Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Zelma, Rajmund
-5 °C
1 °C

Klimatizált kórtermek lesznek, 14 milliárdból újítják fel az Uzsokit

2017.11.09. 11:55 Módosítva: 2017.11.09. 11:56

Sorban jelentik be az újabb egészségügyi fejlesztéseket: 14 milliárd forintból újul meg a fővárosi Uzsoki utcai kórház.

Az Egészséges Budapest Program keretében a kórház területén új klinikai és rehabilitációs tömb épül, mondta Jelen Tamás, a Fidesz zuglói választókerületi elnöke a kórházban tartott sajtótájékoztatón. 

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár részletezte is a fejlesztéseket. A 14 milliárd forintból 2 milliárd forint odaítéléséről már döntött a kormány. Ebből 1,5 milliárd forintot besugárzó készülék vásárlására fordíthat a kórház az onkológiai betegeknek, további 500 millió forintot pedig az infrastrukturális fejlesztések megtervezésére költhet, írja az MTI.

A kórházban később új klinikai és rehabilitációs tömb épül, 11 ezer négyzetméternyi épületet újítanak fel és 60 ezer négyzetméternyi épületet komfortosítanak, az összes kórterem és vizsgáló klimatizálttá válik. Ha megvalósul a program, akkor a központi telephelyen kizárólag felújított vagy új épületek lesznek. 

Az új klinikai és rehabilitációs tömbbe költöznek a Hungária körúti telephely ellátásai. Az elavult, gazdaságtalan fenntartású épületeket elbontják, az onkológiai szárnyat felújítják, és új logisztikai tömböt is kialakítanak. Egy tömbbe költözik az onkológiai ellátás, a belgyógyászati és a tüdőgyógyászati épületeket megújítják. A belső betegutakat átszervezik, és akadálymentesítik is. Országosan egyedülálló 24 órás sport-trauma ügyeletet terveznek a kórházban, ahol egynapos műtéteket végeznek. 

Az Uzsoki utcai kórház az ország második legnagyobb onkológiai központja. Még ebben az évben tovább fejlesztik az onkoradiológiai osztályt, a tájékoztató szerint 819 millió forintból a daganatos betegségek kezelésében használatos sugárterápiás lineáris gyorsítót vásárolnak, aminek köszönhetően jelentősen rövidül a besugárzási idő, mondta el Jelen Tamás. A kórház nemrég a kemoterápiás gyógyszerek előállítását végző citolaborral is bővült, amelynek beszerzésére állami pályázaton nyert el 130 millió forintnyi támogatást.

November 7-én kedden azt jelentették be, hogy ceglédi Toldy Ferenc Kórházat 12 milliárd forintból újítják fel.Felújítják a rendelőintézetet, új tömbben helyezik el a sürgősségi ellátást és létrehoznak egy új belgyógyászati tömböt is. Itt is komfortosítják a központi épületet. A kormány már megszavazott 460 millió forintot az Egészséges Budapest Programon belül. Ebből új endoszkópos gépparkot, digitális röntgenkészüléket, mobil ultrahangkészüléket, EKG-berendezést, röntgenezhető betegszállító kocsit és új intenzív terápiás eszközparkot vásárolnak.  

Idén áprilisban jelent meg az a  kormányrendelet , amely kiemelt beruházássá minősíti a budapesti és a főváros környéki kórházak felújítását. 24 helyen indulnak meg fejlesztések az elkövetkező években. Az Egészséges Budapest Programban három centrumkórházat alakítanak ki, amelyek 0-24 órában képesek lesznek szinte az összes szakmában ellátni a betegeket. A centrumokhoz a többi kórház társkórházként csatlakozik.

AJahn Ferenc kórházat  30 milliárd forintból újítják fel, 7 milliárd forintot kap a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház188 milliárd forintból újul meg a centrumkórházzá váló Egyesített Szent István és a Szent László kórház, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetet és Baleseti Központot 1,3 milliárd forintból fejlesztik, a budai Szent János kórház pedig 9,3 milliárd forintot kap az épületek felújítására és az orvostechnikai és informatikai gépparkot modernizálására. 



  • Vennék
  • Hírek