiszabott 9 évnyi börtönön. Így, ha a lány jól viselkedik, akár 4 év múlva szabad lehet.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.