A tűzoltók szakszervezete azt mondja, inkább ne a 112-t hívják
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Pénteken írtuk meg, hogy az MTI arról számolt be első körben, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az október 22-én Szolnokon, a Liget úton történt halálos lakástűz ügyében. Sajtóinformációk szerint a katasztrófavédelem szerette volna eltitkolni az ügyet, mert a füstszivárgásról szóló bejelentés alapján nem tartotta szükségesnek az azonnali intézkedést. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az esettel kapcsolatban azonnal vizsgálatot indított. A vizsgálat lezárását követően a megyei katasztrófavédelmi igazgató megtette a szükséges feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen, írta az MTI.
Aztán a Lánglovagok cáfolta a nyomozás tényét. Azt írták, "Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője a tűzoltóportál érdeklődésére elmondta, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az esettel kapcsolatban folytatott vizsgálatának lezárását követően jelezte, hogy a megyei katasztrófavédelmi igazgató megteszi a szükséges feljelentést. A KNYF Budapesti Regionális Osztályára feljelentés ezidáig nem érkezett."
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete most nyílt levélben hangsúlyozza, hogy az emberéletet követelő esetnél nem a tűzoltók hibáztak. Azt írják,
"az egységes (112) segélyhívó rendszer bevezetése óta NEM a tűzoltóságokra érkeznek be a tűz és egyéb káresetek jelzései. A tűzoltóságra beérkező jelzés után, amit a katasztrófavédelem műveletirányításától kapnak az egységek (éjjel-nappal) 2 percen belül elindulnak a kárhelyre. A központi segélyhívó központokban polgári személyek teljesítenek szolgálatot, nem tűzoltók, nem rendőrök és nem mentősök. Felelősségteljes munkájukat minden szakmai előélet nélkül egy gyorstalpaló tanfolyammal a hátuk mögött látják el egy lassú és körülményes rendszer részeként. Szakszervezetünk az elmúlt években többször jelezte a Belügyminisztériumnak és Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, valamint a médiumoknak is, hogy ebből a rossz segélyhívó rendszerből előbb-utóbb nagy baj lesz és emberéletekbe fog kerülni".
Hozzáteszik,
mindenki írja be a telefonjába a lakóhelyéhez legközelebbi tűzoltóság, rendőrség és mentőállomás telefonszámát, mert akkor szakemberek fogják felvenni a telefont és a segítség is hamarabb fog megérkezni.
A katasztrófavédelem honlapján szereplő információk szerint október 22-én egy szolnoki, Liget úti társasház egyik lakásához riasztották a tűzoltókat, mert onnan füst szivárgott. A tűzoltók kívülről, létrán jutottak be a lakásba, de annak lakóján már nem tudtak segíteni. A gáztűzhely mellett egy földre ejtett, füstölgő olajos serpenyőt találtak, mellette konyharuhák égtek, a szoba telítődött füsttel.
A Lánglovagok azt írja, "a katasztrófavédelem műveletirányítása egy füstről szóló bejelentésnél ahelyett, hogy tűzoltókat küldött volna, a kéményseprőket akarta, de csak két nap múlva, a nemzeti ünnep után. Néhány órával később a rendőrség kérésére vonultak végül a tűzoltók a társasházba, de akkor már az első bejelentő szomszédja - akinek a konyhájában tűz ütött ki - halott volt".
A tűzoltók és a katasztrófavédelem között évek óta zajló állóháborúról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.