Az öt legtutibb név az LMP országos listájáról

2017.12.03. 14:29

Az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét mutatta be Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje Kecskeméten. A párt kétnapos kongresszusát záró sajtótájékoztatóján az MTI szerint Szél azt mondta, ők az elsők, akik a listát nyilvánosságra hozzák.

Az LMP kongresszusán elfogadott névsor elején

  1. Szél Bernadett áll, majd
  2. Hadházy Ákos
  3. Ungár Péter
  4. Schmuck Erzsébet
  5. Keresztes László Lóránt

Aztán jönnek Kanász-Nagy Máté, Demeter Márta, Lengyel Szilvia, Ferenczi István, a tizedik helyen pedig Ábrahám Júlia indul.

FRISSÍTÉS: Mivel az LMP megegyezett Gémesiék pártjával, így a frissebbnél is frissebb lista a következő:

  1. Szél Bernadett, miniszterelnök-jelölt, társelnök
  2. Hadházy Ákos, társelnök, országgyűlési képviselő
  3. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, az Új Kezdet elnöke
  4. Schmuck Erzsébet, országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes
  5. Ungár Péter, elnökségi tag, külpolitikai szakszóvivő
  6. Keresztes Lóránt, pécsi önkormányzati képviselő, korábbi elnökségi tag
  7. Demeter Márta, országgyűlési képviselő (az MSZP színeiben jutott a Parlamentbe 2014-ben)
  8. Kanász-Nagy Máté, ifjúsági szakszóvivő
  9. Lengyel Szilvia, 2012-2014 között országgyűlési képviselő, korábbi elnökségi tag
  10. Ferenczi István, kispesti önkormányzati képviselő, elnökségi tag.

(via 24.hu)

A többiek a linken találhatók.

A jelenlegi szisztéma szerint, ha az LMP öt százalékot elér a jövő évi választásokon, akkor 5 mandátumot szereznek, 6 százaléknál 6 vagy 7 mandátum néz ki nekik, ha 7 százalékot érnek el, akkor 7-8, 8 százaléknál 9, 9 százaléknál 10, 10 százaléknál 11-et, vagy 12-t a 24.hu számításai szerint.